Régi szavak és tárgyak

"A kórusokban - fonókban telefont orsókat másnap délelőtt lematólálták. Erre a munkafolyamatra is nagyon kellett vigyázni, mivel ha nem szabályosan matólálták fel a fonalat, a letekerésnél összegabalyodott és sokszor lehetetlennek tűnt a kibonyolítása. A matóla "V" alakú végén az orsóról való letekerés közben keresztbe kellett venni a fonalat. Ha valaki ezt elvétette arra azt mondták hogy "kabalát" ejtett s letekeréskor áldották a kezét.

A felmatólált fonalat három szálanként elkötötték, mely egy-egy "igét " képezett. Húsz ilyen ige tett ki egy pászmát.
A vastagabb csepűfonalból 8-10 pászmára valót matóláltak, melyet "egy darab fonálnak" neveztek. A vékonyabb, finomabbra font kenderből pedig már 16-18 sőt még 25 pászmát matóláltak aszerint, hogy mit és mennyit akartak
belőle szőni. Ezt is egy darab fonalnak nevezték.

A fonalnak a matóláról való levételekor a keresztbe matólált részt óvatosan átkötötték majd szépen összekötötték és letették mindaddig míg atöbbi fonnivalót is megfonták és felmatólálták."

(Gagyi László: Kendertermesztés és házi feldolgozása) 

Mióta a fonással is közelebbi barátságba kerültem, egyre több régi kifejezés kerül a szótáramba. Már a rokka felújításánál szó esett a hozzá kapcsolódó helyi (a Bódva völgyében és különösen a falunkban használatos) elnevezésekről, így például a kutyaguzsalyról.

A fenti, Erdélyből való idézet is számos ilyen ősi kincset, kifejezést rejt, mely ma már szinte rejtvényszámba megy. Akit olyannyira érdekel a megfejtés, mint engem, az utánanéz a homályosabb részeknek. Számomra például meglepetés volt a kórus ilyen értelmű használata, de a rövid szövegrész ezen túl is számos érdekességet hordoz. Az említett matóla, matolálás azonban könnyen lefordítható a motollára vagy áspára, arra a mindenfelé elterjedt, egyszerű faeszköz nevére, amely a megfont fonal feltekeréséhez használatos.

Ezen ez eszközön készül a ma is ismert motring. A motringolás célszerű forma, ha például tovább kezelni, mosni, esetleg festeni szeretnénk a fonalat. Később jöhet az orsókra csévélés vagy a gombolyítás.

Gombolyag, méghozzá nagyon szép gombolyag készíthető a kótis nevű rudacskán, amire átlósan tekerjük fel a fonalat. A kótis tulajdonképpen egy egyszerű bot és például a harang nyelvét is e néven hívják helyenként. Maga a szó alapja vélhetően a hangutánzó kót gyök (Czuczor-Fogarasi szótár).

Számomra még nagy beccsel bírnak az orsók avagy csévék, szeretem és gyűjtöm őket, ha használható állapotúak és lehetőség szerint Magyarországon készültek.

Mostanában azonban még mindig a kerti szüret foglalja le a rövidülő délutánokat, vagyis tovább folyik a gyümölcsök és a dió begyűjtése, rekeszelés, fagyasztás, szárítás. Az e heti viharos szél alaposan megmozgatta a diófákat, így folyamatos a munka. Közben az avart is összegyűjtjük és részben komposztáljuk, részben takarásra használjuk. Nemsokára a terasznövények beköltöztetése és a rózsák visszametszése, tőtakarása következik. Ezzel azonban még várnék, egyrészt a beígért melegedés, másrészt a még virágzó bokrok okán.

Rokka avagy kutyaguzsaly

"A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon. Kezdetben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől származott. Megrendelésre készítették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögligetre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években. Létezhettek felföldi szlovák rokkakészítők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítőkerék fölött helyezkedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögliget), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi kerékgyártók is előállították itt-ott (pl. Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szomszédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csupán."

(Paládi-Kovács Attila: Munkák, emberek, hiedelmek a Bódva mentén 2013)

Bár ismerőseim körében már megosztottam a bejegyzést kísérő fényképeket jó négy hónapja, itt az ideje, hogy a naplóban is helyet kapjanak további mondandóval kiegészítve. 

