Régi szavak és tárgyak

"A kórusokban - fonókban telefont orsókat másnap délelőtt lematólálták. Erre a munkafolyamatra is nagyon kellett vigyázni, mivel ha nem szabályosan matólálták fel a fonalat, a letekerésnél összegabalyodott és sokszor lehetetlennek tűnt a kibonyolítása. A matóla "V" alakú végén az orsóról való letekerés közben keresztbe kellett venni a fonalat. Ha valaki ezt elvétette arra azt mondták hogy "kabalát" ejtett s letekeréskor áldották a kezét.

A felmatólált fonalat három szálanként elkötötték, mely egy-egy "igét " képezett. Húsz ilyen ige tett ki egy pászmát.
A vastagabb csepűfonalból 8-10 pászmára valót matóláltak, melyet "egy darab fonálnak" neveztek. A vékonyabb, finomabbra font kenderből pedig már 16-18 sőt még 25 pászmát matóláltak aszerint, hogy mit és mennyit akartak
belőle szőni. Ezt is egy darab fonalnak nevezték.

A fonalnak a matóláról való levételekor a keresztbe matólált részt óvatosan átkötötték majd szépen összekötötték és letették mindaddig míg atöbbi fonnivalót is megfonták és felmatólálták."

(Gagyi László: Kendertermesztés és házi feldolgozása) 

Mióta a fonással is közelebbi barátságba kerültem, egyre több régi kifejezés kerül a szótáramba. Már a rokka felújításánál szó esett a hozzá kapcsolódó helyi (a Bódva völgyében és különösen a falunkban használatos) elnevezésekről, így például a kutyaguzsalyról.

A fenti, Erdélyből való idézet is számos ilyen ősi kincset, kifejezést rejt, mely ma már szinte rejtvényszámba megy. Akit olyannyira érdekel a megfejtés, mint engem, az utánanéz a homályosabb részeknek. Számomra például meglepetés volt a kórus ilyen értelmű használata, de a rövid szövegrész ezen túl is számos érdekességet hordoz. Az említett matóla, matolálás azonban könnyen lefordítható a motollára vagy áspára, arra a mindenfelé elterjedt, egyszerű faeszköz nevére, amely a megfont fonal feltekeréséhez használatos.

Ezen ez eszközön készül a ma is ismert motring. A motringolás célszerű forma, ha például tovább kezelni, mosni, esetleg festeni szeretnénk a fonalat. Később jöhet az orsókra csévélés vagy a gombolyítás.

Gombolyag, méghozzá nagyon szép gombolyag készíthető a kótis nevű rudacskán, amire átlósan tekerjük fel a fonalat. A kótis tulajdonképpen egy egyszerű bot és például a harang nyelvét is e néven hívják helyenként. Maga a szó alapja vélhetően a hangutánzó kót gyök (Czuczor-Fogarasi szótár).

Számomra még nagy beccsel bírnak az orsók avagy csévék, szeretem és gyűjtöm őket, ha használható állapotúak és lehetőség szerint Magyarországon készültek.

Mostanában azonban még mindig a kerti szüret foglalja le a rövidülő délutánokat, vagyis tovább folyik a gyümölcsök és a dió begyűjtése, rekeszelés, fagyasztás, szárítás. Az e heti viharos szél alaposan megmozgatta a diófákat, így folyamatos a munka. Közben az avart is összegyűjtjük és részben komposztáljuk, részben takarásra használjuk. Nemsokára a terasznövények beköltöztetése és a rózsák visszametszése, tőtakarása következik. Ezzel azonban még várnék, egyrészt a beígért melegedés, másrészt a még virágzó bokrok okán.

Sokoldalú négyzetek

Bár a négyzetnek köztudottan négy oldala van, a horgolni szeretők jól tudják, hogy igen is sokoldalú. Én is nagyon szeretem ezeket a motívumokat, lehet belőlük sálat, mellényt, kabátot, ruhát, takarót vagy éppen terítőt készíteni. Minden egyes négyzetnek lehet sokféle színe, készíthetjük a köröket más-más színből (és fonalból.) De használhatunk színátmenetes fonalat is, izgalmasabb így, mintha csak sorban kötnénk vagy horgolnánk vele, amikor is az eredmény pusztán csíkos hatást kelt.

A színátmenetes fonalból készült négyzetekre példa a barnás színvilágú Hazafelé mellényem, amely könnyen elkészíthető, mintája már - több másikkal együtt - magyarul is elérhető.

A többi mintára még várni kell, az őszi teendők a kertben és persze a munkám és Apu ápolása igencsak legfoglal - így jelenleg kézimunkamorzsákkal kell megelégednem. Ez azért nem olyan vészes, hozzászoktam már, hogy az időmnek csak nagyon kis részét fordíthatom ilyesmire, és azt is inkább télen, amikor viszont kevés a természetes fény, és a téli sötétségben színekkel dolgozni, tervezni nagyon-nagyon nehéz.

Viszont a színekről, formákról és felületekről most sem kell lemondanom, nem beszélve a ragyogó őszi fényekről. Amikor csak kiviszem Aput, Vackort vagy dolgozom a kertben, gyönyörködni, fényképezni mindig lehet. További hozadéka ennek a friss levegő és a mozgás, hiszen a kézimunka nem éppen egészséges időtöltés a testre nézve, de vitathatatlan, hogy a szellemre és a lélekre jó hatást gyakorol. S mivel az utóbbiak a test fizikai állapotára is kihatnak..., na jó, ettől még igencsak görnyedt, nyak- és gerincfájós lennék, ha módomban állna félnapokat kézimunkázni. Szerencsére már a korom is figyelmeztet, ideje indulni kifelé és valami mást csinálni.

Diószedés közben viszont tervezni is lehet, most éppen azt, hogyan is használjak fel egy fonalat, amit már réges-régen vettem, még mindig nagyon szeretem, de évek óta félreteszem, mert még nem az igazi az eredmény. Pár napja megint elővettem, s bár a megvalósításhoz most nem jutok, azért gondolkodom felőle. Odakint is.

Férjem egyik születésnapi ajándéka pedig egy bicajtúra volt az Esztramos tetejére az idei utolsó nyárias, szeptemberi vasárnapon. Erről is tervezek bejegyzést, de nem tudom, hozzájutok-e.

