2018. szeptember 25., kedd

Sokoldalú négyzetek


Bár a négyzetnek köztudottan négy oldala van, a horgolni szeretők jól tudják, hogy igen is sokoldalú. Én is nagyon szeretem ezeket a motívumokat, lehet belőlük sálat, mellényt, kabátot, ruhát, takarót vagy éppen terítőt készíteni. Minden egyes négyzetnek lehet sokféle színe, készíthetjük a köröket más-más színből (és fonalból.) De használhatunk színátmenetes fonalat is, izgalmasabb így, mintha csak sorban kötnénk vagy horgolnánk vele, amikor is az eredmény pusztán csíkos hatást kelt.

A színátmenetes fonalból készült négyzetekre példa a barnás színvilágú Hazafelé mellényem, amely könnyen elkészíthető, mintája már - több másikkal együtt - magyarul is elérhető.

A többi mintára még várni kell, az őszi teendők a kertben és persze a munkám és Apu ápolása igencsak legfoglal - így jelenleg kézimunkamorzsákkal kell megelégednem. Ez azért nem olyan vészes, hozzászoktam már, hogy az időmnek csak nagyon kis részét fordíthatom ilyesmire, és azt is inkább télen, amikor viszont kevés a természetes fény, és a téli sötétségben színekkel dolgozni, tervezni nagyon-nagyon nehéz.

Viszont a színekről, formákról és felületekről most sem kell lemondanom, nem beszélve a ragyogó őszi fényekről. Amikor csak kiviszem Aput, Vackort vagy dolgozom a kertben, gyönyörködni, fényképezni mindig lehet. További hozadéka ennek a friss levegő és a mozgás, hiszen a kézimunka nem éppen egészséges időtöltés a testre nézve, de vitathatatlan, hogy a szellemre és a lélekre jó hatást gyakorol. S mivel az utóbbiak a test fizikai állapotára is kihatnak..., na jó, ettől még igencsak görnyedt, nyak- és gerincfájós lennék, ha módomban állna félnapokat kézimunkázni. Szerencsére már a korom is figyelmeztet, ideje indulni kifelé és valami mást csinálni.

Diószedés közben viszont tervezni is lehet, most éppen azt, hogyan is használjak fel egy fonalat, amit már réges-régen vettem, még mindig nagyon szeretem, de évek óta félreteszem, mert még nem az igazi az eredmény. Pár napja megint elővettem, s bár a megvalósításhoz most nem jutok, azért gondolkodom felőle. Odakint is.

Férjem egyik születésnapi ajándéka pedig egy bicajtúra volt az Esztramos tetejére az idei utolsó nyárias, szeptemberi vasárnapon. Erről is tervezek bejegyzést, de nem tudom, hozzájutok-e.

A kis léptékekhez igazodva hoztam ma egy négyzetblokkot (a fényképen), amolyan virágcsempe, így hívom. A közepe egy viszonylag ismert virágminta, ehhez terveztem egy sűrű, két színre épülő keretet. Úgy is elkészíthetjük, hogy a virágot közvetlenül körülölelő (a képen sötét színű) kört csak a szirmokat alkotó pálcák hátsó szárába horgoljuk, így a virág még jobban kiemelkedik. Ebből a négyzetből is lehet sok minden, bátran játszhatunk a színekkel. A hozzátartozó mintaleírás is letölthető már.

2018. szeptember 11., kedd

Szeptember színei


Középkorú férfi nyit be a helyi kisbolt ajtaján. A mezőgazdaságban vagy az erdészetnél dolgozhat, mint errefelé sokan. Nem tudom biztosan. A nevét sem, de arcról ismerem. Dicsértessék, áldás, békesség - köszön. Megüti városi fülem, pedig nem először hallom itt. Az eladó srác - maximum harmincas - régi és új verdák, járgányok megszállottja - a legnagyobb természetességgel viszonozza. Mindörökké. Áldás, békesség. 
Nem mondom, hogy mindenki így, de ez itt kicsit sem szokatlan vagy feltűnő. Az élet része. Sokszor az az érzésem, hogy errefelé valahogy csak ugrott egyet-egyet a történelem kereke, és egyszerűen kimaradtak korszakok. Pedig dehogy. Mégis más a ritmus, más a gondolkodás, nem is könnyű megszokni a nem idevalónak.
A szomszédos falu postáján ebédszünet, a boltok délután alig vannak nyitva. Este vagy sötétedés után egy sem. Ahogy a kiskapukat is bezárják addigra, télen jóval előbb. A vasárnapi nyitvatartás kérdése itt régen sem volt kérdés meg azóta sem, mert soha nem volt nyitva semmi sem ünnepnap. A temetőben örökre szólnak a sírhelyek, nem kell újraváltani. A mindig gondozott sírokon évszázadok óta ugyanazon családok nevei, akikkel ma is találkozunk a falu utcáin. A csirkék a kerteken kivül is keresgélnek, a teheneket este behajtják fejésre. És van terepjáró meg kistraktor, meg mobiltelefon és internet. És van, hogy lovaskocsi hozza a fát. Van valami örökké változó és mégis ugyanaz, valami rögzült is ebben a tájban.

Apuval még továbbra is a magyar meséket olvassuk koraeste a teraszon, igaz, pár napra felfüggesztettük, mert a padláson kezembe kerültek a régi, családi fényképeink és lehoztam neki a változatosság kedvéért. Amúgy is könnyebb felidéznie dolgokat képek segítségével. Így hát most szünetel a meseolvasás, pedig már majdnem a felénél tartunk Benedek Elek hatalmas gyűjteményének.

Kiváncsiságból utánanéztem, de nemigen találtam elemzéseket a népmeséink visszatérő elemeiről. Pedig a fent vázolt életkép eszembe juttatja a bennük rögzült, szinte kötelező mondatokat. Ha valaki érkezik, köszön illendőképpen. Ha szállást kér, mindig isten nevébe' kéri, s a válasz mindig ez: Istené a szállás. S ha másnap köszönetet mondva útra kel, istennek ajánlják. Egyszerű emberek szájából hangzik el mindez. Milyen szépen kifejezi a nyelv, nemcsak azt, hogy amit adni tudunk, azt tőle kapjuk, de azt is, hogy akit befogadunk, azt úgy fogadjuk be, mint őt magát. Nem kötelező és üres formula ez, nem vallási előírás, hanem a közös alap, a közös nyelv, a közös társadalomkultúra működőképesnek bizonyult példája, ahol mindenki érti és érzi jogait és kötelességeit, és azt is, amikor valamit ezen felül kap.

Úgy gondoltam, hogy minden hónapban legalább egy fényképsorozatot is közzéteszek, amit itt a Bódva-völgyben, Magyarország északfokán készíttem. Szeptember lévén a tavalyi vadszőlő képeimből válogattam, illetve csináltam egy kis montázst. Akkor már augusztus végén piroslott tőle a táj, idén még mindig zöld, elvétve látni csak piruló leveleket.

Azt olvasom, hogy ez a növény kedveli az ártereket, és valóban, a legszebb képeket a falu melletti malomépület közelében, gyakorta vízzel borított területen készítettem. De nem látszik válogatós növénynek, a helyiek gyakran bosszankodnak is rajta, hogy kéretlenül mászik nemcsak kerítésre, de a haszonnövényekre is.

Mindenesetre hasonlíthatatlanul gyönyörű.

2018. szeptember 10., hétfő

A Napmátka mintákról


Többek kérésére folyamatosan készítem a munkáim mintaleírását. Magyarul ezek ingyenesen hozzáférhetők lesznek, pontosabban szólva több közülük már a Bolt menüből le is tölthető. Remélem, hogy sokan örömüket lelik majd az elkészítésükben.

Általában szólva a ©Napmátka minták nem túl bonyolultak, némelyik egészen egyszerű. Inkább egy-egy ötleten, megoldáson alapulnak, és persze a jó fonalválasztáson. Ezen kívül a pontosan kivitelezett részleteken. Kiemelt szerepet kap bennük a szegély (amely szinte mindig horgolt, még ha kötött ruháról is van szó) és a nyakmegoldás (nem szeretem a gallér nélküli vagy körgalléros darabokat, számomra ezek nem nőiesek.)

Fontos jellemzőjük még a viszonylag szoros kötés / horgolás, általában kisebb tűvel készülnek, mint amit az adott fonalhoz ajánl a gyártó. Szeretem az érdekes, textúrált felületeket. Kötés esetén nagyon ritkán dolgozom egyágú fonallal, azokból inkább horgolok.

A mintaleírásokban szereplő fonalak nagy része már nem kapható. Ez nem azért van így, hogy kitoljak másokkal, egyszerűen ilyen a piac, a fonalak nagy többségét egy-egy szezonban gyártják, később már nem kaphatók. Vannak persze olyan fonalak is, amelyeket éveken keresztül megvásárolhatunk, de igazság szerint ez a kevesebb.

Nincs is gond ezzel, s bár az én szívem is fáj sokszor egy-egy fonal után, így viszont minden darab és természetesen mindenki "másolata" egy kicsit más és más, igazán egyedi és csak az övé. Megismételhetetlen.
Van olyan munkám, amit sokan szerettek volna (pl. a Szellő), de évek óta nem találunk hozzá hasonló fonalat.
Ezzel együtt izgalmas lehetőségek rejtőznek abban, hogy egy mintát, modelt más fonalból készítsünk el. Kinek van kedve mindig ugyanolyat csinálni?