2-3 éve, amikor férjem hazahozta nekem, egy kopott, fakó, barnásszürke porfogónak látszott. Azóta kiderült, hogy valaha színes volt, nagyon precíz, szépen futó szerkezet, amiről csak a port és koszt, a felülfestést akartam eltüntetni, az eredeti díszítés még meglévő nyomai maradtak. Olajozás, helyreállítás, javítgatások következtek, a hiányzó kampók helyére újakat kaptam testvéremtől.
Ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a dupla ékszíj az vajon egy ékszíj 8-as formában feltéve, vagy két külön ékszíj. Erre vonatkozóan nem nagyon találtam információt, nyilván azért, mert ez másoknak sosem volt kérdés...

Megnéztem jópár videót is, hátha megvilágosodom, de az engem érdeklő részletek vagy nem érdekelnek általában másokat, vagy számukra egyértelműek. Az angolszász és német videókon úgy vettem ki, hogy 8-as formában, gyakorlatilag egy szíjat használnak, és ezt támasztja alá, hogy a ma kapható modern, dupla ékszíjas rokkákhoz is egy szíj jár. Ugyanakkor láttam olyan magyar videót is, ahol a hölgy gyönyörűen font egy olyan rokkán, amin valóban két ékszíj volt (szerencsére eltérő színű és anyagú, így kétség sem férhetett hozzá.)

Így azután belenyugodtam, hogy így is, úgy is működhet a dolog, magyar emberként tényleg ideje lenne már megszoknom, hogy nincs kizárólagosság (mint ahogy nincsenek grammra kimért adagok a receptjeinkben), az a szabály, ami működőképes, az egyéni alkotókészség tág teret kap. Mivel az én rokkámon két külön mély vájat van a hajtókeréken, könnyebb működtetnem két külön ékszíjjal. 
(Ugyanakkor a 8-as megoldás mellett szólna, hogy az a feszítés és meghajtás szemszögéből nézve egy rendszert alkot.)

Ezek a rokkák egyébként nem gyapjú, hanem növényi alapanyagok, elsősorban kender fonásához készültek, és ahhoz is használták őket, az én rokkámon még volt is maradék szösz, illetve az orsókon megfont fonal.
Sajnos az orsókból csak kevés maradt ép, de ez legyen a legnagyobb gond. A lendítőkerék elég kicsi a mostaniakhoz képest, sok időbe telt, míg megtaláltam a ritmust hozzá.

Bár a rokka elnevezését a szláv nyelvből származtatja több forrás, személy szerint azt gondolom, hogy nem kell messzebb mennünk a rop (pl. táncot rop), roppan (pl. a hó a csizma alatt) hangutánzó szavainknál, hiszen ezt a szerkezetet is ütemes lábmozgással hozzuk mozgásba, amihez jellegzetes hang társul. 

A ropka megnevezés pedig országszerte ismeretes erre az eszközre vonatkozóan, nyilván egy szóban majd később írásban is jelölt teljes hasonulással született meg a rokka szavunk. (Arról nem is beszélve, hogy sem a szlovák, sem egyéb szláv nyelvekben nincs hasonló elnevezése. Akkor már a germán-olasz közvetítés megalapozottabbnak tűnik, de semmivel sem jobban, mint a fenti megközelítés - véleményem szerint.)  

A bejegyzés elején szereplő idézet, de pl. a Magyar Néprajzi Lexikon is számos megnevezést felsorol tájegységenként, én - a Bódva völgyben élőként - csak megerősíthetem a szerző állításait, errefelé kutyaguzsaly néven emlegetik a helybeliek, és szinte minden padláson akad belőle egy-egy példány.
(A guzsaly szavunk eredetileg a szösztartó pálcát jelölte, amelyről gyalogorsóra fontak, ahol vagy amíg a rokka nem állt rendelkezésre.)
Régi fotókon még mindig együtt látható a rokkák és a gyalogorsók használata a fonókban, vagyis az ősibb eszköz sem tűnt el.

Nekem szerencsém volt, hogy maga a fa szerkezet jó állapotban maradt meg, nem ette szét a szú, és viszonylag kisebb javításokkal ismét használható eszköz lett belőle (mert nagyon kevés tárgyat őrzök pusztán a szépségéért, koráért.)
Érdekes volt kiismerni, megérteni a működését, majd munkára fogni. Még mindig tanulom. Kevésbé haladós vele a fonás, mint modern társaival, de nem mindennapi érzés dolgozni rajta.