A kis léptékekhez igazodva hoztam ma egy négyzetblokkot (a fényképen), amolyan virágcsempe, így hívom. A közepe egy viszonylag ismert virágminta, ehhez terveztem egy sűrű, két színre épülő keretet. Úgy is elkészíthetjük, hogy a virágot közvetlenül körülölelő (a képen sötét színű) kört csak a szirmokat alkotó pálcák hátsó szárába horgoljuk, így a virág még jobban kiemelkedik. Ebből a négyzetből is lehet sok minden, bátran játszhatunk a színekkel. A hozzátartozó mintaleírás is letölthető már.

Fürge Ujjak

Gyermekkorom, majd ifjúkorom meghatározó, és mindmáig szinte az egyetlen átfogó, magyar nyelvű kézimunkaújsága volt a Fürge Ujjak, amely 1956 és 2008 között jelent meg hónapról hónapra. Sőt, a havi számon kívül volt tavaszi-nyári és őszi-téli magazinja, évkönyve, sok-sok egyéb kiadványa is. A benne szereplő modellek mind magyar tervezők és készítők kezemunkáját dícsérték.

Számos ismert ember - férfi és nő egyaránt - megtisztelte részvételével, saját kézimunkájával. Az interjúkat újra olvasva az akkori kulturális életbe is bepillantást nyerhetünk kissé. Voltak benne mesék a kisebbeknek, versek, receptek, háztartási tanácsok, kézimunka pályázatok, ünnepi ötletek és olvasói levelek. Nemcsak kötéssel, horgolással, varással foglalkozott, de hagyományőrző és -ápoló szerepet is betöltött, főleg a hímzés területén, minden egyes száma valamely tájegység motívumait, hímzéstechnikáját is felelevenítette egy-egy elkészíthető darabon keresztül. Természetesen a megjelenő új vagy éppen divatos kézimunkatechnikáknak (pl. makramé) is helyet adott.

Az újság néhány példányát ma is féltve őrzöm. Sajnos már nem kapható, a régi számok gyakran internetes piactereken, kincseket rejtő vidéki ócskapiacokon cserélnek gazdát. Pedig olyan izgalmas, már kevéssé ismert elnevezésekre bukkanhatunk bennük, mint a kulikabát, a bomberdzsek vagy éppen a perzsázás, a frivolitás.

2008-tól az Amelie igyekezett rövid időre modern folytatássá válni, de belőle csakhamar negyedéves magazin lett, és hamar megszünt. Később az alkalmilag megjelenő, javarészt külföldi minták fordításait tartalmazó kézimunkaújságok nem tudták pótolni a Fürge Ujjakat, mindez azért is szomorú, mert időközben ismét népszerű lett a fiatalok körében számos kézimunka technika.

Mára a helyzet határozottan javult, többféle magyar nyelvű kézimunkaújság kapható. Kevés kivétellel azonban ezek külföldi tervezők munkáit hozzák, és a paletta is szűkebb, mint amit annak idején a Fürge Ujjak kínált. Nem is beszélve arról, hogy nem havi kiadványok. Ezzel együtt örülök a létezésüknek, bízom benne, hogy idővel csak bővülnek, gazdagodnak, és nem tűnnek el a standokról. Én magam is előfizetője vagyok nem egy ilyen újságnak amellett, hogy az internet segítségével a külföldi lapokhoz is egyszerű hozzájutni.

Nem tudom, ma kit illetnek a Fürge Ujjak szerzői jogai, de kár lenne ezt a több, mint fél évszázados anyagot elfelejteni, vagy csupán a még meglévő papíralapú példányok bizonytalan és az idő viszontagságainak kitett sorsára bízni. Az interneten keresgélve teljes digitalizált évfolyamokat is letölthetünk, ha ez nem is jogszerű. Mindenesetre közkinccsé válik valami abból, ami előbb-utóbb talán az enyészeté lenne.

Nincs rá okom, de bízom benne, hogy előbb-utóbb a jogtulajdonosok digitalizált formában elérhetővé, megvásárolhatóvá teszik e hatalmas gyűjteményt. Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnénk neki.

(A képeken Endrei Judit bemondónő - egy gyönyörű, magyar mintás kötött pulóverben és egy klasszikus, horgolt kendőben - a Fürge Ujjak az 1980/7. számában. Fotók: Módos Gábor)

Régi-új dolgok

"Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:

- Mit csinál kend, nénémasszony?

- Gyapjat fonok, öcsémuram.

- Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.

Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:

- No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.

Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is."

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág - A bolondok - részlet)

Íme egészen egyszerűen a gyapjú feldolgozása...

A héten megint elég kevés idő jut a kézimunkázásra, mióta nálunk van Vackor, a befogadott kis németjuhász keverék, vele is bővült a teendők sora. Nemcsak a játék- és tanulási idővel, hanem bizony helyreállítási munkákkal is, mivel a számára kijelölt barátságos és árnyas helyet rendre felfedezi, felássa. Ma a kutyaház tetejével is foglalkoznunk kellett, ugyanis egy egész sor cserép megcsúszott rajta.

Férjem hamar rendbehozta, de mindig akad teendő a kutyabirodalomban, s persze azon kívül is. Idén gazdag volt a termés, de minden előbb érett-érik: a szőlő, a szilva, az alma, a körte. A nyári szárazság miatt kevesebb viszont a bogyós gyümölcs. Úgy látszik a bokrok - locsolás nélkül - nem jutottak annyi vízhez.

A kézimunka tehát félretéve most, marad a kevesebb időt igényló fényképezés. Több tervem is van. Egyrészt szeretnék egy dió-sorozatot, mert azt még nem csináltam, mióta itt élünk. Azután szeretném bemutatni itt a naplóban néhány régi, kedvenc fotósorozatomat, a vadszőlő lassan amúgy is időszerű lenne, tavaly rengeteg kép készült.
Amivel pedig most foglalkozom, azok a régi kötött-horgolt darabok. Nem sok van meg, de azokat szeretném az új babán is lefényképezni. Más háttér, más fények, érdekes még akkor is, ha csak egy-egy negyedóra jut rá.
Szerencsére az új baba a fa lábazatával együtt is igen könnyű és keskeny, egyszerűbb vele közlekedni bent és kint között. Nem írtam ugyan korábban, de ez is fontos szempont a vele való munka során. Izgalmas látni, hogyan hatnak rajta a tőle függetlenül megálmodott és elkészült darabok.