A leírásokban ugyanakkor szerepel az eredeti fonal neve és minden jellemzője (összetétele, vastagsága, színe, stb.), így kereshetünk hozzá hasonlót, de megálmodhatunk valami egészen újat is. Végtelen számú a lehetőség.

A képeken látható mintát is többen kértétek. Erre egy kicsit várni kell, mivel ezt angolul sem készítettem el annak idején, így most több munkám lesz vele.
Aki szeretné elkészíteni, addig is gondolkodhat abban, mivel helyettesítené az eredeti fonalat (amely egyébként még elvétve fellelhető.) 45-50 dkg-ra lesz szükség M-es méretben. Ehhez egyébként jó segítség lehet a Yarnsub nevű oldal, amely mindig javaslatokat tesz egy-egy fonal kiváltására. És persze a Ravelry, aminek fonal- és képgyűjteménye utólérhetetlen és egyúttal felbecsülhetetlen segítség. Mindkét oldal böngészéséhez szükséges azonban minimális angol nyelvismeret. De itthon is kereshetünk helyettesítő fonalakat, és ehhez a darabhoz - ha újra elkészíteném - talán valamilyen színes Luisa Harding fonalat választanék.

Az új babán történő újrafotózások ezzel véget is érnek, a régi darabjaimból ugyanis már nincs meg több. Viszont a mintaleírások - idővel - néhány korábbi, és reményeim szerint az újabb darabokkal (például a készülő virágos sállal) is bővülnek.

Mindenkinek örömteli kézimunkázást kívánok, egyúttal kérem a Tájékoztatóban foglaltak tiszteletben tartását. Kérdéseitekre szívesen válaszolok.

2018. szeptember 9., vasárnap

Fürge Ujjak

Gyermekkorom, majd ifjúkorom meghatározó, és mindmáig szinte az egyetlen átfogó, magyar nyelvű kézimunkaújsága volt a Fürge Ujjak, amely 1956 és 2008 között jelent meg hónapról hónapra. Sőt, a havi számon kívül volt tavaszi-nyári és őszi-téli magazinja, évkönyve, sok-sok egyéb kiadványa is. A benne szereplő modellek mind magyar tervezők és készítők kezemunkáját dícsérték.

Számos ismert ember - férfi és nő egyaránt - megtisztelte részvételével, saját kézimunkájával. Az interjúkat újra olvasva az akkori kulturális életbe is bepillantást nyerhetünk kissé. Voltak benne mesék a kisebbeknek, versek, receptek, háztartási tanácsok, kézimunka pályázatok, ünnepi ötletek és olvasói levelek. Nemcsak kötéssel, horgolással, varással foglalkozott, de hagyományőrző és -ápoló szerepet is betöltött, főleg a hímzés területén, minden egyes száma valamely tájegység motívumait, hímzéstechnikáját is felelevenítette egy-egy elkészíthető darabon keresztül. Természetesen a megjelenő új vagy éppen divatos kézimunkatechnikáknak (pl. makramé) is helyet adott.

Az újság néhány példányát ma is féltve őrzöm. Sajnos már nem kapható, a régi számok gyakran internetes piactereken, kincseket rejtő vidéki ócskapiacokon cserélnek gazdát. Pedig olyan izgalmas, már kevéssé ismert elnevezésekre bukkanhatunk bennük, mint a kulikabát, a bomberdzsek vagy éppen a perzsázás, a frivolitás.

2008-tól az Amelie igyekezett rövid időre modern folytatássá válni, de belőle csakhamar negyedéves magazin lett, és hamar megszünt. Később az alkalmilag megjelenő, javarészt külföldi minták fordításait tartalmazó kézimunkaújságok nem tudták pótolni a Fürge Ujjakat, mindez azért is szomorú, mert időközben ismét népszerű lett a fiatalok körében számos kézimunka technika.

Mára a helyzet határozottan javult, többféle magyar nyelvű kézimunkaújság kapható. Kevés kivétellel azonban ezek külföldi tervezők munkáit hozzák, és a paletta is szűkebb, mint amit annak idején a Fürge Ujjak kínált. Nem is beszélve arról, hogy nem havi kiadványok. Ezzel együtt örülök a létezésüknek, bízom benne, hogy idővel csak bővülnek, gazdagodnak, és nem tűnnek el a standokról. Én magam is előfizetője vagyok nem egy ilyen újságnak amellett, hogy az internet segítségével a külföldi lapokhoz is egyszerű hozzájutni.

Nem tudom, ma kit illetnek a Fürge Ujjak szerzői jogai, de kár lenne ezt a több, mint fél évszázados anyagot elfelejteni, vagy csupán a még meglévő papíralapú példányok bizonytalan és az idő viszontagságainak kitett sorsára bízni. Az interneten keresgélve teljes digitalizált évfolyamokat is letölthetünk, ha ez nem is jogszerű. Mindenesetre közkinccsé válik valami abból, ami előbb-utóbb talán az enyészeté lenne.

Nincs rá okom, de bízom benne, hogy előbb-utóbb a jogtulajdonosok digitalizált formában elérhetővé, megvásárolhatóvá teszik e hatalmas gyűjteményt. Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnénk neki.

(A képeken Endrei Judit bemondónő - egy gyönyörű, magyar mintás kötött pulóverben és egy klasszikus, horgolt kendőben - a Fürge Ujjak az 1980/7. számában. Fotók: Módos Gábor)

2018. szeptember 4., kedd

Papírjátékok 1

"Irmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb-utóbb elevent tipor.
Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra hivatkozva ártalmasat követelnek.
Mi ártalmas? ha Pétert azzal akarod segíteni, hogy Pált visszaszorítod. – Amelyik nemzet ezt homlokán viseli: nem vész el soha...Bárkit csak úgy segíthetsz, hogy más rovására ne essék.
Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod.
Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert válthatja meg."

Weöres Sándor: A teljesség felé - részlet

Kötött-horgolt ruhákhoz, egyéb kézimunkákhoz, fonalakhoz, szálasanyagokhoz terveztem címkéket, zárószalagot pár hónapja. Ez annyiból veszélyes dolog, hogy megint egy másik anyag, ezúttal a papír végeláthatalan, XXI. századi lehetőségeinek szövevényébe bonyolódtam, ahonnan sikerült azért kikeverednem komolyabb pénzkiadás nélkül.

A hagyományos címkéktől különféle formákig jutottam, kicsit utánanéztem a nyomdai lehetőségeknek is, kínai gyártóknak (akik komoly ipari gépekkel rendelkeznek és minden ötleted megvalósítják), no meg a vágógépek varázslatos világának. Az utóbbi persze azonnal rabul ejtett, hiszen megint az önállóság - csináld magad - vonzó ígéretével kecsegtetett.

Szerencsére - az árak okán - könnyebb volt az ellenállás a kísértésnek, de azért tényleg izgalmas dolog ez. A sablonos vágógépek (pl. Sizzix) nemigen érdekeltek, mert minden egyes sablont meg kell venni vagy megcsináltatni.
Annál inkább a számítógéppel vezérelt masinák (pl. a Silhouette és különösen a Cricut), amelyekkel minden elképzelés megvalósítható, ráadásul tanfolyamok is vannak hozzá. A Cricut újabb gépei nemcsak papírt, kartont, de szövetet, bőrt, falemezt is vágnak. Persze semmi sincs ingyen, a gép egyszeri árán túl az online szoftver jelenleg ingyenes, de minden hozzávaló (pengék, papírok, alapanyagok, filctollak - mert nemcsak vág, ír és rajzol is) bizony pénzbe kerül.

Szóval jó volt nézegetni a lehetőségeket, s talán annak, aki például egyedi esküvői meghívókat készít megrendelésre vagy látványos, fali papírvirág dekorációkat, érdemes lehet befektetni ilyesmibe. Nekem a papír csak kiegészítő szükséglet, s bár szívesen játszom vele, azért komoly összegeket nem érdemes rá költenem, hacsak nem áll bálákban a pénz itthon - és nem.

Ötleteket viszont kaptam, és - ahogy a képeken látható, beszereztem néhány virágmintás lyukasztót, pár dekortapaszt (japán washi tape) és egy címkelyukasztót. No meg csináltam próbababa sablont szintén címkékhez. Ez utóbbit ollóval vágni kicsit komplikált, lehet, hogy egyszer majd kis tételben elkészíttetem valaki mással, akinek a papír a fő munkaanyaga és mondjuk van otthon egy Cricut gépe.

A gyerekkori szórakozáshoz visszatérve még pár rózsát is hajtogattam különféle papírokból. Kicsit szögletesek még, fontos, hogy a papír ne legyen túl vastag, de ezt is kipróbáltam.

2018. augusztus 30., csütörtök

Régi-új dolgok

"Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:
- Mit csinál kend, nénémasszony?
- Gyapjat fonok, öcsémuram.
- Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.
Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:
- No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.
Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is."

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág - A bolondok - részlet)

Íme egészen egyszerűen a gyapjú feldolgozása...

A héten megint elég kevés idő jut a kézimunkázásra, mióta nálunk van Vackor, a befogadott kis németjuhász keverék, vele is bővült a teendők sora. Nemcsak a játék- és tanulási idővel, hanem bizony helyreállítási munkákkal is, mivel a számára kijelölt barátságos és árnyas helyet rendre felfedezi, felássa. Ma a kutyaház tetejével is foglalkoznunk kellett, ugyanis egy egész sor cserép megcsúszott rajta.