(Képeimen a rokka még felújítás közben.)

Vízpart fonal

Ahogy ígértem, mutatom az előző bejegyzésben szereplő Vízpart fantázianevű fonnivalóból, szöszből készült fonalat. Tegnap elkészült, ma motollára csévéltem, kimostam és a friss levegőn odakint megszáradt.

Emlékeztetőül írom ide, hogy a szösz, vagyis a fonáshoz előkészített szálasanyag jelen esetben merinó gyapjúból, Bluefaced Leicester (BFL) gyapjúból, BFL tincsekből és tussah selyemből állt. Az alapanyag egy része festett, más része festetlenül került a kártolóra, és végül egy levegős, kétágú, vastag (aran/bulky) kártolt fonalat fontam belőle.

A fonal megjelenésében nagyon hasonlít egyik kedvenc fonalamra, melyet korábban rendszeresen vásároltam a Colinette cégtől, Wales-ből. A fonal neve Prism volt, jelenleg nincs gyártásban, illetve a gyártó minden tevékenységét felfüggesztette, azt még nem lehet tudni, hogy átmenetileg vagy egyszer s mindenkorra.

A Prism persze kicsit más volt, gyapjú és pamut keveréke, és izgalmas felületet adott egyrészről az elvékonyodó majd megvastagodó fonalrészekkel, másrészről az egymással ölelkező színekkel, melyeknek külön érdekessége volt, hogy ugyanaz a festék eltérően fogta be az állati és növényi szálakat.

Vízpart fonalammal nem törekedtem pontos másolásra (márcsak a színvilág és az összetétel tekintetében sem), de ösztönösen hasonló szerkezetet hoztam létre.

Korábbi szakmai cikkeim egyikében, jelesül a Fonalválasztás címmel közzétett írásban részletesebben szóltam arról, hogy ne álljunk meg a fonal önmagáért való szereteténél. Nem mintha ez hiba lenne, de a fonalat nemcsak nézegetjük, szeretnénk belőle valamit alkotni, és e tekintetben nagyon nem mindegy, hogy az elképzelésünkhöz milyen fonalat választunk (azon túl, hogy csakis szépet, természetesen...) Javaslom ennek a cikknek el- vagy újraolvasását, hogy legalább akkora örömünket leljük a kézimunkában, mint önmagában a hozzá vásárolt vagy készített fonalban.

Ebben a bejegyzésben kicsit megfordítom (és lerövídítem) a mondanivalót, hiszen adott a fonal, lássuk, hogy mit lehet és mit nem érdemes kezdeni vele.

A fonalunk nem egyenletes felületű és nem egyszínű. Nem is vékony. Ráadásul jellemzően meleg ruhákhoz alkalmas gyapjúból áll. Ezért kerüljük a bonyolult mintákat, mert nem fog szép, éles mintaképet (good stitch definition) adni, ráadásul szemzavaró lesz, és még az élénk, szép színei is összemosódnak, matt, unalmas külsőt öltenek.
Ne készítsünk belőle tulságosan hosszú, nagy, ruhadarabot, mert nehéz lesz és megnyúlhat. Horgoláshoz sem ajánlanám vagy csipkekötéshez, értelmetlen áttört mintát készíteni vele.

Mire használhatjuk akkor? Például szövéshez és kötéshez. Lehet kombinálni más, akár egyszínű fonallal is. Ne felejtsük el, hogy jó minőségű, puha gyapjú és kevés selyem alkotja, lehet belőle sál, kendő, sapka vagy kesztyű, kézmelegítő. Használjunk egyszerű mintát, simakötést, lustakötést vagy szőttes hatású mintát (ld. woven stitch / linen stitch.) Készülhet belőle szép, rusztikus mellény, esetleg kiskabát.
A szövés pedig azért jó ötlet, mert a fonal eredeti szerkezete még jobban látszik, érvényesül.

Én egy sima kötésű próbanégyzetet készítek először belőle, lássuk, hogy fest! Folytatás - remélem - nemsokára.

Mi a szösz...