Az Ezüsthíd után az egyszerű és kétféle módon (nagyobb kámzsa- vagy hosszabb derékrésszel) is viselhető Február nevű mellényt / felsőt vettem elő, amelyet 2011-ben készítettem. Ez ugyan sokat eltakar a babából, de azért így is érdekes volt a fényképezés. Az eredmény a képeken látható.

Magyar keresztszemes

"Tulipántos szűrnek hulló tulipántja képe erkölcsének,
Hulló tulipánttal mintha mindig egy-egy magyart temetnének."

(Pósa Lajos)

Valahol mindig sejtettem, hogy a Napmátka műhely előbb-utóbb kibővül majd egy kevés keresztszemes hímzéssel, amelyhez hosszú évek öröme fűz, s amelyről azt írtam többször, hogy félretettem, mert a szemem nem az igazi a hímzéshez, ráadásul az "csak" díszítőtechnika... szemben a kötéssel, horgolással.

S bár a kézimunka általában is nagyon időigényes, az életünkbe nehezen beilleszthető tevékenység, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy újra és újra elővegyem a régi mintakönyveket, megálmodjak valami újat.

Az új ez esetben nem is olyan könnyű kitétel, mivel - szemben a kötéssel, horgolással - a keresztszemes hímzés komoly nemzeti hagyományokkal bír. Ezek kötnek is, de szabadságot is adnak, valahogy úgy, ahogy egy szülő a gyereknek, vagy egy bölcs törvény az életünknek.

Nem láttam értelmét, hogy pusztán azért, mert ma bármilyen (fény)kép könnyen keresztszemes mintává alakítható, ilyesmit böködjek, de annak sem, hogy régi terítőket hímezzek újra és újra.

Nagy kísértés lenne egyszerűen a színeken (háttér, fonal) változtatni, a népszerű rusztikus vagy minimalista irányzatoknak hódolni, de ez megint a hagyomány megerőszakolása lenne, oka van annak, hogy őseink éppen a pirosat és a feketét használták, leggyakrabban fehér háttéren.

Évekkel ezelőtt sokat gondolkodtam rajta, miképp nyúlhatnék motívumainkhoz úgy, hogy valami új, esztétikus és a korhoz illeszkedő szülessen, ugyanakkor ez a "feldolgozás" mégse legyen olyan gyökértelen, káosz-szerű és tiszteletlen, ahogy például a fantasy-sorozatok a mitológiát kezelik.

Ekkor - könyveimet lapozgatva - ismét eszembe ötlöttek a gazdag mintakendők, amelyekben - a cél okán - a motívumok szabadabban, de nagyon tetszetősen, gazdagon jelennek meg, arra is lehetőséget adva, hogy sokszor egy-egy alakzat, mintasor részlegesen szerepeljen.

Ezek alapján elkezdtem tervezni én is tervezni magyar, ősi motívumokra épülő mintakendőimet (faliképeimet), amelyeket a fonal színével egyező sima fakeretben - akár  3-4 darabos sorozatban is - el tudok képzelni, ha nem is minden mai otthon, de sokféle stílusú szoba falán.

Éppen ez az egyik csodálatraméltó vonása a keresztszemesnek, valahogy az öltések szabályos rendjével, kevés, de határozott színeivel modern és hagyományos környezetben is megtalálja az őt megillető helyét.

Sajnos a mintakendők rajzai egy meghibásodott számítógépen maradtak, s már nem hiszem, hogy elővarázsolom őket. Ha mégis meglelem valamelyiket, feltöltöm majd ide, hátha valaki kedvet kap a megvalósításhoz.

Ami viszont a jelen, az a fenti képeken látszik. Kevésbé időigényes és szemkímélőbb, mint akár a mintakendők vagy más, keresztszemes munka.
Magyar motívumokból keresgéltem, terveztem mintasort ezekre a karkötőkre, melyek vegán bőrből (az angol a vonzó cruelty-free jelzővel is illeti), patentkapcsokkal készültek.

Úgy tervezem, hogy egy egész sorozat készül majd, ahogy időm engedi.
A piros felvidéki, a fémszálas pedig gyergyói tulipános minta felhasználásával készült.

Próbanégyzet

Van, aki csinálja, van, aki nem. A mintaleírások természetesen mindig a lelkünkre kötik az elkészítését. Nem akarok hosszan írni itt arról, miért kell, röviden csak annyit, hogy nem csak a helyes méretezéshez (hány szemre kezdjünk), tűválasztáshoz jó, számtalan egyéb dologra használható.

Nézzük, mi mindenre! Sokszor előfordul, hogy bár kész mintaleírásból dolgozunk, szeretnénk azon kicsit változtani vagy egyszerűen más fonalunk van hozzá, mint amiből az eredeti darab készült.
Van, aki kicsit szorosabban köt, horgol ugyanolyan méretű tűvel. Sokan - köztük én is - nem egyforma szorosan kötik a sima és a fordított szemet, és mivel egy sima kötésű darabnál ez igencsak feltűnő lenne, semmi akadálya, hogy két különböző méretű tűvel dolgozzunk a sima és a fordított sorokban. A próbanégyzeten kísérletezhetünk, vajon elég e fél számmal kisebb, illetve nagyobb tű az egyenletes sorokhoz, vagy esetleg egy egész szám különbség kell. Nálam ez többnyire fél szám, vagyis általában fél számmal kisebb tűvel kötöm a fordított sorokat a szép eredmény érdekében. Régóta körkötőtűvel dolgozom a legtöbbet, s mióta a damilhoz cserélhető tűk illeszthetők (esetemben a Drops Pro Romance Interchangeable Circular Needles Delux Set-ről van szó), a tűválasztás után egyszerűen két különböző méretűt rögzítek a damil két végére. Így véletlenül sem tudom elfelejteni a tűváltást az új sor kezdetén. Más-más fonal másként csúszik a kezünk között, tehát mindenképpen érdemes kipróbálni először azt, ami a fejünkben már megszületett. De nézzük tovább a próbanégyzet lehetőségeit:

- ha különböző színeikkel dolgozunk, már itt kísérleztezhetünk színkombinációkkal
- kipróbálhatjuk, mennyire lesz lágy vagy ép merev a kész anyag, milyen lesz az esése (drape)
- lemérhetjük a próbanégyzetünket (gramm pontosságú konyhamérleggel), így hozzávetőleges kalkulációt készíthetünk a teljes ruhadarab fonaligényére egy egyszerű szorzással (azt kell csak megnéznünk, hogy kb. hány próbanégyzet adja majd ki a kész darabot.) Ez a méricskélés arra is jó, hogy figyelmeztessen, ha esetleg túl nehéz lenne a tervezett ruha vagy éppen nem lenne elegendő a fonal.
- kipróbálhatunk mintákat
- kipróbálhatjuk a fonalat (beleértve a színét is, mert pl. egy színátmenetes vagy melír fonal egész másképp mutat megkötve, mint motringban vagy gombolyagban)
- kimoshatjuk, blokkolhatjuk - így újabb információkat kapunk a fonal viselkedéséről, színtartásáról (ez különösen a kézzel festett fonalaknál fontos), de az esése, tapintása is változni fog
- részben helyettesítheti a szabásmintát (pl. egy karkivágás fogyasztását kiszámolhatjuk rajta, nagyobb részek tervezéséhez azonban méreténél fogva nem alkalmas)
- eltehetjük a jövőre, referenciadarabként (mindig lássuk el egy kis cédulával, melyen a legfontosabb adatok szerepelnek (milyen fonalból, színárnyalatból, hányas tűvel (tűkkel) készült a minta. Természetesen ennél jóval több információt is feljegyezhetünk.)

A próbanégyzet mindig kissé nagyobb legyen, mint 10 x 10 centiméter, hogy a széleket kihagyhassuk a számításból.
Hány szemet szedjünk fel hozzá? Ezt ki kell tapasztalnunk. Induljunk ki a fonal zárószalagján feltüntetett információkból! Ha nem szerepel ilyen információ, akkor vegyünk elő egy korábbi próbanégyzetet, vagy egy másik, hasonló vastagságú fonal zárószalagját kiindulópontként. Én mindig legalább 10-12 szemmel többet szedek fel a megadottnál, egyrészt, mert elég szorosan kötök, horgolok, másrészt többnyire kisebb tűvel dolgozom a javasoltnál.

A próbanégyzetet mindig azzal a fonallal és mintával kötjük, ami a ruhadarabunk egészére vagy nagy részére jellemző lesz. Ha pl. két, különböző vastagságú, struktúrájú fonal adja a felület nagy részét, akkor már a próbanégyzetet is ennek megfelelően kötjük - vagyis mindkét fonalat és esetleg különböző méretű tűket használva az egyes sorokban.

Ha szűkében vagyunk az adott fonalnak, vagy nem akarjuk a jövőre eltenni a próbanégyzetet, természetesen le is bonthatjuk később.

Végül a ruhadarab összképét is megtervezhetjük itt kicsiben. Nemcsak különböző fonalak és színek kombinációját próbáljuk ki rajta, hanem megtervezzük a szegélyeket, a mintavariációkat, a felületi díszítéseket, esetleg gombokat, kapcsokat válogatunk hozzá, kitaláljuk azok elhelyezkedését. A próbanégyzet lezárása (befejező sora) legyen olyan, mint amit a ruhadabon is használni szeretnénk, hiszen e tekintetben is nagy a választék, lássuk, mi mutat jó vagy mi alkalmas leginkább a további illesztésekhez. Az odalára felszedhetünk szemeket, próbáljuk ki kicsiben, milyen lesz a passzé, a gomblyuk, stb. De az oldalakra horgolt szegélyt is készíthetünk, természetesen olyat, amit a tervezett ruhán alkalmazni szeretnénk.

A próbanégyzet nyilván nem mindig négyzet, bár alapvető funkciójában az, hiszen elsősorban a megfelelő méretválasztáshoz szeretnénk szemeket és sorokat számolni rajta. De lehet egy hosszabb sáv is, ha van még más is (pl. egy eltérő minta vagy tűvastagság), amit kipróbálnánk.

Elkészítése nem feltétlen nyűg, ellenkezőleg, megelőlegez valamit a készülő darab öröméből, sikeréből, és ebben a fázisban még könnyű változtatni... Megjegyzem, a régi magyar mintaleírások amúgy is jóval több önállóságot követeltek a készítőktől. Például egy 60-as évekbeli Fürge ujjakban nagy valószínűséggel ehhez hasonló mondatokat olvashatunk: " a karkivágás fogyasztását a szabásminta szerint készítjük". Vagyis a szabásmintát először el kellett készíteni a megfelelő méretben az újságban látható rajz alapján, majd kiszámolgatni, hogy egy-egy fogyasztáshoz hány szem és sor szükséges. Ez próbanégyzet nélkül nehezen megy, persze próbálkozni munka közben is lehet, csak jó, ha nem kell annyiszor visszabontani.

Ma már ez a számolgatás inkább a tervezők dolga, a mai mintaleírások könnyebbé teszik a munkát. Mindazonáltal a próbanégyzet - remélem, a fentiekből kiderült - mégsem úri huncutság...

Rokka avagy kutyaguzsaly

"A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon. Kezdetben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől származott. Megrendelésre készítették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögligetre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években. Létezhettek felföldi szlovák rokkakészítők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítőkerék fölött helyezkedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögliget), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi kerékgyártók is előállították itt-ott (pl. Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szomszédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csupán."

(Paládi-Kovács Attila: Munkák, emberek, hiedelmek a Bódva mentén 2013)

Bár ismerőseim körében már megosztottam a bejegyzést kísérő fényképeket jó négy hónapja, itt az ideje, hogy a naplóban is helyet kapjanak további mondandóval kiegészítve. 

2-3 éve, amikor férjem hazahozta nekem, egy kopott, fakó, barnásszürke porfogónak látszott. Azóta kiderült, hogy valaha színes volt, nagyon precíz, szépen futó szerkezet, amiről csak a port és koszt, a felülfestést akartam eltüntetni, az eredeti díszítés még meglévő nyomai maradtak. Olajozás, helyreállítás, javítgatások következtek, a hiányzó kampók helyére újakat kaptam testvéremtől.
Ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a dupla ékszíj az vajon egy ékszíj 8-as formában feltéve, vagy két külön ékszíj. Erre vonatkozóan nem nagyon találtam információt, nyilván azért, mert ez másoknak sosem volt kérdés...