Férjem hamar rendbehozta, de mindig akad teendő a kutyabirodalomban, s persze azon kívül is. Idén gazdag volt a termés, de minden előbb érett-érik: a szőlő, a szilva, az alma, a körte. A nyári szárazság miatt kevesebb viszont a bogyós gyümölcs. Úgy látszik a bokrok - locsolás nélkül - nem jutottak annyi vízhez.

A kézimunka tehát félretéve most, marad a kevesebb időt igényló fényképezés. Több tervem is van. Egyrészt szeretnék egy dió-sorozatot, mert azt még nem csináltam, mióta itt élünk. Azután szeretném bemutatni itt a naplóban néhány régi, kedvenc fotósorozatomat, a vadszőlő lassan amúgy is időszerű lenne, tavaly rengeteg kép készült.
Amivel pedig most foglalkozom, azok a régi kötött-horgolt darabok. Nem sok van meg, de azokat szeretném az új babán is lefényképezni. Más háttér, más fények, érdekes még akkor is, ha csak egy-egy negyedóra jut rá.
Szerencsére az új baba a fa lábazatával együtt is igen könnyű és keskeny, egyszerűbb vele közlekedni bent és kint között. Nem írtam ugyan korábban, de ez is fontos szempont a vele való munka során. Izgalmas látni, hogyan hatnak rajta a tőle függetlenül megálmodott és elkészült darabok.

Az Ezüsthíd után az egyszerű és kétféle módon (nagyobb kámzsa- vagy hosszabb derékrésszel) is viselhető Február nevű mellényt / felsőt vettem elő, amelyet 2011-ben készítettem. Ez ugyan sokat eltakar a babából, de azért így is érdekes volt a fényképezés. Az eredmény a képeken látható.

2018. augusztus 26., vasárnap

...avagy a fény arcai

"nincs más, igazi élet, csak az a pogány és vad öröm, mely elragad mindent, ami él, ha fény esik reá"

(Márai Sándor)

Színek, formák, felületek iránti vonzódásomról már írtam sokszor, többek között e napló első bejegyzésében is. Segítségükkel most a láthatatlan és mégis jelenvaló fény arcainak nyomába eredek.

Hogy kézzelfoghatóvá tegyem egy kicsit ezt az örömteli élményt, tegnap újrafotóztam egyik tavalyi modellemet, az Ezüsthidat.

Az első fényképezés december elején történt, reggeli fényben, a régebbi fekete babán, amire azért egy fehér pólót is felhúztam, sőt, egy antracit színű kabátkát is előkaptam néhány kép erejéig. Hó nem volt, a nap nem sütött, így a télre jellemző kékes felhangoktól sem kellett tartanom.

Kilenc óra tájban készülhettek a képek a zöld fáskamra előtt. Nagyon elégedett voltam, mert reggel ritkán sikerülnek jól a képeim és féltem, hogy a világos részeken túl sok lesz a fény, nem látszik majd jól a horgolt felület.
Az akkori fényképezés eredménye itt látható. Nagyon egyértelmű, erősen monokróm, határozott.

Tegnap este még kimentünk egy rövid sétára Apuval, de előtte - úgy fél hét körül - ránéztem a fémlemezes, kicsit már megkopott festésű nagykapunkra, és akkor ért a felismerés, hogy hát itt van a szemem előtt! Még elég nagy is. Igen, a háttér, amit kerestem. Nem mondom, hogy mindenhez, de sok-sok darabhoz jó lehet. Az alapszín világosszürke egy kevés rozsda-rózsaszínnel, idő koptatta foltokkal, épp csak elütő javításokkal, mint egy vízfestmény. Nem túl világos és nem is túl sötét, remek lesz!
(Azóta szóltam is férjemnek, nehogy eszébe jusson belülről átfesteni.)

Amúgy is szándékomban állt már kipróbálni az új babával az Ezüsthidat. A kapu udvar felőli oldala nyugati napot kap, így este hét előtt jól lehet ott fényképezni. Az új sorozat tehát egy nyáresti képsor lett, ez kicsit kékesebb és jóval lágyabb az előzőnél - nyilván a háttér és a "babaruha" miatt is.
Ezt is szeretem...

Még egy fontos dolog: a Boltba felkerülő ingyenes, magyar nyelvű minták közül ez az első, amit már most letölthet, aki szeretné elkészíteni.

Gyorsan készül, és a már korábban említett ráhorgolás (felületi horgolás) az egyetlen kihívás kezdők számára a mintában, de ez sem túl nehéz, csak szokni kell, hogy a fonalat ilyenkor a darab hátoldalán vezetjük. Remélem, sokaknak lesz öröme benne.



2018. augusztus 23., csütörtök

Magyar keresztszemes


"Tulipántos szűrnek hulló tulipántja képe erkölcsének,
Hulló tulipánttal mintha mindig egy-egy magyart temetnének."

(Pósa Lajos)

Valahol mindig sejtettem, hogy a Napmátka műhely előbb-utóbb kibővül majd egy kevés keresztszemes hímzéssel, amelyhez hosszú évek öröme fűz, s amelyről azt írtam többször, hogy félretettem, mert a szemem nem az igazi a hímzéshez, ráadásul az "csak" díszítőtechnika... szemben a kötéssel, horgolással.

S bár a kézimunka általában is nagyon időigényes, az életünkbe nehezen beilleszthető tevékenység, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy újra és újra elővegyem a régi mintakönyveket, megálmodjak valami újat.

Az új ez esetben nem is olyan könnyű kitétel, mivel - szemben a kötéssel, horgolással - a keresztszemes hímzés komoly nemzeti hagyományokkal bír. Ezek kötnek is, de szabadságot is adnak, valahogy úgy, ahogy egy szülő a gyereknek, vagy egy bölcs törvény az életünknek.

Nem láttam értelmét, hogy pusztán azért, mert ma bármilyen (fény)kép könnyen keresztszemes mintává alakítható, ilyesmit böködjek, de annak sem, hogy régi terítőket hímezzek újra és újra.

Nagy kísértés lenne egyszerűen a színeken (háttér, fonal) változtatni, a népszerű rusztikus vagy minimalista irányzatoknak hódolni, de ez megint a hagyomány megerőszakolása lenne, oka van annak, hogy őseink éppen a pirosat és a feketét használták, leggyakrabban fehér háttéren.

Évekkel ezelőtt sokat gondolkodtam rajta, miképp nyúlhatnék motívumainkhoz úgy, hogy valami új, esztétikus és a korhoz illeszkedő szülessen, ugyanakkor ez a "feldolgozás" mégse legyen olyan gyökértelen, káosz-szerű és tiszteletlen, ahogy például a fantasy-sorozatok a mitológiát kezelik.

Ekkor - könyveimet lapozgatva - ismét eszembe ötlöttek a gazdag mintakendők, amelyekben - a cél okán - a motívumok szabadabban, de nagyon tetszetősen, gazdagon jelennek meg, arra is lehetőséget adva, hogy sokszor egy-egy alakzat, mintasor részlegesen szerepeljen.

Ezek alapján elkezdtem tervezni én is tervezni magyar, ősi motívumokra épülő mintakendőimet (faliképeimet), amelyeket a fonal színével egyező sima fakeretben - akár  3-4 darabos sorozatban is - el tudok képzelni, ha nem is minden mai otthon, de sokféle stílusú szoba falán.

Éppen ez az egyik csodálatraméltó vonása a keresztszemesnek, valahogy az öltések szabályos rendjével, kevés, de határozott színeivel modern és hagyományos környezetben is megtalálja az őt megillető helyét.

Sajnos a mintakendők rajzai egy meghibásodott számítógépen maradtak, s már nem hiszem, hogy elővarázsolom őket. Ha mégis meglelem valamelyiket, feltöltöm majd ide, hátha valaki kedvet kap a megvalósításhoz.

Ami viszont a jelen, az a fenti képeken látszik. Kevésbé időigényes és szemkímélőbb, mint akár a mintakendők vagy más, keresztszemes munka.
Magyar motívumokból keresgéltem, terveztem mintasort ezekre a karkötőkre, melyek vegán bőrből (az angol a vonzó cruelty-free jelzővel is illeti), patentkapcsokkal készültek.

Úgy tervezem, hogy egy egész sorozat készül majd, ahogy időm engedi.
A piros felvidéki, a fémszálas pedig gyergyói tulipános minta felhasználásával készült.

2018. augusztus 21., kedd

Fényképezés


És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.


(József Attila: Könnyű, fehér ruhában - részlet)

Kiskorom óta vonz a világ látható része (erről szól ez a blog is.) Édesapám nagyon szeretett fényképezni amatőr szinten, de készített magának sok-sok eszközt is az évek során, állványt, vakut, diavágót, lámpát és a képeit is gyakran maga hívta elő. Volt szuper 8-as kamerája is az elsők között, a vele készített filmeket ő maga szerkesztette. Tavaly karácsonyra digitalizáltuk az öreg tekercseket, hogy ismét megelevenedjenek számára a régmúlt darabkái.