A szösz - saját meghatározásomban - fonásra előkészített szálasanyag. Magyarországon ez leginkább a kender és len fonásánál jelenik meg, s bár a szösz kifejezést számos különböző tájszó váltja régiónként (a fonnivaló minőségétől is függően), talán ez a legáltalánosabb, máig mindenki számára érthető elnevezés, fonjunk bár növényi vagy állati szálakat.

Mára a fonás elsősorban a gyapjúból történő fonalkészítés folyamata, ami ellen nem is lehet kifogásunk, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely előnyös tulajdonságaival, elérhetőségével és viszonylag egyszerű feldolgozásával méltán törekedik a többi elé, még akkor is, ha nyáron szívesebben viselünk növényi szálakból készült ruhát. (A szálasanyagok jellemzőiről itt írtam bővebben, a gyapjúról pedig itt.)

A szöszt tehát először létre kell hozni, sem a betakarított növényi rost, sem a bárány bundája nem alkalmas közvetlenül a fonásra.

Azon túl, hogy megtisztítjuk a szennyeződéstől, a gyapjú esetében a főbb állomások - függetlenül attól, hogy kézzel vagy ipari úton történik - a következők:
A kimosott, megszárított tincses gyapjú szálait a farkasolóval nyítjuk meg, ennek a szerkezetnek a fogai teszik további feldolgozásra alkalmassá, kezelhetőbbé a gyapjút. Ezt követi a kártolás folyamata, amely tovább lazítja, majd teszi egyneművé, összefüggő, paplanszerű, téphető anyaggá a gyapjútincseket. Mindkét folymat során a gyapjú további mechanikus tisztítása is megtörténik.

A kártolt gyapjú már fonásra alkalmas szösz. További lehetőségek a szösz előkészítésére a fésülés, melynek célja tovább finomítani a fonnivaló alapanyagot és párhuzamosan egymás mellé rendezni a szálakat. Mind a kártolt, mind a fésűs gyapjú más minőségű fonalat ad, de erről később.

Ebben a bejegyzésben nem foglalkozom a fésűs gyapjú lehetőségeivel, most a kártolt gyapjúról, mint szöszről és ennek a fonáshoz rendelkezésre álló formáiról lesz szó.

A kártológép, kártolódob arra is alkalmas, hogy különböző gyapjút (más-más fajtát) vagy éppen nyers és festett szálakat keverjünk kártolás közben, illetve, hogy más szálasanyagot (pl. selymet) vegyítsünk a gyapjúszálak közé. Ily módon nagyon sokféle - egynemű vagy kevertszálas, festett vagy nyersszínű - fonnivalót, szöszt készíthetünk.

Azt gondolom, hogy a fonással először próbálkozóknak jó választás a kártolt alapanyag, nem igényli, hogy teljesen egyenletes eredményre törekedjünk, ellenben látványos és örömet adó kísérletezésre nyílik mód.

A kártolóról többnyire egy darabban lekerülő, nagyobb, összefüggő kártolt gyapjút battnak is nevezzük. A következő pár sorban néhány angol kifejezést is megemlítek, ezeknek nincs magyar megfelelője, ezért használom így.

A batt tehát lehet egynemű vagy kevert mind a szálak, mind a színek tekintetében. Kisebb, fonható (kártolt) szöszök a rolagok és a punik. Mindkettő hengeresen feltekert kártolt alapanyag, a rolagok nagyobbak, a punik kisebbek. Jó velük dolgozni, bármelyik végükről folyamatosan húzható a szál a fonáshoz. További megjelenési formái  és nevei is vannak a kártolt gyapjúnak, ezek kevésbé gyakran fordulnak elő, így most nem térek ki rájuk.

A kártolt alapanyagot fonhatjuk levegősebb, rusztikus hatású kártolt fonallá, de az sem tilos, hogy a jellemzően fésűs gyapjúnál alkalmazott fonási technikával tömörebb, egyenletesebb fonalat készítsünk.

A képeimen a héten készült, Vízpart fantázianevet viselő kártolt fonnivaló (festett merinó gyapjú, nyers BFL = Bluefaced Leicester, BFL tincsek és festett tussah selyem). Színei a mohazöld, vörösbarna, világoskék, tengerzöld, hárszöld, antracit, bézs és ezüst. Remélem, fonal formájában is megmutathatom hamarosan.