Megnéztem jópár videót is, hátha megvilágosodom, de az engem érdeklő részletek vagy nem érdekelnek általában másokat, vagy számukra egyértelműek. Az angolszász és német videókon úgy vettem ki, hogy 8-as formában, gyakorlatilag egy szíjat használnak, és ezt támasztja alá, hogy a ma kapható modern, dupla ékszíjas rokkákhoz is egy szíj jár. Ugyanakkor láttam olyan magyar videót is, ahol a hölgy gyönyörűen font egy olyan rokkán, amin valóban két ékszíj volt (szerencsére eltérő színű és anyagú, így kétség sem férhetett hozzá.)

Így azután belenyugodtam, hogy így is, úgy is működhet a dolog, magyar emberként tényleg ideje lenne már megszoknom, hogy nincs kizárólagosság (mint ahogy nincsenek grammra kimért adagok a receptjeinkben), az a szabály, ami működőképes, az egyéni alkotókészség tág teret kap. Mivel az én rokkámon két külön mély vájat van a hajtókeréken, könnyebb működtetnem két külön ékszíjjal. 
(Ugyanakkor a 8-as megoldás mellett szólna, hogy az a feszítés és meghajtás szemszögéből nézve egy rendszert alkot.)

Ezek a rokkák egyébként nem gyapjú, hanem növényi alapanyagok, elsősorban kender fonásához készültek, és ahhoz is használták őket, az én rokkámon még volt is maradék szösz, illetve az orsókon megfont fonal.
Sajnos az orsókból csak kevés maradt ép, de ez legyen a legnagyobb gond. A lendítőkerék elég kicsi a mostaniakhoz képest, sok időbe telt, míg megtaláltam a ritmust hozzá.

Bár a rokka elnevezését a szláv nyelvből származtatja több forrás, személy szerint azt gondolom, hogy nem kell messzebb mennünk a rop (pl. táncot rop), roppan (pl. a hó a csizma alatt) hangutánzó szavainknál, hiszen ezt a szerkezetet is ütemes lábmozgással hozzuk mozgásba, amihez jellegzetes hang társul. 

A ropka megnevezés pedig országszerte ismeretes erre az eszközre vonatkozóan, nyilván egy szóban majd később írásban is jelölt teljes hasonulással született meg a rokka szavunk. (Arról nem is beszélve, hogy sem a szlovák, sem egyéb szláv nyelvekben nincs hasonló elnevezése. Akkor már a germán-olasz közvetítés megalapozottabbnak tűnik, de semmivel sem jobban, mint a fenti megközelítés - véleményem szerint.)  

A bejegyzés elején szereplő idézet, de pl. a Magyar Néprajzi Lexikon is számos megnevezést felsorol tájegységenként, én - a Bódva völgyben élőként - csak megerősíthetem a szerző állításait, errefelé kutyaguzsaly néven emlegetik a helybeliek, és szinte minden padláson akad belőle egy-egy példány.
(A guzsaly szavunk eredetileg a szösztartó pálcát jelölte, amelyről gyalogorsóra fontak, ahol vagy amíg a rokka nem állt rendelkezésre.)
Régi fotókon még mindig együtt látható a rokkák és a gyalogorsók használata a fonókban, vagyis az ősibb eszköz sem tűnt el.

Nekem szerencsém volt, hogy maga a fa szerkezet jó állapotban maradt meg, nem ette szét a szú, és viszonylag kisebb javításokkal ismét használható eszköz lett belőle (mert nagyon kevés tárgyat őrzök pusztán a szépségéért, koráért.)
Érdekes volt kiismerni, megérteni a működését, majd munkára fogni. Még mindig tanulom. Kevésbé haladós vele a fonás, mint modern társaival, de nem mindennapi érzés dolgozni rajta.

(Képeimen a rokka még felújítás közben.)

Búzapirulásra...

Elment a madárka, / Üres a kalitka.  / Azt üzente vissza: / Visszajő tavaszra. 

Ha tavaszra nem jő, / Búzapirulásra; / Ha még akkor sem jő, / Rózsakinyílásra. 

(Bukovina)

Legutóbbi naplóbejegyzésem végén egy próbanégyzetet ígértem a nemrég font Vízpart fonalból. Ezzel egyelőre adós vagyok, most más, főleg kinti teendők foglalják le az időmet. S persze az is igaz, hogy gyapjúval szívesebben dolgozik az ember kicsit hűvösebb időben.

Közben azonban eszembe jutott, hogy a hasonló szerkezetű fonalak - így a már említett Colinette Prism esetében is - többször készítettem olyan ruhadarabokat, amelyekben szerettem volna megőrízni, megmutatni a fonal szépségét, jellemzőit a maga teljességében, és ezért a kötött, horgolt mellényt vagy kabátot hurkolt díszítéssel fejeztem be. Jó tíz éve annak, hogy ilyen munkáim készültek, s persze azt is hozzá kell tennem, hogy ez a megoldás nem éppen anyagtakarékos.

Akkoriban már tudtam, hogy mennyi plusz fonallal kell számolnom egy-egy ilyen befejezéshez. A hurkolt szegélydíszítések a rojtnál is jobban megőrízték a fonal szépségét, hiszen nem keletkezett szétnyíló szálvég.

Ehhez a fajta megoldáshoz nem kellett előre levágni a szükséges fonalmennyiséget, hanem a ruhadarab összeállítása után a gombolyagból horgolótűvel húzott folytonos szállal folytathattam a munkát.

Bármit készítek - kötéssel vagy esetleg szövéssel - mindig horgolótűvel fejezem be a darabot. A szegélyeknek ez ad tartást, rendezettséget, esetenként további díszítést. Az illesztés is szebb. A ruhadarab tartósabbá válik tőle, kevésbé nyúlik meg. Sokszor ez a horgolt szél éppen csak egy sor rövidpálca, máskor pikó (mostanában ezt szeretem használni), de a fent említett hurkolt technika is lehet.

A horgolást arra is használom, hogy a már kész ruhához ezzel a befejezéssel alakítsam ki a gallért, ahogy ez a mellékelt képeken, a Búzapirulásra mellénykénél is látszik, amely egyébként alapvetően egyszerű, lustakötéssel és V-kivágással készült. Régi darab ez már, fényképet is alig találtam róla, de talán jól szemlélteti, miképpen lehet az ilyen típusú fonalakat - a legutóbb leírtakon túl - továbbgondolni...

