Régi-új dolgok

"Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:

- Mit csinál kend, nénémasszony?

- Gyapjat fonok, öcsémuram.

- Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.

Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:

- No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.

Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is."

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág - A bolondok - részlet)

Íme egészen egyszerűen a gyapjú feldolgozása...

A héten megint elég kevés idő jut a kézimunkázásra, mióta nálunk van Vackor, a befogadott kis németjuhász keverék, vele is bővült a teendők sora. Nemcsak a játék- és tanulási idővel, hanem bizony helyreállítási munkákkal is, mivel a számára kijelölt barátságos és árnyas helyet rendre felfedezi, felássa. Ma a kutyaház tetejével is foglalkoznunk kellett, ugyanis egy egész sor cserép megcsúszott rajta.

Férjem hamar rendbehozta, de mindig akad teendő a kutyabirodalomban, s persze azon kívül is. Idén gazdag volt a termés, de minden előbb érett-érik: a szőlő, a szilva, az alma, a körte. A nyári szárazság miatt kevesebb viszont a bogyós gyümölcs. Úgy látszik a bokrok - locsolás nélkül - nem jutottak annyi vízhez.

A kézimunka tehát félretéve most, marad a kevesebb időt igényló fényképezés. Több tervem is van. Egyrészt szeretnék egy dió-sorozatot, mert azt még nem csináltam, mióta itt élünk. Azután szeretném bemutatni itt a naplóban néhány régi, kedvenc fotósorozatomat, a vadszőlő lassan amúgy is időszerű lenne, tavaly rengeteg kép készült.
Amivel pedig most foglalkozom, azok a régi kötött-horgolt darabok. Nem sok van meg, de azokat szeretném az új babán is lefényképezni. Más háttér, más fények, érdekes még akkor is, ha csak egy-egy negyedóra jut rá.
Szerencsére az új baba a fa lábazatával együtt is igen könnyű és keskeny, egyszerűbb vele közlekedni bent és kint között. Nem írtam ugyan korábban, de ez is fontos szempont a vele való munka során. Izgalmas látni, hogyan hatnak rajta a tőle függetlenül megálmodott és elkészült darabok.

Az Ezüsthíd után az egyszerű és kétféle módon (nagyobb kámzsa- vagy hosszabb derékrésszel) is viselhető Február nevű mellényt / felsőt vettem elő, amelyet 2011-ben készítettem. Ez ugyan sokat eltakar a babából, de azért így is érdekes volt a fényképezés. Az eredmény a képeken látható.

Magyar keresztszemes

"Tulipántos szűrnek hulló tulipántja képe erkölcsének,
Hulló tulipánttal mintha mindig egy-egy magyart temetnének."

(Pósa Lajos)

Valahol mindig sejtettem, hogy a Napmátka műhely előbb-utóbb kibővül majd egy kevés keresztszemes hímzéssel, amelyhez hosszú évek öröme fűz, s amelyről azt írtam többször, hogy félretettem, mert a szemem nem az igazi a hímzéshez, ráadásul az "csak" díszítőtechnika... szemben a kötéssel, horgolással.

S bár a kézimunka általában is nagyon időigényes, az életünkbe nehezen beilleszthető tevékenység, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy újra és újra elővegyem a régi mintakönyveket, megálmodjak valami újat.

Az új ez esetben nem is olyan könnyű kitétel, mivel - szemben a kötéssel, horgolással - a keresztszemes hímzés komoly nemzeti hagyományokkal bír. Ezek kötnek is, de szabadságot is adnak, valahogy úgy, ahogy egy szülő a gyereknek, vagy egy bölcs törvény az életünknek.

Nem láttam értelmét, hogy pusztán azért, mert ma bármilyen (fény)kép könnyen keresztszemes mintává alakítható, ilyesmit böködjek, de annak sem, hogy régi terítőket hímezzek újra és újra.

Nagy kísértés lenne egyszerűen a színeken (háttér, fonal) változtatni, a népszerű rusztikus vagy minimalista irányzatoknak hódolni, de ez megint a hagyomány megerőszakolása lenne, oka van annak, hogy őseink éppen a pirosat és a feketét használták, leggyakrabban fehér háttéren.