Az évek múltával - ahogy egyre több dolgot próbáltam ki, természetesen megszületett bennem is a lelkesedés a fotózás iránt, ami akkor nem tartott sokáig. Tizenévesen, majd fiatal felnőttként hamar beláttam, hogy ez egy igen drága szórakozás. A képek nem mindig sikerülnek jól, a film drága, ha többet is szeretnék, nyilván bele kéne tanulni, és ilyen-olyan gépet majd kiegészítőket venni. Akkor még nyoma sem volt a digitális képrögzítésnek.

Azután eljött ez is. Dacára annak, hogy férjem szerette és becsülte hagyományos eszközeit, 2006-ban (ha jól emlékszem) megvettük az első - egyébként ma is használatban lévő - digitális fényképezőgépünket, egy közepes árfekvésű Kodak EasyShare Z650 gépet, ami azért nekünk elég drága volt.

Innentől azután szabadjára indult a kattintgatás a családi programokon, a rossz fotókat letöröltük, minden gyorsabb és olcsóbb lett - ami persze az amatőr fényképezést illeti.

2007-től elindult a Napmátka műhely, majd rá egy évvel később a Napmátka tűzhely, az előbbire mindenképpen kellettek a jobb képek. A gépünkkel lehetett is szép felvételeket készíteni, de ezt valahogy tudatosabb szintre kellett emelnem. Elkezdtem figyelni, mi működik és mi nem. Megmaradtam a hobbifotózásnál, de - ha van idő - belenézek rendesen a kamerába, mi hol van, ferde vagy egyenes, milyen a háttér, a színek, a fények. Nyilván utólag is szerkeszthető egy kép, de nem minden hiba javítható, és persze jóval időigényesebb feladat valami elfogadhatót fabrikálni egy kész felvételből, mint eleve jobb képet csinálni.

Kialakult lassan egy bevált eszköztár, ami nyilván szegényes, de egyúttal jellemző is.
Például Budafokon volt egy kedvenc hátterem, "az én rusztikus falam" hátul, a fáskamráknál. Mihelyst eladtuk az ingatlant, az új beköltözők első dolga volt, hogy ezt a falat szépen felújítsák (tökéletesen megértem őket is.) Sok kézimunkámat ennél a falnál fotóztam (pl. Bódva, Esztramos, Február, Ezüst, Méz, Csipke, Háncs, Szőttes, Fűz, Borostyán, Nugát.)

Ehhez persze át kellett vonulni az értetlenkedő társasházi szomszédok szeme előtt, de volt egy helyem, ami bevált, ismertem már a fényviszonyait, és szerettem, mint hátteret.

Azóta is keresem az új hátterem itt, ahol most lakunk, itt-ott kattintgatok, de még nem az igazi. Visszatérve az eszköztárra, az egyszerű, de nem unalmas, és színeiben, stílusában is passzoló háttér mellett a másik fő tényezőm természetesen a fény. Többnyire délután érzem úgy, hogy nem túl sok és nem is kevés. Hacsak lehet, kint fényképezek, bent ritkán lesznek jók a képek, vakuzni nem szeretek.

Kerülöm a közvetlen, erős fényt, és ritkán fotózom a munkáim napsütésben, hiszen az többnyire árnyékot vet. Az is izgalmas persze, ha éppen az a cél (pl. a Liget és a Kert nevű daraboknál.)  A napfény kicsit átfesti a színeket, ezért is kerülöm. Igyekszem sötét és világos felületeket egyszerre alkalmazni a képen, hogy az automata fényérzékelővel se legyen túl sötét vagy túl világos a kép. Mindez persze a kézimunkáim fotózására igaz, mert ott egyfajta egységes stílus elérése is cél, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy helyen, ugyanazon nézőpontból kellene készülnie a képeknek. Az már unalmas is lenne. Van néhány szín és felület, ami viszont folyamatos kihívás, nehéz visszaadni.

A babás bejegyzésben említettem, hogy a baba megkönnyíti a dolgom, mert nem kell másoktól függni a fényképezéskor. Nos, ezt sokan úgy érthették, hogy nincs szükségem modellre, aki a ruhákat viselje. Ez nyilván igaz is, de ezen felül még azzal az előnnyel is jár számomra, hogy nekem sem kell modellt állnom a képekhez (mint azt tettem korábban) s közben a fotóst (szegény férjemet) instruálni, hogy mi mindenre figyeljen oda a fényképezésnél.
És persze a baba nagyon türelmes, mindig ráér, nem nyafog, nincs melege és nem fázik, sőt, a mellei sem lógnak a kor előrehaladtával. Egyszóval tökéletes munkatárs a magamfajta önálló alkotónak...

A kézimunkán kívül is sokat fényképezek, persze. Különösen, mióta vidéken élünk. Az örökké változó táj, a színek, fények mindig új hangulatokat vetítenek, hagyom, hogy megtaláljon a téma. Igyekszem nem felülről készíteni a képeket, hanem a tárgyak, növények, állatok, emberek magasságához igazodva, gyakran guggolva, térdelve vagy éppen fekve fényképezni, s közben figyelni, mi és hogyan, mit mutat.

Nagyon szeretek albumokban, sorozatokban gondolkodni, azok még inkább hangulatot és stílust teremtenek, mint egy-egy önálló kép - én így látom. Viszont nem szeretem a videókat, ahol több az esetlegesség, nincs igazán elkapott vagy kiemelt pillanat, nehezebb a harmóniát megteremteni.

Sokszor elfog a kísértés, hogy milyen jó lenne ezt is rendesen megtanulni (tanulni amúgy is mindig szerettem magam választotta dolgokat), komolyan venni az egészet és fejlődni nemcsak a kézimunkában, de a képi megjelenítésben is. Eddig még mindig sikerült meggyőzni magamat, hogy nem. Nem szabad, mert akkor majd olyan dolgokat is megtanulok, amihez már nem hobbigép való, s akkor vége-hossza nincs a lehetőségeknek, hogy erre is pénzt költsek.
Igaz, hogy mindig, mindenben az önállóságra törekszem - ezért tanultam többek között minimális programozást, webdizájnt -, de valahol mégiscsak meg kell húzni a határt, különben időben és anyagilag is szétforgácsolódik az ember.

Terveim szerint marad tehát a hobbifotózás, ami mellett persze érdemes egy egyszerű gépből vagy éppen a telefonomból is kihozni a lehető legjobbat. Mert lehet ezekkel az egyszerű gépekkel is nagyszerű fotókat készíteni, néha én is elégedett vagyok. Nem mindig, de igyekszem fejlődni, és az ingyenes tanfolyamokból vagy éppen cikkekből ellesni, amit érdemes, kipróbálni új dolgokat. Azt is tudomásul veszem, hogy a hobbifotózásnak megvannak a maga korlátai.

A képszerkesztőket is szeretem, tudom, vannak fotósok, akik eleve elutasítják ezek használatát. De engem, amatőr kattintgatót nem köt ilyen tekintetben semmilyen elv, sőt, szeretem a bennük rejlő izgalmas lehetőségeket, még az sem mindenütt szempont, hogy a kép valósághű legyen, néha jó az effektekkel játszani, és talán a szemlélőnek is nyilvánvaló, hogy módosított képet lát. Amikor ilyesmit alkalmazok, nem is igyekszem ezt eltitkolni vagy eredetinek beállítani.
Máskor pedig a célszerűség azt diktálja, hogy kerüljük az ilyesmit, adjuk vissza egyszerűen, ha lehet, valósághűen a látványt.

Fenti képeim (a folyamatban lévő virágos sálról) ez utóbbi megközelítéssel, szándékkal készültek.
Testvérem sokkal komolyabban, nagyobb tudással és felszereléssel fényképez, az ő sorozatai a dieBombus photography oldalon láthatók.

2018. augusztus 17., péntek

Horgolt virágok














"Már egy kerek esztendeje volt, hogy eljött hazulról, azt hitte, hogy: no már a világ vége sem lehet messze. Amint megy, mendegél, meglát egy gyönyörű szép szigetet. Hát azon a szigeten annyi a virág, hogy a szeme nem telt be a nézésével. Volt ott rózsa is, nem egy, de száz; nem száz, de ezer, szebbnél szebb; égővörös, haloványvörös, sárga, mint a színarany, s fehér, mint a fehér liliom."

(A rózsa - Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág) 

Mostanában nem regényeket, hanem meséket olvasok fel Apunak estefelé, amíg a teraszon pihen és nézi ahogy a kutya és a cicák vacsoráznak, figyeli, hogy visszatérnek-e még a gólyák a fészekre idén. Vélhetőleg már nem, ebben az évben jóval előbb megnőttek a kicsik, minden előbb történt a kertben is a nyárias tavasz okán. A rózsák is egy teljes hónappal korábban nyíltak először. Szóval úgy gondolom, a gólyák már csapatba verődve húzódnak dél felé, a fiatalok biztonsággal repülnek, és valószínűleg már vadászni is tudnak. Az árnyas folyópart jobb hely ilyenkor, mint a forró és hozzájuk képest kicsire zsugorodott fészek. De a folyópart sem zajos, a nagy szárazság miatt alacsony a víz, és bizonyára kevesebb számukra az élelem. Tavaly sem várták ki az ünnepet, idén is előbb vonulnak, pedig jó augusztus végén a jövő tavaszt ígérő kelepelésüket hallgatni. Nem volt sok fészek ez évben, csak kettő a faluban, de mindkét fészken 4-4 gólyakölyök nőtt fel egészségben.
Az egyik kicsi ugyan kiesett a fészekből már egészen "nagyként" - vagy nem sikerült az első repülési kísérlete, de egy bokron landolt, nem történt komolyabb baj. Hozzá kihívtuk a nemzeti park (ANP) munkatársát, s így a többi, hasonló sorsú társával indul tovább még az idén.