Vízpart fonal

Ahogy ígértem, mutatom az előző bejegyzésben szereplő Vízpart fantázianevű fonnivalóból, szöszből készült fonalat. Tegnap elkészült, ma motollára csévéltem, kimostam és a friss levegőn odakint megszáradt.

Emlékeztetőül írom ide, hogy a szösz, vagyis a fonáshoz előkészített szálasanyag jelen esetben merinó gyapjúból, Bluefaced Leicester (BFL) gyapjúból, BFL tincsekből és tussah selyemből állt. Az alapanyag egy része festett, más része festetlenül került a kártolóra, és végül egy levegős, kétágú, vastag (aran/bulky) kártolt fonalat fontam belőle.

A fonal megjelenésében nagyon hasonlít egyik kedvenc fonalamra, melyet korábban rendszeresen vásároltam a Colinette cégtől, Wales-ből. A fonal neve Prism volt, jelenleg nincs gyártásban, illetve a gyártó minden tevékenységét felfüggesztette, azt még nem lehet tudni, hogy átmenetileg vagy egyszer s mindenkorra.

A Prism persze kicsit más volt, gyapjú és pamut keveréke, és izgalmas felületet adott egyrészről az elvékonyodó majd megvastagodó fonalrészekkel, másrészről az egymással ölelkező színekkel, melyeknek külön érdekessége volt, hogy ugyanaz a festék eltérően fogta be az állati és növényi szálakat.

Vízpart fonalammal nem törekedtem pontos másolásra (márcsak a színvilág és az összetétel tekintetében sem), de ösztönösen hasonló szerkezetet hoztam létre.

Korábbi szakmai cikkeim egyikében, jelesül a Fonalválasztás címmel közzétett írásban részletesebben szóltam arról, hogy ne álljunk meg a fonal önmagáért való szereteténél. Nem mintha ez hiba lenne, de a fonalat nemcsak nézegetjük, szeretnénk belőle valamit alkotni, és e tekintetben nagyon nem mindegy, hogy az elképzelésünkhöz milyen fonalat választunk (azon túl, hogy csakis szépet, természetesen...) Javaslom ennek a cikknek el- vagy újraolvasását, hogy legalább akkora örömünket leljük a kézimunkában, mint önmagában a hozzá vásárolt vagy készített fonalban.

Ebben a bejegyzésben kicsit megfordítom (és lerövídítem) a mondanivalót, hiszen adott a fonal, lássuk, hogy mit lehet és mit nem érdemes kezdeni vele.

A fonalunk nem egyenletes felületű és nem egyszínű. Nem is vékony. Ráadásul jellemzően meleg ruhákhoz alkalmas gyapjúból áll. Ezért kerüljük a bonyolult mintákat, mert nem fog szép, éles mintaképet (good stitch definition) adni, ráadásul szemzavaró lesz, és még az élénk, szép színei is összemosódnak, matt, unalmas külsőt öltenek.
Ne készítsünk belőle tulságosan hosszú, nagy, ruhadarabot, mert nehéz lesz és megnyúlhat. Horgoláshoz sem ajánlanám vagy csipkekötéshez, értelmetlen áttört mintát készíteni vele.

Mire használhatjuk akkor? Például szövéshez és kötéshez. Lehet kombinálni más, akár egyszínű fonallal is. Ne felejtsük el, hogy jó minőségű, puha gyapjú és kevés selyem alkotja, lehet belőle sál, kendő, sapka vagy kesztyű, kézmelegítő. Használjunk egyszerű mintát, simakötést, lustakötést vagy szőttes hatású mintát (ld. woven stitch / linen stitch.) Készülhet belőle szép, rusztikus mellény, esetleg kiskabát.
A szövés pedig azért jó ötlet, mert a fonal eredeti szerkezete még jobban látszik, érvényesül.

Én egy sima kötésű próbanégyzetet készítek először belőle, lássuk, hogy fest! Folytatás - remélem - nemsokára.

Mi a szösz...

A szösz - saját meghatározásomban - fonásra előkészített szálasanyag. Magyarországon ez leginkább a kender és len fonásánál jelenik meg, s bár a szösz kifejezést számos különböző tájszó váltja régiónként (a fonnivaló minőségétől is függően), talán ez a legáltalánosabb, máig mindenki számára érthető elnevezés, fonjunk bár növényi vagy állati szálakat.

Mára a fonás elsősorban a gyapjúból történő fonalkészítés folyamata, ami ellen nem is lehet kifogásunk, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely előnyös tulajdonságaival, elérhetőségével és viszonylag egyszerű feldolgozásával méltán törekedik a többi elé, még akkor is, ha nyáron szívesebben viselünk növényi szálakból készült ruhát. (A szálasanyagok jellemzőiről itt írtam bővebben, a gyapjúról pedig itt.)

A szöszt tehát először létre kell hozni, sem a betakarított növényi rost, sem a bárány bundája nem alkalmas közvetlenül a fonásra.

Azon túl, hogy megtisztítjuk a szennyeződéstől, a gyapjú esetében a főbb állomások - függetlenül attól, hogy kézzel vagy ipari úton történik - a következők:
A kimosott, megszárított tincses gyapjú szálait a farkasolóval nyítjuk meg, ennek a szerkezetnek a fogai teszik további feldolgozásra alkalmassá, kezelhetőbbé a gyapjút. Ezt követi a kártolás folyamata, amely tovább lazítja, majd teszi egyneművé, összefüggő, paplanszerű, téphető anyaggá a gyapjútincseket. Mindkét folymat során a gyapjú további mechanikus tisztítása is megtörténik.

A kártolt gyapjú már fonásra alkalmas szösz. További lehetőségek a szösz előkészítésére a fésülés, melynek célja tovább finomítani a fonnivaló alapanyagot és párhuzamosan egymás mellé rendezni a szálakat. Mind a kártolt, mind a fésűs gyapjú más minőségű fonalat ad, de erről később.

Ebben a bejegyzésben nem foglalkozom a fésűs gyapjú lehetőségeivel, most a kártolt gyapjúról, mint szöszről és ennek a fonáshoz rendelkezésre álló formáiról lesz szó.

A kártológép, kártolódob arra is alkalmas, hogy különböző gyapjút (más-más fajtát) vagy éppen nyers és festett szálakat keverjünk kártolás közben, illetve, hogy más szálasanyagot (pl. selymet) vegyítsünk a gyapjúszálak közé. Ily módon nagyon sokféle - egynemű vagy kevertszálas, festett vagy nyersszínű - fonnivalót, szöszt készíthetünk.