Évekkel ezelőtt sokat gondolkodtam rajta, miképp nyúlhatnék motívumainkhoz úgy, hogy valami új, esztétikus és a korhoz illeszkedő szülessen, ugyanakkor ez a "feldolgozás" mégse legyen olyan gyökértelen, káosz-szerű és tiszteletlen, ahogy például a fantasy-sorozatok a mitológiát kezelik.

Ekkor - könyveimet lapozgatva - ismét eszembe ötlöttek a gazdag mintakendők, amelyekben - a cél okán - a motívumok szabadabban, de nagyon tetszetősen, gazdagon jelennek meg, arra is lehetőséget adva, hogy sokszor egy-egy alakzat, mintasor részlegesen szerepeljen.

Ezek alapján elkezdtem tervezni én is tervezni magyar, ősi motívumokra épülő mintakendőimet (faliképeimet), amelyeket a fonal színével egyező sima fakeretben - akár  3-4 darabos sorozatban is - el tudok képzelni, ha nem is minden mai otthon, de sokféle stílusú szoba falán.

Éppen ez az egyik csodálatraméltó vonása a keresztszemesnek, valahogy az öltések szabályos rendjével, kevés, de határozott színeivel modern és hagyományos környezetben is megtalálja az őt megillető helyét.

Sajnos a mintakendők rajzai egy meghibásodott számítógépen maradtak, s már nem hiszem, hogy elővarázsolom őket. Ha mégis meglelem valamelyiket, feltöltöm majd ide, hátha valaki kedvet kap a megvalósításhoz.

Ami viszont a jelen, az a fenti képeken látszik. Kevésbé időigényes és szemkímélőbb, mint akár a mintakendők vagy más, keresztszemes munka.
Magyar motívumokból keresgéltem, terveztem mintasort ezekre a karkötőkre, melyek vegán bőrből (az angol a vonzó cruelty-free jelzővel is illeti), patentkapcsokkal készültek.

Úgy tervezem, hogy egy egész sorozat készül majd, ahogy időm engedi.
A piros felvidéki, a fémszálas pedig gyergyói tulipános minta felhasználásával készült.

Próbanégyzet

Van, aki csinálja, van, aki nem. A mintaleírások természetesen mindig a lelkünkre kötik az elkészítését. Nem akarok hosszan írni itt arról, miért kell, röviden csak annyit, hogy nem csak a helyes méretezéshez (hány szemre kezdjünk), tűválasztáshoz jó, számtalan egyéb dologra használható.

Nézzük, mi mindenre! Sokszor előfordul, hogy bár kész mintaleírásból dolgozunk, szeretnénk azon kicsit változtani vagy egyszerűen más fonalunk van hozzá, mint amiből az eredeti darab készült.
Van, aki kicsit szorosabban köt, horgol ugyanolyan méretű tűvel. Sokan - köztük én is - nem egyforma szorosan kötik a sima és a fordított szemet, és mivel egy sima kötésű darabnál ez igencsak feltűnő lenne, semmi akadálya, hogy két különböző méretű tűvel dolgozzunk a sima és a fordított sorokban. A próbanégyzeten kísérletezhetünk, vajon elég e fél számmal kisebb, illetve nagyobb tű az egyenletes sorokhoz, vagy esetleg egy egész szám különbség kell. Nálam ez többnyire fél szám, vagyis általában fél számmal kisebb tűvel kötöm a fordított sorokat a szép eredmény érdekében. Régóta körkötőtűvel dolgozom a legtöbbet, s mióta a damilhoz cserélhető tűk illeszthetők (esetemben a Drops Pro Romance Interchangeable Circular Needles Delux Set-ről van szó), a tűválasztás után egyszerűen két különböző méretűt rögzítek a damil két végére. Így véletlenül sem tudom elfelejteni a tűváltást az új sor kezdetén. Más-más fonal másként csúszik a kezünk között, tehát mindenképpen érdemes kipróbálni először azt, ami a fejünkben már megszületett. De nézzük tovább a próbanégyzet lehetőségeit:

- ha különböző színeikkel dolgozunk, már itt kísérleztezhetünk színkombinációkkal
- kipróbálhatjuk, mennyire lesz lágy vagy ép merev a kész anyag, milyen lesz az esése (drape)
- lemérhetjük a próbanégyzetünket (gramm pontosságú konyhamérleggel), így hozzávetőleges kalkulációt készíthetünk a teljes ruhadarab fonaligényére egy egyszerű szorzással (azt kell csak megnéznünk, hogy kb. hány próbanégyzet adja majd ki a kész darabot.) Ez a méricskélés arra is jó, hogy figyelmeztessen, ha esetleg túl nehéz lenne a tervezett ruha vagy éppen nem lenne elegendő a fonal.
- kipróbálhatunk mintákat
- kipróbálhatjuk a fonalat (beleértve a színét is, mert pl. egy színátmenetes vagy melír fonal egész másképp mutat megkötve, mint motringban vagy gombolyagban)
- kimoshatjuk, blokkolhatjuk - így újabb információkat kapunk a fonal viselkedéséről, színtartásáról (ez különösen a kézzel festett fonalaknál fontos), de az esése, tapintása is változni fog
- részben helyettesítheti a szabásmintát (pl. egy karkivágás fogyasztását kiszámolhatjuk rajta, nagyobb részek tervezéséhez azonban méreténél fogva nem alkalmas)
- eltehetjük a jövőre, referenciadarabként (mindig lássuk el egy kis cédulával, melyen a legfontosabb adatok szerepelnek (milyen fonalból, színárnyalatból, hányas tűvel (tűkkel) készült a minta. Természetesen ennél jóval több információt is feljegyezhetünk.)

A próbanégyzet mindig kissé nagyobb legyen, mint 10 x 10 centiméter, hogy a széleket kihagyhassuk a számításból.
Hány szemet szedjünk fel hozzá? Ezt ki kell tapasztalnunk. Induljunk ki a fonal zárószalagján feltüntetett információkból! Ha nem szerepel ilyen információ, akkor vegyünk elő egy korábbi próbanégyzetet, vagy egy másik, hasonló vastagságú fonal zárószalagját kiindulópontként. Én mindig legalább 10-12 szemmel többet szedek fel a megadottnál, egyrészt, mert elég szorosan kötök, horgolok, másrészt többnyire kisebb tűvel dolgozom a javasoltnál.

A próbanégyzetet mindig azzal a fonallal és mintával kötjük, ami a ruhadarabunk egészére vagy nagy részére jellemző lesz. Ha pl. két, különböző vastagságú, struktúrájú fonal adja a felület nagy részét, akkor már a próbanégyzetet is ennek megfelelően kötjük - vagyis mindkét fonalat és esetleg különböző méretű tűket használva az egyes sorokban.

Ha szűkében vagyunk az adott fonalnak, vagy nem akarjuk a jövőre eltenni a próbanégyzetet, természetesen le is bonthatjuk később.

Végül a ruhadarab összképét is megtervezhetjük itt kicsiben. Nemcsak különböző fonalak és színek kombinációját próbáljuk ki rajta, hanem megtervezzük a szegélyeket, a mintavariációkat, a felületi díszítéseket, esetleg gombokat, kapcsokat válogatunk hozzá, kitaláljuk azok elhelyezkedését. A próbanégyzet lezárása (befejező sora) legyen olyan, mint amit a ruhadabon is használni szeretnénk, hiszen e tekintetben is nagy a választék, lássuk, mi mutat jó vagy mi alkalmas leginkább a további illesztésekhez. Az odalára felszedhetünk szemeket, próbáljuk ki kicsiben, milyen lesz a passzé, a gomblyuk, stb. De az oldalakra horgolt szegélyt is készíthetünk, természetesen olyat, amit a tervezett ruhán alkalmazni szeretnénk.

A próbanégyzet nyilván nem mindig négyzet, bár alapvető funkciójában az, hiszen elsősorban a megfelelő méretválasztáshoz szeretnénk szemeket és sorokat számolni rajta. De lehet egy hosszabb sáv is, ha van még más is (pl. egy eltérő minta vagy tűvastagság), amit kipróbálnánk.