Ilyenkor már nem olyan szép a kert, ez a kivárás ideje, még nincsenek itt az ősz színei, virágai, a nyáriak pedig már a locsolás ellenére is megszenvedték a hőséget. A szőlő még nem mind érett be, de a lugas már sárgul, a nyárvége nem az én időm.
A rózsák is szeptemberben lehetnek újra igazán szépek.

És már meg is érkeztünk a virágokhoz, amiről a fenti meserészlet, no meg a bejegyzés is szól. (A mese különlegessége egyébként, hogy a világszerte ismert vagy félreismert(?) szépség-szörnyeteg történet magyar változata.)
Virágokat horgolni gyönyörű dolog, ezt szerintem mindenki tudja, aki valaha is csinálta. Már csak azért is, mert minden motívum egy kis külön alkotás, hamarabb megvan, mint egy egész ruhadarab vagy terítő, és már önmagában díszit, sokféleképpen felhasználható. Napi örömet is ad, nemcsak a majd egyszer kész lesz ígéretét, bár kézimunkázni így is, úgy is jó dolog.

Én most egy szabálytalan formájú sálat, nyakravalót, gallért készítek színátmenetes fonalból (Noro Silk Garden Lite), ahol az azonos forma mellett is más és más minden virág. Pontosabban szólva nem is azonos a forma, mert a virágok hol középen, hol a széleken még kapnak úgynevezett ráhorgolást, felületi horgolást (surface crochet), ami által részben kicsit mervebb, jobb tartású lesz a vékony, egyszálú fonalból készült motívum, részben pedig izgalmas, hangsúlyos felületek keletkeznek. Ez a horgolástechnika különbözik a 3D néven ismert horgolástól, ahol lényegesen kiemelkedünk a felületből, és ténylegesen háromdimenziós alakzatokat készítünk.

A fonal különlegességét adja, hogy háromféle természetes szál, selyem, gyapjú és moher alkotja. (Selyem alatt is sokféle megjelenésű és tulajdonságú anyagot érthetünk, a Tudástár/Szálasanyagok cikkében több információ olvasható róla és a képek is érdekesek.)

Ez a darab tehát készülőben, az egyik felét a fonal drapp-aranybarnás-kékes árnyalatai (a képeimen), a másik felét a sötétbarna, fekete és szürkés motívumok adják majd. Nem fokozatos színátmenettel, de azért csoportosítva képzeltem el a színek felhasználását.

A virágok és a sál készítéséhez - terveim szerint szeptemberben - lesz mintaleírás, ezúttal magyarul is. A már elkészült, ingyenes magyar minták a Bolt polcain találhatók. Aki szeretné elkészíteni, addig is megnézheti ezt a képes útmutatót a ráhorgolás / felületi horgolás mikéntjéről: https://www.wikihow.com/Surface-Crochet.

A sál illetve a virágok elkészítéséhez az első módszert, a kúszószemes (slip stitch) ráhorgolást fogjuk használni. Kicsit szokni kell, hogy ilyenkor a szálat a már kész felület fonákján vezetjük, ezért (is) érdemes ezeket a díszítéseket akkor elkészíteni, amikor még nem horgoltuk egymáshoz a virágokat.

A Vízpart fonal további sorsával még adós vagyok, de valószínű, hogy szövésben találja meg majd a a helyét, azzal pedig "dologidőben" nem foglalkozom. Talán majd télen.

2018. augusztus 14., kedd

Próbanégyzet

Van, aki csinálja, van, aki nem. A mintaleírások természetesen mindig a lelkünkre kötik az elkészítését. Nem akarok hosszan írni itt arról, miért kell, röviden csak annyit, hogy nem csak a helyes méretezéshez (hány szemre kezdjünk), tűválasztáshoz jó, számtalan egyéb dologra használható.

Nézzük, mi mindenre! Sokszor előfordul, hogy bár kész mintaleírásból dolgozunk, szeretnénk azon kicsit változtani vagy egyszerűen más fonalunk van hozzá, mint amiből az eredeti darab készült.
Van, aki kicsit szorosabban köt, horgol ugyanolyan méretű tűvel. Sokan - köztük én is - nem egyforma szorosan kötik a sima és a fordított szemet, és mivel egy sima kötésű darabnál ez igencsak feltűnő lenne, semmi akadálya, hogy két különböző méretű tűvel dolgozzunk a sima és a fordított sorokban. A próbanégyzeten kísérletezhetünk, vajon elég e fél számmal kisebb, illetve nagyobb tű az egyenletes sorokhoz, vagy esetleg egy egész szám különbség kell. Nálam ez többnyire fél szám, vagyis általában fél számmal kisebb tűvel kötöm a fordított sorokat a szép eredmény érdekében. Régóta körkötőtűvel dolgozom a legtöbbet, s mióta a damilhoz cserélhető tűk illeszthetők (esetemben a Drops Pro Romance Interchangeable Circular Needles Delux Set-ről van szó), a tűválasztás után egyszerűen két különböző méretűt rögzítek a damil két végére. Így véletlenül sem tudom elfelejteni a tűváltást az új sor kezdetén. Más-más fonal másként csúszik a kezünk között, tehát mindenképpen érdemes kipróbálni először azt, ami a fejünkben már megszületett. De nézzük tovább a próbanégyzet lehetőségeit:

- ha különböző színeikkel dolgozunk, már itt kísérleztezhetünk színkombinációkkal
- kipróbálhatjuk, mennyire lesz lágy vagy ép merev a kész anyag, milyen lesz az esése (drape)
- lemérhetjük a próbanégyzetünket (gramm pontosságú konyhamérleggel), így hozzávetőleges kalkulációt készíthetünk a teljes ruhadarab fonaligényére egy egyszerű szorzással (azt kell csak megnéznünk, hogy kb. hány próbanégyzet adja majd ki a kész darabot.) Ez a méricskélés arra is jó, hogy figyelmeztessen, ha esetleg túl nehéz lenne a tervezett ruha vagy éppen nem lenne elegendő a fonal.
- kipróbálhatunk mintákat
- kipróbálhatjuk a fonalat (beleértve a színét is, mert pl. egy színátmenetes vagy melír fonal egész másképp mutat megkötve, mint motringban vagy gombolyagban)
- kimoshatjuk, blokkolhatjuk - így újabb információkat kapunk a fonal viselkedéséről, színtartásáról (ez különösen a kézzel festett fonalaknál fontos), de az esése, tapintása is változni fog
- részben helyettesítheti a szabásmintát (pl. egy karkivágás fogyasztását kiszámolhatjuk rajta, nagyobb részek tervezéséhez azonban méreténél fogva nem alkalmas)
- eltehetjük a jövőre, referenciadarabként (mindig lássuk el egy kis cédulával, melyen a legfontosabb adatok szerepelnek (milyen fonalból, színárnyalatból, hányas tűvel (tűkkel) készült a minta. Természetesen ennél jóval több információt is feljegyezhetünk.)

A próbanégyzet mindig kissé nagyobb legyen, mint 10 x 10 centiméter, hogy a széleket kihagyhassuk a számításból.
Hány szemet szedjünk fel hozzá? Ezt ki kell tapasztalnunk. Induljunk ki a fonal zárószalagján feltüntetett információkból! Ha nem szerepel ilyen információ, akkor vegyünk elő egy korábbi próbanégyzetet, vagy egy másik, hasonló vastagságú fonal zárószalagját kiindulópontként. Én mindig legalább 10-12 szemmel többet szedek fel a megadottnál, egyrészt, mert elég szorosan kötök, horgolok, másrészt többnyire kisebb tűvel dolgozom a javasoltnál.

A próbanégyzetet mindig azzal a fonallal és mintával kötjük, ami a ruhadarabunk egészére vagy nagy részére jellemző lesz. Ha pl. két, különböző vastagságú, struktúrájú fonal adja a felület nagy részét, akkor már a próbanégyzetet is ennek megfelelően kötjük - vagyis mindkét fonalat és esetleg különböző méretű tűket használva az egyes sorokban.

Ha szűkében vagyunk az adott fonalnak, vagy nem akarjuk a jövőre eltenni a próbanégyzetet, természetesen le is bonthatjuk később.

Végül a ruhadarab összképét is megtervezhetjük itt kicsiben. Nemcsak különböző fonalak és színek kombinációját próbáljuk ki rajta, hanem megtervezzük a szegélyeket, a mintavariációkat, a felületi díszítéseket, esetleg gombokat, kapcsokat válogatunk hozzá, kitaláljuk azok elhelyezkedését. A próbanégyzet lezárása (befejező sora) legyen olyan, mint amit a ruhadabon is használni szeretnénk, hiszen e tekintetben is nagy a választék, lássuk, mi mutat jó vagy mi alkalmas leginkább a további illesztésekhez. Az odalára felszedhetünk szemeket, próbáljuk ki kicsiben, milyen lesz a passzé, a gomblyuk, stb. De az oldalakra horgolt szegélyt is készíthetünk, természetesen olyat, amit a tervezett ruhán alkalmazni szeretnénk.