Azt gondolom, hogy a fonással először próbálkozóknak jó választás a kártolt alapanyag, nem igényli, hogy teljesen egyenletes eredményre törekedjünk, ellenben látványos és örömet adó kísérletezésre nyílik mód.

A kártolóról többnyire egy darabban lekerülő, nagyobb, összefüggő kártolt gyapjút battnak is nevezzük. A következő pár sorban néhány angol kifejezést is megemlítek, ezeknek nincs magyar megfelelője, ezért használom így.

A batt tehát lehet egynemű vagy kevert mind a szálak, mind a színek tekintetében. Kisebb, fonható (kártolt) szöszök a rolagok és a punik. Mindkettő hengeresen feltekert kártolt alapanyag, a rolagok nagyobbak, a punik kisebbek. Jó velük dolgozni, bármelyik végükről folyamatosan húzható a szál a fonáshoz. További megjelenési formái  és nevei is vannak a kártolt gyapjúnak, ezek kevésbé gyakran fordulnak elő, így most nem térek ki rájuk.

A kártolt alapanyagot fonhatjuk levegősebb, rusztikus hatású kártolt fonallá, de az sem tilos, hogy a jellemzően fésűs gyapjúnál alkalmazott fonási technikával tömörebb, egyenletesebb fonalat készítsünk.

A képeimen a héten készült, Vízpart fantázianevet viselő kártolt fonnivaló (festett merinó gyapjú, nyers BFL = Bluefaced Leicester, BFL tincsek és festett tussah selyem). Színei a mohazöld, vörösbarna, világoskék, tengerzöld, hárszöld, antracit, bézs és ezüst. Remélem, fonal formájában is megmutathatom hamarosan.

Az új babáról...

Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség.
Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség.
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri, s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.
S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle, s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta. 

(Weöres Sándor - A teljesség felé című könyvéből) 

Mivel nem szeretek másoktól függni semmilyen tekintetben, ezért jó pár éve elhatároztam, hogy a kötött és horgolt munkáimat babán fogom fényképezni. Először kissé abszurdnak tűnt az ötlet, mert én szinte mindig kint fényképezek, és egy baba odakint mégiscsak furcsán hat. De végül úgy gondoltam, hogy megfelelő hátterekkel (fal, ajtó, stb.) a baba végül is kint is van, és egy kicsit bent is, és ez elfogadható kompromisszumnak tűnt számomra. (A tökéletes talán a terasz lenne e célra, de ahhoz változtatnom kellene rajta. Talán egyszer.)

Sokat keresgéltem, tájékozódtam az árak tekintetében is. Olyat szerettem volna, ami alkalmas szabóbabának is, tűzésekhez, igazításokhoz, de bemutatóbabaként is megállja a helyét, és nem kerül túl sokba. Végül szerencsém volt, sikerült találnom egy újszerű állapotú, megfelelő méretű kirakati babát, ami attól eltekintve, hogy vállai is vannak, szabóbabának is tökéletes, kemény polisztirol test, mutatós forma, és elasztikus szövetborítás. A nyakrészt pedig egy lecsavarható, festett fa zárólap fedi.

Az egyetlen szépséghibája a szememben annyi volt, hogy a "ruhája" fekete. De potom 5.000.-Ft-ért jutottam hozzá úgy jó 7 évvel ezelőtt, ami akkor is, most is nagyon alacsony árnak számít, ha egy új szabóbabához hasonlítjuk. Igaz, lába nem volt, azt egy régi állólámpától kölcsönöztük. De mint mondtam, a vállaktól eltekintve mind minőségében, kidolgozásában, mind méretében teljesen betöltötte és betölti a kívánt szerepet.

Egy ideje azonban már szerettem volna egy másikat is, kicsit hagyományosabbat és mégis merészebbet. Lehet házilag, otthon is készíteni, de a varrás részét amúgy sem vállaltam volna be, nincsenek megfelelő eszközeim, de a gyakorlatom sem elegendő hozzá. Persze az internet sosem hagy magadra, ha segíthet pénzt költeni... Beleszerettem Lucy Curtis profi babáiba, nemrég pedig rászántam magam, hogy rendelek tőle egyet. Na ekkor jött az igazi kihívás, hogy milyet... Milyen szövet borítsa, milyen színű legyen a becsavarható lábazat, fűzős vagy sima háttal, hagyományos vagy darázsderekú... Ez utóbbit illetően egyébként csakis a valós emberi mérettekkel rendelkező, 38-as baba jöhetett szóba. Nyilvánvaló, hogy a szövet jelentette a legnagyobb kihívást, hogy megy majd a ruhákhoz? Viszont, ha semmi különleges, akkor minek egy újabb baba?

Ez utóbbi felvetés meggyőzött arról, hogy bár a kevesebb mindig több, a készítő hölgy olyan szép szövetekkel dolgozik, hogy jelen esetben nem az egyszerűség lesz a fő szempontom. A kihasználhatóságot tekintve tudom, hogy elsősorban egyszínű darabokhoz lesz alkalmas az új baba (nem a képeken látható kis boleróhoz), de elég sok ilyen mellényt és kendőt tervezek a jövőre, így talán mégsem rossz választás.

Ha már virágmintás, akkor természetesen legyen a rózsa a meghatározó mótívum, s mivel én nem szeretem az apró, kontúros, elszórt, édeskés kis "porcelántányér"-virágokat, erre a jóval dinamikusabb, összefüggő, a vízfestményeket idéző virágmintára esett a választásom. A színe miatt is. Nem hófehér és nem is fekete a baba, ami nagy előny a fényképezésnél. Volt egy nagyon szép, vörös rózsás anyag is, de az nem minden darabomhoz menne. Ez sem mindegyikhez, de talán jóval többhöz.

A színei a kedvenc tört színeim: sötét és világos szürke, olajzöld, acélkék, nugátbarna halvány és erősebb tónusokban - összességében mégis monokróm hatást kelt. Talpnak a feketére esett a választásom, mind a fehér, mind a fa természetes, világos színe nagyon elütött volna a szoba jellemzően sötét bútoraitól. Tudom, ez egy kicsit túlgondoltnak tűnik, de az ember nem minden nap vesz ilyesmit, és nem is a raktárban tartja a limlomok között. Nagyon elégedett vagyok a döntésemmel. Ennél több szempontot nyilván csak akkor érvényesíthetnék, ha három babát rendeltem volna, de egyrészt hová tennék annyit, másrészt anyagilag az már nem megengedhető. Így is luxus bizonyos értelemben ez a második baba. Remélem, megszolgálja majd az árát.