Elkészítése nem feltétlen nyűg, ellenkezőleg, megelőlegez valamit a készülő darab öröméből, sikeréből, és ebben a fázisban még könnyű változtatni... Megjegyzem, a régi magyar mintaleírások amúgy is jóval több önállóságot követeltek a készítőktől. Például egy 60-as évekbeli Fürge ujjakban nagy valószínűséggel ehhez hasonló mondatokat olvashatunk: " a karkivágás fogyasztását a szabásminta szerint készítjük". Vagyis a szabásmintát először el kellett készíteni a megfelelő méretben az újságban látható rajz alapján, majd kiszámolgatni, hogy egy-egy fogyasztáshoz hány szem és sor szükséges. Ez próbanégyzet nélkül nehezen megy, persze próbálkozni munka közben is lehet, csak jó, ha nem kell annyiszor visszabontani.

Ma már ez a számolgatás inkább a tervezők dolga, a mai mintaleírások könnyebbé teszik a munkát. Mindazonáltal a próbanégyzet - remélem, a fentiekből kiderült - mégsem úri huncutság...

Rokka avagy kutyaguzsaly

"A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon. Kezdetben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől származott. Megrendelésre készítették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögligetre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években. Létezhettek felföldi szlovák rokkakészítők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítőkerék fölött helyezkedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögliget), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi kerékgyártók is előállították itt-ott (pl. Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szomszédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csupán."

(Paládi-Kovács Attila: Munkák, emberek, hiedelmek a Bódva mentén 2013)

Bár ismerőseim körében már megosztottam a bejegyzést kísérő fényképeket jó négy hónapja, itt az ideje, hogy a naplóban is helyet kapjanak további mondandóval kiegészítve. 

2-3 éve, amikor férjem hazahozta nekem, egy kopott, fakó, barnásszürke porfogónak látszott. Azóta kiderült, hogy valaha színes volt, nagyon precíz, szépen futó szerkezet, amiről csak a port és koszt, a felülfestést akartam eltüntetni, az eredeti díszítés még meglévő nyomai maradtak. Olajozás, helyreállítás, javítgatások következtek, a hiányzó kampók helyére újakat kaptam testvéremtől.
Ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a dupla ékszíj az vajon egy ékszíj 8-as formában feltéve, vagy két külön ékszíj. Erre vonatkozóan nem nagyon találtam információt, nyilván azért, mert ez másoknak sosem volt kérdés...

Megnéztem jópár videót is, hátha megvilágosodom, de az engem érdeklő részletek vagy nem érdekelnek általában másokat, vagy számukra egyértelműek. Az angolszász és német videókon úgy vettem ki, hogy 8-as formában, gyakorlatilag egy szíjat használnak, és ezt támasztja alá, hogy a ma kapható modern, dupla ékszíjas rokkákhoz is egy szíj jár. Ugyanakkor láttam olyan magyar videót is, ahol a hölgy gyönyörűen font egy olyan rokkán, amin valóban két ékszíj volt (szerencsére eltérő színű és anyagú, így kétség sem férhetett hozzá.)

Így azután belenyugodtam, hogy így is, úgy is működhet a dolog, magyar emberként tényleg ideje lenne már megszoknom, hogy nincs kizárólagosság (mint ahogy nincsenek grammra kimért adagok a receptjeinkben), az a szabály, ami működőképes, az egyéni alkotókészség tág teret kap. Mivel az én rokkámon két külön mély vájat van a hajtókeréken, könnyebb működtetnem két külön ékszíjjal. 
(Ugyanakkor a 8-as megoldás mellett szólna, hogy az a feszítés és meghajtás szemszögéből nézve egy rendszert alkot.)

Ezek a rokkák egyébként nem gyapjú, hanem növényi alapanyagok, elsősorban kender fonásához készültek, és ahhoz is használták őket, az én rokkámon még volt is maradék szösz, illetve az orsókon megfont fonal.
Sajnos az orsókból csak kevés maradt ép, de ez legyen a legnagyobb gond. A lendítőkerék elég kicsi a mostaniakhoz képest, sok időbe telt, míg megtaláltam a ritmust hozzá.

Bár a rokka elnevezését a szláv nyelvből származtatja több forrás, személy szerint azt gondolom, hogy nem kell messzebb mennünk a rop (pl. táncot rop), roppan (pl. a hó a csizma alatt) hangutánzó szavainknál, hiszen ezt a szerkezetet is ütemes lábmozgással hozzuk mozgásba, amihez jellegzetes hang társul. 