A próbanégyzet nyilván nem mindig négyzet, bár alapvető funkciójában az, hiszen elsősorban a megfelelő méretválasztáshoz szeretnénk szemeket és sorokat számolni rajta. De lehet egy hosszabb sáv is, ha van még más is (pl. egy eltérő minta vagy tűvastagság), amit kipróbálnánk.

Elkészítése nem feltétlen nyűg, ellenkezőleg, megelőlegez valamit a készülő darab öröméből, sikeréből, és ebben a fázisban még könnyű változtatni... Megjegyzem, a régi magyar mintaleírások amúgy is jóval több önállóságot követeltek a készítőktől. Például egy 60-as évekbeli Fürge ujjakban nagy valószínűséggel ehhez hasonló mondatokat olvashatunk: " a karkivágás fogyasztását a szabásminta szerint készítjük". Vagyis a szabásmintát először el kellett készíteni a megfelelő méretben az újságban látható rajz alapján, majd kiszámolgatni, hogy egy-egy fogyasztáshoz hány szem és sor szükséges. Ez próbanégyzet nélkül nehezen megy, persze próbálkozni munka közben is lehet, csak jó, ha nem kell annyiszor visszabontani.

Ma már ez a számolgatás inkább a tervezők dolga, a mai mintaleírások könnyebbé teszik a munkát. Mindazonáltal a próbanégyzet - remélem, a fentiekből kiderült - mégsem úri huncutság...

2018. augusztus 8., szerda

Rokka avagy kutyaguzsaly

"A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon. Kezdetben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől származott. Megrendelésre készítették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögligetre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években. Létezhettek felföldi szlovák rokkakészítők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítőkerék fölött helyezkedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögliget), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi kerékgyártók is előállították itt-ott (pl. Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szomszédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csupán."

(Paládi-Kovács Attila: Munkák, emberek, hiedelmek a Bódva mentén 2013)


Bár ismerőseim körében már megosztottam a bejegyzést kísérő fényképeket jó négy hónapja, itt az ideje, hogy a naplóban is helyet kapjanak további mondandóval kiegészítve. 

2-3 éve, amikor férjem hazahozta nekem, egy kopott, fakó, barnásszürke porfogónak látszott. Azóta kiderült, hogy valaha színes volt, nagyon precíz, szépen futó szerkezet, amiről csak a port és koszt, a felülfestést akartam eltüntetni, az eredeti díszítés még meglévő nyomai maradtak. Olajozás, helyreállítás, javítgatások következtek, a hiányzó kampók helyére újakat kaptam testvéremtől.
Ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a dupla ékszíj az vajon egy ékszíj 8-as formában feltéve, vagy két külön ékszíj. Erre vonatkozóan nem nagyon találtam információt, nyilván azért, mert ez másoknak sosem volt kérdés...


Megnéztem jópár videót is, hátha megvilágosodom, de az engem érdeklő részletek vagy nem érdekelnek általában másokat, vagy számukra egyértelműek. Az angolszász és német videókon úgy vettem ki, hogy 8-as formában, gyakorlatilag egy szíjat használnak, és ezt támasztja alá, hogy a ma kapható modern, dupla ékszíjas rokkákhoz is egy szíj jár. Ugyanakkor láttam olyan magyar videót is, ahol a hölgy gyönyörűen font egy olyan rokkán, amin valóban két ékszíj volt (szerencsére eltérő színű és anyagú, így kétség sem férhetett hozzá.)

Így azután belenyugodtam, hogy így is, úgy is működhet a dolog, magyar emberként tényleg ideje lenne már megszoknom, hogy nincs kizárólagosság (mint ahogy nincsenek grammra kimért adagok a receptjeinkben), az a szabály, ami működőképes, az egyéni alkotókészség tág teret kap. Mivel az én rokkámon két külön mély vájat van a hajtókeréken, könnyebb működtetnem két külön ékszíjjal. 
(Ugyanakkor a 8-as megoldás mellett szólna, hogy az a feszítés és meghajtás szemszögéből nézve egy rendszert alkot.)

Ezek a rokkák egyébként nem gyapjú, hanem növényi alapanyagok, elsősorban kender fonásához készültek, és ahhoz is használták őket, az én rokkámon még volt is maradék szösz, illetve az orsókon megfont fonal.
Sajnos az orsókból csak kevés maradt ép, de ez legyen a legnagyobb gond. A lendítőkerék elég kicsi a mostaniakhoz képest, sok időbe telt, míg megtaláltam a ritmust hozzá.



Bár a rokka elnevezését a szláv nyelvből származtatja több forrás, személy szerint azt gondolom, hogy nem kell messzebb mennünk a rop (pl. táncot rop), roppan (pl. a hó a csizma alatt) hangutánzó szavainknál, hiszen ezt a szerkezetet is ütemes lábmozgással hozzuk mozgásba, amihez jellegzetes hang társul. 

A ropka megnevezés pedig országszerte ismeretes erre az eszközre vonatkozóan, nyilván egy szóban majd később írásban is jelölt teljes hasonulással született meg a rokka szavunk. (Arról nem is beszélve, hogy sem a szlovák, sem egyéb szláv nyelvekben nincs hasonló elnevezése. Akkor már a germán-olasz közvetítés megalapozottabbnak tűnik, de semmivel sem jobban, mint a fenti megközelítés - véleményem szerint.)  

A bejegyzés elején szereplő idézet, de pl. a Magyar Néprajzi Lexikon is számos megnevezést felsorol tájegységenként, én - a Bódva völgyben élőként - csak megerősíthetem a szerző állításait, errefelé kutyaguzsaly néven emlegetik a helybeliek, és szinte minden padláson akad belőle egy-egy példány.
(A guzsaly szavunk eredetileg a szösztartó pálcát jelölte, amelyről gyalogorsóra fontak, ahol vagy amíg a rokka nem állt rendelkezésre.)
Régi fotókon még mindig együtt látható a rokkák és a gyalogorsók használata a fonókban, vagyis az ősibb eszköz sem tűnt el.

Nekem szerencsém volt, hogy maga a fa szerkezet jó állapotban maradt meg, nem ette szét a szú, és viszonylag kisebb javításokkal ismét használható eszköz lett belőle (mert nagyon kevés tárgyat őrzök pusztán a szépségéért, koráért.)
Érdekes volt kiismerni, megérteni a működését, majd munkára fogni. Még mindig tanulom. Kevésbé haladós vele a fonás, mint modern társaival, de nem mindennapi érzés dolgozni rajta.


(Képeimen a rokka még felújítás közben.)

2018. augusztus 4., szombat

Búzapirulásra...

Elment a madárka, / Üres a kalitka.  / Azt üzente vissza: / Visszajő tavaszra. 

Ha tavaszra nem jő, / Búzapirulásra; / Ha még akkor sem jő, / Rózsakinyílásra. 

(Bukovina)

Legutóbbi naplóbejegyzésem végén egy próbanégyzetet ígértem a nemrég font Vízpart fonalból. Ezzel egyelőre adós vagyok, most más, főleg kinti teendők foglalják le az időmet. S persze az is igaz, hogy gyapjúval szívesebben dolgozik az ember kicsit hűvösebb időben.

Közben azonban eszembe jutott, hogy a hasonló szerkezetű fonalak - így a már említett Colinette Prism esetében is - többször készítettem olyan ruhadarabokat, amelyekben szerettem volna megőrízni, megmutatni a fonal szépségét, jellemzőit a maga teljességében, és ezért a kötött, horgolt mellényt vagy kabátot hurkolt díszítéssel fejeztem be. Jó tíz éve annak, hogy ilyen munkáim készültek, s persze azt is hozzá kell tennem, hogy ez a megoldás nem éppen anyagtakarékos.

Akkoriban már tudtam, hogy mennyi plusz fonallal kell számolnom egy-egy ilyen befejezéshez. A hurkolt szegélydíszítések a rojtnál is jobban megőrízték a fonal szépségét, hiszen nem keletkezett szétnyíló szálvég.

Ehhez a fajta megoldáshoz nem kellett előre levágni a szükséges fonalmennyiséget, hanem a ruhadarab összeállítása után a gombolyagból horgolótűvel húzott folytonos szállal folytathattam a munkát.

Bármit készítek - kötéssel vagy esetleg szövéssel - mindig horgolótűvel fejezem be a darabot. A szegélyeknek ez ad tartást, rendezettséget, esetenként további díszítést. Az illesztés is szebb. A ruhadarab tartósabbá válik tőle, kevésbé nyúlik meg. Sokszor ez a horgolt szél éppen csak egy sor rövidpálca, máskor pikó (mostanában ezt szeretem használni), de a fent említett hurkolt technika is lehet.

A horgolást arra is használom, hogy a már kész ruhához ezzel a befejezéssel alakítsam ki a gallért, ahogy ez a mellékelt képeken, a Búzapirulásra mellénykénél is látszik, amely egyébként alapvetően egyszerű, lustakötéssel és V-kivágással készült. Régi darab ez már, fényképet is alig találtam róla, de talán jól szemlélteti, miképpen lehet az ilyen típusú fonalakat - a legutóbb leírtakon túl - továbbgondolni...

2018. augusztus 2., csütörtök

Vízpart fonal

Ahogy ígértem, mutatom az előző bejegyzésben szereplő Vízpart fantázianevű fonnivalóból, szöszből készült fonalat. Tegnap elkészült, ma motollára csévéltem, kimostam és a friss levegőn odakint megszáradt.