Ami pedig a régi babát illeti, ő sem lesz munkanélküli. Nyugdíjba sem megy. Végre leveszem róla a fekete borítást, és kitalálom, miképp legyen belőle egy egyszínű, bézs, vagy alig-mintás baba varott vagy ragasztott, esetleg festett ruhával. Ezt már én csinálom. Ha elkészül, természetesen arról is teszek fel képeket. Jelenlegi állapotában korábbi fényképeimen láthatjátok, (például az Óarany, az Ezüsthíd, a Hazafelé, a Bódva modelleknél.)

A képeken látható kis mellényke mintája magyarul is elérhető. Több mintám már letölthető ingyenesen a Bolt menüpontban.

További képek az új babáról a Facebook/Napmátka műhely oldalán.

Színek - formák - felületek vonzásában...

Címketerv @Erős Ildikó

Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy szétkuszálódó formái, a repedések vaskos, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes hamóniájúak, amit az emberi művészet csak legtisztább korszakaiban ér utól. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnyalatai, vörösek, tompa-zöldek, rozsda-színek, mindig egyszerű és hatalmas harmóniában... De az emberi szem vásári lim-lomhoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez. (Illés Árpád festőművész)

Évek óta ugyanaz az oldalam alcíme, mottója. Ebben létezem, töltődöm fel, amikor mást csinálok, akkor is ez vagyok igazán én. A világ apró, hasznos-haszontalan darabkái a szememben, a kezemben. Gyerekként a kaleidoszkóp volt a kedvenc játékom a színesceruzák mellett.

Mégis, ez lesz az első naplóbejegyzés itt. Elmondom, miért. A Napmátka műhely hosszú ideje létezik, ahogy a cégére is mutatja, pontosan 2007 óta. Abban az évben kezdtem először gondolkodni róla, miképp lehetne a hosszú évek, évtizedek alatt összegyült tudást, munkát, lelkesedést és a kézimunka iránti szeretetet valamilyen szép és tartalmas, másoknak is adni tudó formába önteni, ha úgy tetszik, továbbadni úgy, hogy közben én is gyarapodom.

2007-ben ezt még másképpen képzeltem el. Férjemmel elkészítettük az első honlapom, megvettem a napmatka.hu domain-t, és időről-időre feltöltöttem tartalmakat, többnyire az elkészült munkáim fényképeit. Kötöttem és horgoltam, amennyire kevés időmből futotta, és úgy gondoltam, van néhány ember a világban, aki szeretne kézműves darabokat viselni. Nem kell sok, hiszen ez egy egészen kicsi kis műhely, az én kapacitásom is roppant kicsi, tehát jó lesz így.

A keresztszemes még mindig fontos
@Erős Ildikó

És valóban akadt néhány kedves megrendelő, idő viszont kevesebb. Később egyre nagyobb szükségét éreztem, hogy a textiliparban eltöltött évek tudását is valamiképpen megosszam másokkal, annál is inkább, mert bár örömmel láttam, hogy a kézimunka lassan újra népszerű lesz, megjelentek a kisebb-nagyobb fonalboltok, új magazinok, úgy gondoltam, hogy egyfajta hiánypótló szerepet tölthetek be szakmai cikkeimmel, amelyek nem egy-egy technikát tanítanak, hanem sokkal inkább a szálasanyagokra, azok tulajdonságaira, a fonalakra, a hurkolásos technikában rejlő lehetőségekre irányítják a figyelmet. A rendszeres bejegyzéseket, naplóírást viszont az idő szükőssége miatt akkor nem mertem bevállalni.

Nem sokkal később átköltöztem erre a blogra, de maradtak a szakmai cikkek oldalakra rendezve, és néha felkerült egy-egy új elkészült ruhadarab. Közben néhány kiállításon is részt vettem, zsűriztettem a mnkáimat, majd az egyéni megrendelésekről áttértem valami másra: ma már szinte kizárólag a saját elképzeléseimet valósítom meg úgy, hogy közben elkészítem az adott darab mintaleírását is. Eddig csak angolul, egy nagyobb közösség számára, a jövőben azonban szeretném magyarul is megjelentetni ezeket a mintákat.

Festésre váró merinó fonal
@Erős Ildikó

A kötés és horgolás mellett beleszerettem a fonás műveletébe is, így elkezdtem a saját fonalaim elkészíteni. Szívesen játszom a színekkel is, elsősorban gyapjút és gyapjúfonalat festek. 2014-ben a fővárosi otthonunkat felcseréltük egy kis falusi házzal, azóta lehetőségem nyílik arra is, hogy a Magyarországon tartott juhok gyapjával ismerkedjem, kisérletezzem. A főleg képekben történő megnyilvánulást egy ideje kissé szűkösnek érzem, ezért határoztam el, hogy e blog formátumú honlapon naplóbejegyzésekkel is rendszeresen jelentkezem. Bízom benne, hogy lesz rá mód és érdeklődés.

Gyermekkorom óta, jó négy évtizede kézimunkázom, erről bővebben az Én menüpontban írtam.

Ahol megtaláltok:
Elsősorban ezen az oldalon, vagyis a napmatka.hu domain alatt, itt vagyok igazán otthon, ezt érzem vizuálisan is a sajátomnak. A Tudástár cikkeit különösen ajánlom figyelmetekbe.
A Ravelry-nek kezdettől fogva tagja vagyok.
A Facebook-on a Napmátka műhely oldalát kereshetitek.
A Pinterest-en pedig - több másik mellett - két idevágó táblám van:
a Napmátka műhely és
a Napmátka gyűjtés, előbbin saját munkáimat, utóbbin ötleteket, inspirációkat osztok meg rendszeresen.

Köszönöm a figyelmeteket! Remélem, szívesen látogattok majd el ide a jövőben, és találtok hasznos vagy éppen alkotásra ösztönző bejegyzéseket, fényképeket.
Kereshettek az esztramos@gmail.com címen, hozzászólásokat egy-egy bejegyzéshez pedig itt vagy a Facebook/Napmátka műhely oldalán tudtok írni.