A ropka megnevezés pedig országszerte ismeretes erre az eszközre vonatkozóan, nyilván egy szóban majd később írásban is jelölt teljes hasonulással született meg a rokka szavunk. (Arról nem is beszélve, hogy sem a szlovák, sem egyéb szláv nyelvekben nincs hasonló elnevezése. Akkor már a germán-olasz közvetítés megalapozottabbnak tűnik, de semmivel sem jobban, mint a fenti megközelítés - véleményem szerint.)  

A bejegyzés elején szereplő idézet, de pl. a Magyar Néprajzi Lexikon is számos megnevezést felsorol tájegységenként, én - a Bódva völgyben élőként - csak megerősíthetem a szerző állításait, errefelé kutyaguzsaly néven emlegetik a helybeliek, és szinte minden padláson akad belőle egy-egy példány.
(A guzsaly szavunk eredetileg a szösztartó pálcát jelölte, amelyről gyalogorsóra fontak, ahol vagy amíg a rokka nem állt rendelkezésre.)
Régi fotókon még mindig együtt látható a rokkák és a gyalogorsók használata a fonókban, vagyis az ősibb eszköz sem tűnt el.

Nekem szerencsém volt, hogy maga a fa szerkezet jó állapotban maradt meg, nem ette szét a szú, és viszonylag kisebb javításokkal ismét használható eszköz lett belőle (mert nagyon kevés tárgyat őrzök pusztán a szépségéért, koráért.)
Érdekes volt kiismerni, megérteni a működését, majd munkára fogni. Még mindig tanulom. Kevésbé haladós vele a fonás, mint modern társaival, de nem mindennapi érzés dolgozni rajta.

(Képeimen a rokka még felújítás közben.)

Búzapirulásra...

Elment a madárka, / Üres a kalitka.  / Azt üzente vissza: / Visszajő tavaszra. 

Ha tavaszra nem jő, / Búzapirulásra; / Ha még akkor sem jő, / Rózsakinyílásra. 

(Bukovina)

Legutóbbi naplóbejegyzésem végén egy próbanégyzetet ígértem a nemrég font Vízpart fonalból. Ezzel egyelőre adós vagyok, most más, főleg kinti teendők foglalják le az időmet. S persze az is igaz, hogy gyapjúval szívesebben dolgozik az ember kicsit hűvösebb időben.

Közben azonban eszembe jutott, hogy a hasonló szerkezetű fonalak - így a már említett Colinette Prism esetében is - többször készítettem olyan ruhadarabokat, amelyekben szerettem volna megőrízni, megmutatni a fonal szépségét, jellemzőit a maga teljességében, és ezért a kötött, horgolt mellényt vagy kabátot hurkolt díszítéssel fejeztem be. Jó tíz éve annak, hogy ilyen munkáim készültek, s persze azt is hozzá kell tennem, hogy ez a megoldás nem éppen anyagtakarékos.

Akkoriban már tudtam, hogy mennyi plusz fonallal kell számolnom egy-egy ilyen befejezéshez. A hurkolt szegélydíszítések a rojtnál is jobban megőrízték a fonal szépségét, hiszen nem keletkezett szétnyíló szálvég.

Ehhez a fajta megoldáshoz nem kellett előre levágni a szükséges fonalmennyiséget, hanem a ruhadarab összeállítása után a gombolyagból horgolótűvel húzott folytonos szállal folytathattam a munkát.

Bármit készítek - kötéssel vagy esetleg szövéssel - mindig horgolótűvel fejezem be a darabot. A szegélyeknek ez ad tartást, rendezettséget, esetenként további díszítést. Az illesztés is szebb. A ruhadarab tartósabbá válik tőle, kevésbé nyúlik meg. Sokszor ez a horgolt szél éppen csak egy sor rövidpálca, máskor pikó (mostanában ezt szeretem használni), de a fent említett hurkolt technika is lehet.