Emlékeztetőül írom ide, hogy a szösz, vagyis a fonáshoz előkészített szálasanyag jelen esetben merinó gyapjúból, Bluefaced Leicester (BFL) gyapjúból, BFL tincsekből és tussah selyemből állt. Az alapanyag egy része festett, más része festetlenül került a kártolóra, és végül egy levegős, kétágú, vastag (aran/bulky) kártolt fonalat fontam belőle.

A fonal megjelenésében nagyon hasonlít egyik kedvenc fonalamra, melyet korábban rendszeresen vásároltam a Colinette cégtől, Wales-ből. A fonal neve Prism volt, jelenleg nincs gyártásban, illetve a gyártó minden tevékenységét felfüggesztette, azt még nem lehet tudni, hogy átmenetileg vagy egyszer s mindenkorra.

A Prism persze kicsit más volt, gyapjú és pamut keveréke, és izgalmas felületet adott egyrészről az elvékonyodó majd megvastagodó fonalrészekkel, másrészről az egymással ölelkező színekkel, melyeknek külön érdekessége volt, hogy ugyanaz a festék eltérően fogta be az állati és növényi szálakat.

Vízpart fonalammal nem törekedtem pontos másolásra (márcsak a színvilág és az összetétel tekintetében sem), de ösztönösen hasonló szerkezetet hoztam létre.

Korábbi szakmai cikkeim egyikében, jelesül a Fonalválasztás címmel közzétett írásban részletesebben szóltam arról, hogy ne álljunk meg a fonal önmagáért való szereteténél. Nem mintha ez hiba lenne, de a fonalat nemcsak nézegetjük, szeretnénk belőle valamit alkotni, és e tekintetben nagyon nem mindegy, hogy az elképzelésünkhöz milyen fonalat választunk (azon túl, hogy csakis szépet, természetesen...) Javaslom ennek a cikknek el- vagy újraolvasását, hogy legalább akkora örömünket leljük a kézimunkában, mint önmagában a hozzá vásárolt vagy készített fonalban.

Ebben a bejegyzésben kicsit megfordítom (és lerövídítem) a mondanivalót, hiszen adott a fonal, lássuk, hogy mit lehet és mit nem érdemes kezdeni vele.

A fonalunk nem egyenletes felületű és nem egyszínű. Nem is vékony. Ráadásul jellemzően meleg ruhákhoz alkalmas gyapjúból áll. Ezért kerüljük a bonyolult mintákat, mert nem fog szép, éles mintaképet (good stitch definition) adni, ráadásul szemzavaró lesz, és még az élénk, szép színei is összemosódnak, matt, unalmas külsőt öltenek.
Ne készítsünk belőle tulságosan hosszú, nagy, ruhadarabot, mert nehéz lesz és megnyúlhat. Horgoláshoz sem ajánlanám vagy csipkekötéshez, értelmetlen áttört mintát készíteni vele.

Mire használhatjuk akkor? Például szövéshez és kötéshez. Lehet kombinálni más, akár egyszínű fonallal is. Ne felejtsük el, hogy jó minőségű, puha gyapjú és kevés selyem alkotja, lehet belőle sál, kendő, sapka vagy kesztyű, kézmelegítő. Használjunk egyszerű mintát, simakötést, lustakötést vagy szőttes hatású mintát (ld. woven stitch / linen stitch.) Készülhet belőle szép, rusztikus mellény, esetleg kiskabát.
A szövés pedig azért jó ötlet, mert a fonal eredeti szerkezete még jobban látszik, érvényesül.

Én egy sima kötésű próbanégyzetet készítek először belőle, lássuk, hogy fest! Folytatás - remélem - nemsokára.

2018. július 30., hétfő

Mi a szösz...

A szösz - saját meghatározásomban - fonásra előkészített szálasanyag. Magyarországon ez leginkább a kender és len fonásánál jelenik meg, s bár a szösz kifejezést számos különböző tájszó váltja régiónként (a fonnivaló minőségétől is függően), talán ez a legáltalánosabb, máig mindenki számára érthető elnevezés, fonjunk bár növényi vagy állati szálakat.

Mára a fonás elsősorban a gyapjúból történő fonalkészítés folyamata, ami ellen nem is lehet kifogásunk, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely előnyös tulajdonságaival, elérhetőségével és viszonylag egyszerű feldolgozásával méltán törekedik a többi elé, még akkor is, ha nyáron szívesebben viselünk növényi szálakból készült ruhát. (A szálasanyagok jellemzőiről itt írtam bővebben, a gyapjúról pedig itt.)

A szöszt tehát először létre kell hozni, sem a betakarított növényi rost, sem a bárány bundája nem alkalmas közvetlenül a fonásra.

Azon túl, hogy megtisztítjuk a szennyeződéstől, a gyapjú esetében a főbb állomások - függetlenül attól, hogy kézzel vagy ipari úton történik - a következők:
A kimosott, megszárított tincses gyapjú szálait a farkasolóval nyítjuk meg, ennek a szerkezetnek a fogai teszik további feldolgozásra alkalmassá, kezelhetőbbé a gyapjút. Ezt követi a kártolás folyamata, amely tovább lazítja, majd teszi egyneművé, összefüggő, paplanszerű, téphető anyaggá a gyapjútincseket. Mindkét folymat során a gyapjú további mechanikus tisztítása is megtörténik.

A kártolt gyapjú már fonásra alkalmas szösz. További lehetőségek a szösz előkészítésére a fésülés, melynek célja tovább finomítani a fonnivaló alapanyagot és párhuzamosan egymás mellé rendezni a szálakat. Mind a kártolt, mind a fésűs gyapjú más minőségű fonalat ad, de erről később.

Ebben a bejegyzésben nem foglalkozom a fésűs gyapjú lehetőségeivel, most a kártolt gyapjúról, mint szöszről és ennek a fonáshoz rendelkezésre álló formáiról lesz szó.

A kártológép, kártolódob arra is alkalmas, hogy különböző gyapjút (más-más fajtát) vagy éppen nyers és festett szálakat keverjünk kártolás közben, illetve, hogy más szálasanyagot (pl. selymet) vegyítsünk a gyapjúszálak közé. Ily módon nagyon sokféle - egynemű vagy kevertszálas, festett vagy nyersszínű - fonnivalót, szöszt készíthetünk.

Azt gondolom, hogy a fonással először próbálkozóknak jó választás a kártolt alapanyag, nem igényli, hogy teljesen egyenletes eredményre törekedjünk, ellenben látványos és örömet adó kísérletezésre nyílik mód.

A kártolóról többnyire egy darabban lekerülő, nagyobb, összefüggő kártolt gyapjút battnak is nevezzük. A következő pár sorban néhány angol kifejezést is megemlítek, ezeknek nincs magyar megfelelője, ezért használom így.

A batt tehát lehet egynemű vagy kevert mind a szálak, mind a színek tekintetében. Kisebb, fonható (kártolt) szöszök a rolagok és a punik. Mindkettő hengeresen feltekert kártolt alapanyag, a rolagok nagyobbak, a punik kisebbek. Jó velük dolgozni, bármelyik végükről folyamatosan húzható a szál a fonáshoz. További megjelenési formái  és nevei is vannak a kártolt gyapjúnak, ezek kevésbé gyakran fordulnak elő, így most nem térek ki rájuk.

A kártolt alapanyagot fonhatjuk levegősebb, rusztikus hatású kártolt fonallá, de az sem tilos, hogy a jellemzően fésűs gyapjúnál alkalmazott fonási technikával tömörebb, egyenletesebb fonalat készítsünk.

A képeimen a héten készült, Vízpart fantázianevet viselő kártolt fonnivaló (festett merinó gyapjú, nyers BFL = Bluefaced Leicester, BFL tincsek és festett tussah selyem). Színei a mohazöld, vörösbarna, világoskék, tengerzöld, hárszöld, antracit, bézs és ezüst. Remélem, fonal formájában is megmutathatom hamarosan.

2018. július 26., csütörtök

Az új babáról...

Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség.
Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség.

A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri, s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.
S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle, s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta. 


(Weöres Sándor - A teljesség felé című könyvéből) 

Mivel nem szeretek másoktól függni semmilyen tekintetben, ezért jó pár éve elhatároztam, hogy a kötött és horgolt munkáimat babán fogom fényképezni. Először kissé abszurdnak tűnt az ötlet, mert én szinte mindig kint fényképezek, és egy baba odakint mégiscsak furcsán hat. De végül úgy gondoltam, hogy megfelelő hátterekkel (fal, ajtó, stb.) a baba végül is kint is van, és egy kicsit bent is, és ez elfogadható kompromisszumnak tűnt számomra. (A tökéletes talán a terasz lenne e célra, de ahhoz változtatnom kellene rajta. Talán egyszer.)

Sokat keresgéltem, tájékozódtam az árak tekintetében is. Olyat szerettem volna, ami alkalmas szabóbabának is, tűzésekhez, igazításokhoz, de bemutatóbabaként is megállja a helyét, és nem kerül túl sokba. Végül szerencsém volt, sikerült találnom egy újszerű állapotú, megfelelő méretű kirakati babát, ami attól eltekintve, hogy vállai is vannak, szabóbabának is tökéletes, kemény polisztirol test, mutatós forma, és elasztikus szövetborítás. A nyakrészt pedig egy lecsavarható, festett fa zárólap fedi.

Az egyetlen szépséghibája a szememben annyi volt, hogy a "ruhája" fekete. De potom 5.000.-Ft-ért jutottam hozzá úgy jó 7 évvel ezelőtt, ami akkor is, most is nagyon alacsony árnak számít, ha egy új szabóbabához hasonlítjuk. Igaz, lába nem volt, azt egy régi állólámpától kölcsönöztük. De mint mondtam, a vállaktól eltekintve mind minőségében, kidolgozásában, mind méretében teljesen betöltötte és betölti a kívánt szerepet.

Egy ideje azonban már szerettem volna egy másikat is, kicsit hagyományosabbat és mégis merészebbet. Lehet házilag, otthon is készíteni, de a varrás részét amúgy sem vállaltam volna be, nincsenek megfelelő eszközeim, de a gyakorlatom sem elegendő hozzá. Persze az internet sosem hagy magadra, ha segíthet pénzt költeni... Beleszerettem Lucy Curtis profi babáiba, nemrég pedig rászántam magam, hogy rendelek tőle egyet. Na ekkor jött az igazi kihívás, hogy milyet... Milyen szövet borítsa, milyen színű legyen a becsavarható lábazat, fűzős vagy sima háttal, hagyományos vagy darázsderekú... Ez utóbbit illetően egyébként csakis a valós emberi mérettekkel rendelkező, 38-as baba jöhetett szóba. Nyilvánvaló, hogy a szövet jelentette a legnagyobb kihívást, hogy megy majd a ruhákhoz? Viszont, ha semmi különleges, akkor minek egy újabb baba?

Ez utóbbi felvetés meggyőzött arról, hogy bár a kevesebb mindig több, a készítő hölgy olyan szép szövetekkel dolgozik, hogy jelen esetben nem az egyszerűség lesz a fő szempontom. A kihasználhatóságot tekintve tudom, hogy elsősorban egyszínű darabokhoz lesz alkalmas az új baba (nem a képeken látható kis boleróhoz), de elég sok ilyen mellényt és kendőt tervezek a jövőre, így talán mégsem rossz választás.

Ha már virágmintás, akkor természetesen legyen a rózsa a meghatározó mótívum, s mivel én nem szeretem az apró, kontúros, elszórt, édeskés kis "porcelántányér"-virágokat, erre a jóval dinamikusabb, összefüggő, a vízfestményeket idéző virágmintára esett a választásom. A színe miatt is. Nem hófehér és nem is fekete a baba, ami nagy előny a fényképezésnél. Volt egy nagyon szép, vörös rózsás anyag is, de az nem minden darabomhoz menne. Ez sem mindegyikhez, de talán jóval többhöz.

A színei a kedvenc tört színeim: sötét és világos szürke, olajzöld, acélkék, nugátbarna halvány és erősebb tónusokban - összességében mégis monokróm hatást kelt. Talpnak a feketére esett a választásom, mind a fehér, mind a fa természetes, világos színe nagyon elütött volna a szoba jellemzően sötét bútoraitól. Tudom, ez egy kicsit túlgondoltnak tűnik, de az ember nem minden nap vesz ilyesmit, és nem is a raktárban tartja a limlomok között. Nagyon elégedett vagyok a döntésemmel. Ennél több szempontot nyilván csak akkor érvényesíthetnék, ha három babát rendeltem volna, de egyrészt hová tennék annyit, másrészt anyagilag az már nem megengedhető. Így is luxus bizonyos értelemben ez a második baba. Remélem, megszolgálja majd az árát.

Ami pedig a régi babát illeti, ő sem lesz munkanélküli. Nyugdíjba sem megy. Végre leveszem róla a fekete borítást, és kitalálom, miképp legyen belőle egy egyszínű, bézs, vagy alig-mintás baba varott vagy ragasztott, esetleg festett ruhával. Ezt már én csinálom. Ha elkészül, természetesen arról is teszek fel képeket. Jelenlegi állapotában korábbi fényképeimen láthatjátok, (például az Óarany, az Ezüsthíd, a Hazafelé, a Bódva modelleknél.)

A képeken látható kis mellényke mintája magyarul is elérhető. Több mintám már letölthető ingyenesen a Bolt menüpontban.

További képek az új babáról a Facebook/Napmátka műhely oldalán.



2018. július 22., vasárnap

Színek - formák - felületek vonzásában...

Címketerv @Erős Ildikó
Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy szétkuszálódó formái, a repedések vaskos, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes hamóniájúak, amit az emberi művészet csak legtisztább korszakaiban ér utól. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnyalatai, vörösek, tompa-zöldek, rozsda-színek, mindig egyszerű és hatalmas harmóniában... De az emberi szem vásári lim-lomhoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez. (Illés Árpád festőművész)

Évek óta ugyanaz az oldalam alcíme, mottója. Ebben létezem, töltődöm fel, amikor mást csinálok, akkor is ez vagyok igazán én. A világ apró, hasznos-haszontalan darabkái a szememben, a kezemben. Gyerekként a kaleidoszkóp volt a kedvenc játékom a színesceruzák mellett.

Mégis, ez lesz az első naplóbejegyzés itt. Elmondom, miért. A Napmátka műhely hosszú ideje létezik, ahogy a cégére is mutatja, pontosan 2007 óta. Abban az évben kezdtem először gondolkodni róla, miképp lehetne a hosszú évek, évtizedek alatt összegyült tudást, munkát, lelkesedést és a kézimunka iránti szeretetet valamilyen szép és tartalmas, másoknak is adni tudó formába önteni, ha úgy tetszik, továbbadni úgy, hogy közben én is gyarapodom.

2007-ben ezt még másképpen képzeltem el. Férjemmel elkészítettük az első honlapom, megvettem a napmatka.hu domain-t, és időről-időre feltöltöttem tartalmakat, többnyire az elkészült munkáim fényképeit. Kötöttem és horgoltam, amennyire kevés időmből futotta, és úgy gondoltam, van néhány ember a világban, aki szeretne kézműves darabokat viselni. Nem kell sok, hiszen ez egy egészen kicsi kis műhely, az én kapacitásom is roppant kicsi, tehát jó lesz így.

A keresztszemes még mindig fontos
@Erős Ildikó
És valóban akadt néhány kedves megrendelő, idő viszont kevesebb. Később egyre nagyobb szükségét éreztem, hogy a textiliparban eltöltött évek tudását is valamiképpen megosszam másokkal, annál is inkább, mert bár örömmel láttam, hogy a kézimunka lassan újra népszerű lesz, megjelentek a kisebb-nagyobb fonalboltok, új magazinok, úgy gondoltam, hogy egyfajta hiánypótló szerepet tölthetek be szakmai cikkeimmel, amelyek nem egy-egy technikát tanítanak, hanem sokkal inkább a szálasanyagokra, azok tulajdonságaira, a fonalakra, a hurkolásos technikában rejlő lehetőségekre irányítják a figyelmet. A rendszeres bejegyzéseket, naplóírást viszont az idő szükőssége miatt akkor nem mertem bevállalni.

Nem sokkal később átköltöztem erre a blogra, de maradtak a szakmai cikkek oldalakra rendezve, és néha felkerült egy-egy új elkészült ruhadarab. Közben néhány kiállításon is részt vettem, zsűriztettem a mnkáimat, majd az egyéni megrendelésekről áttértem valami másra: ma már szinte kizárólag a saját elképzeléseimet valósítom meg úgy, hogy közben elkészítem az adott darab mintaleírását is. Eddig csak angolul, egy nagyobb közösség számára, a jövőben azonban szeretném magyarul is megjelentetni ezeket a mintákat.

Festésre váró merinó fonal
@Erős Ildikó
A kötés és horgolás mellett beleszerettem a fonás műveletébe is, így elkezdtem a saját fonalaim elkészíteni. Szívesen játszom a színekkel is, elsősorban gyapjút és gyapjúfonalat festek. 2014-ben a fővárosi otthonunkat felcseréltük egy kis falusi házzal, azóta lehetőségem nyílik arra is, hogy a Magyarországon tartott juhok gyapjával ismerkedjem, kisérletezzem. A főleg képekben történő megnyilvánulást egy ideje kissé szűkösnek érzem, ezért határoztam el, hogy e blog formátumú honlapon naplóbejegyzésekkel is rendszeresen jelentkezem. Bízom benne, hogy lesz rá mód és érdeklődés.

Gyermekkorom óta, jó négy évtizede kézimunkázom, erről bővebben az Én menüpontban írtam.

Ahol megtaláltok:
Elsősorban ezen az oldalon, vagyis a napmatka.hu domain alatt, itt vagyok igazán otthon, ezt érzem vizuálisan is a sajátomnak. A Tudástár cikkeit különösen ajánlom figyelmetekbe.
A Ravelry-nek kezdettől fogva tagja vagyok.
A Facebook-on a Napmátka műhely oldalát kereshetitek.
A Pinterest-en pedig - több másik mellett - két idevágó táblám van:
a Napmátka műhely és
a Napmátka gyűjtés, előbbin saját munkáimat, utóbbin ötleteket, inspirációkat osztok meg rendszeresen.

Köszönöm a figyelmeteket! Remélem, szívesen látogattok majd el ide a jövőben, és találtok hasznos vagy éppen alkotásra ösztönző bejegyzéseket, fényképeket.
Kereshettek az esztramos@gmail.com címen, hozzászólásokat egy-egy bejegyzéshez pedig itt vagy a Facebook/Napmátka műhely oldalán tudtok írni.