A horgolást arra is használom, hogy a már kész ruhához ezzel a befejezéssel alakítsam ki a gallért, ahogy ez a mellékelt képeken, a Búzapirulásra mellénykénél is látszik, amely egyébként alapvetően egyszerű, lustakötéssel és V-kivágással készült. Régi darab ez már, fényképet is alig találtam róla, de talán jól szemlélteti, miképpen lehet az ilyen típusú fonalakat - a legutóbb leírtakon túl - továbbgondolni...

Vízpart fonal

Ahogy ígértem, mutatom az előző bejegyzésben szereplő Vízpart fantázianevű fonnivalóból, szöszből készült fonalat. Tegnap elkészült, ma motollára csévéltem, kimostam és a friss levegőn odakint megszáradt.

Emlékeztetőül írom ide, hogy a szösz, vagyis a fonáshoz előkészített szálasanyag jelen esetben merinó gyapjúból, Bluefaced Leicester (BFL) gyapjúból, BFL tincsekből és tussah selyemből állt. Az alapanyag egy része festett, más része festetlenül került a kártolóra, és végül egy levegős, kétágú, vastag (aran/bulky) kártolt fonalat fontam belőle.

A fonal megjelenésében nagyon hasonlít egyik kedvenc fonalamra, melyet korábban rendszeresen vásároltam a Colinette cégtől, Wales-ből. A fonal neve Prism volt, jelenleg nincs gyártásban, illetve a gyártó minden tevékenységét felfüggesztette, azt még nem lehet tudni, hogy átmenetileg vagy egyszer s mindenkorra.

A Prism persze kicsit más volt, gyapjú és pamut keveréke, és izgalmas felületet adott egyrészről az elvékonyodó majd megvastagodó fonalrészekkel, másrészről az egymással ölelkező színekkel, melyeknek külön érdekessége volt, hogy ugyanaz a festék eltérően fogta be az állati és növényi szálakat.

Vízpart fonalammal nem törekedtem pontos másolásra (márcsak a színvilág és az összetétel tekintetében sem), de ösztönösen hasonló szerkezetet hoztam létre.

Korábbi szakmai cikkeim egyikében, jelesül a Fonalválasztás címmel közzétett írásban részletesebben szóltam arról, hogy ne álljunk meg a fonal önmagáért való szereteténél. Nem mintha ez hiba lenne, de a fonalat nemcsak nézegetjük, szeretnénk belőle valamit alkotni, és e tekintetben nagyon nem mindegy, hogy az elképzelésünkhöz milyen fonalat választunk (azon túl, hogy csakis szépet, természetesen...) Javaslom ennek a cikknek el- vagy újraolvasását, hogy legalább akkora örömünket leljük a kézimunkában, mint önmagában a hozzá vásárolt vagy készített fonalban.

Ebben a bejegyzésben kicsit megfordítom (és lerövídítem) a mondanivalót, hiszen adott a fonal, lássuk, hogy mit lehet és mit nem érdemes kezdeni vele.

A fonalunk nem egyenletes felületű és nem egyszínű. Nem is vékony. Ráadásul jellemzően meleg ruhákhoz alkalmas gyapjúból áll. Ezért kerüljük a bonyolult mintákat, mert nem fog szép, éles mintaképet (good stitch definition) adni, ráadásul szemzavaró lesz, és még az élénk, szép színei is összemosódnak, matt, unalmas külsőt öltenek.
Ne készítsünk belőle tulságosan hosszú, nagy, ruhadarabot, mert nehéz lesz és megnyúlhat. Horgoláshoz sem ajánlanám vagy csipkekötéshez, értelmetlen áttört mintát készíteni vele.

Mire használhatjuk akkor? Például szövéshez és kötéshez. Lehet kombinálni más, akár egyszínű fonallal is. Ne felejtsük el, hogy jó minőségű, puha gyapjú és kevés selyem alkotja, lehet belőle sál, kendő, sapka vagy kesztyű, kézmelegítő. Használjunk egyszerű mintát, simakötést, lustakötést vagy szőttes hatású mintát (ld. woven stitch / linen stitch.) Készülhet belőle szép, rusztikus mellény, esetleg kiskabát.
A szövés pedig azért jó ötlet, mert a fonal eredeti szerkezete még jobban látszik, érvényesül.

Én egy sima kötésű próbanégyzetet készítek először belőle, lássuk, hogy fest! Folytatás - remélem - nemsokára.