Annak idején, amikor gyerekkoromban kézimunkázni kezdtem, Anyu tűit használtam. Ez így is maradt később hosszú évtizedeken keresztül. Sőt, ezek a tűk a mai napig tökéletes állapotban vannak, vagyis kiszolgálnak több nemzedéket, nem törnek el, nem esnek szét, nem hajlanak el, megkockáztatom: örök életű darabok.
Mindebből az következik, hogy semmi szükség nem lenne a cseréjükre. Kisebb méretben jellemzően acél tűk műanyag nyéllel, a nagyobb méretűek pedig aluminiumból készültek, akárcsak manapság.
Mégis, néhány éve én is a csapdájába estem a fogyasztói társadalomnak avagy a széles és vonzó kínálatnak. Először csak olyan méretű tűket vásároltam, amelyek nem voltak a megörökölt gyűjteményemben, később - különösen a fényképezés okán - olyan tűkre is elcsábultam, amelyek egyszerűen szépek. Persze a praktikum, a használhatóság ezeknél is fontos.
Az itt következő néhány mondatban azoknak szeretnék nem tanácsokat, inkább szempontokat adni, akik most ismerkednek a horgolás örömével, kihívásaival és talán az első tűiket vásárolják, vagy már kézimunkáznak egy ideje, és új tűket is kipróbálnának.
Először is néhány szót szólnék arról, hogy milyen, horgoláshoz használatos tűk léteznek (a tuniszi horgoláshoz használatos speciális tűkről most nem írok.)
Európában szinte kizárólag a második típussal találkozunk, amennyiben fémhegyű horgolótűt választunk. Ennek a hegye a horog felé elkeskenyedik, és a horog a tű vonalából kissé kiemelkedik, előre dől. Aki ezzel a típusú tűvel tanult horgolni - mint sokan közülünk - annak bizony komoly kihívás lehet az első típusú hegy használata, ahol a horog egy síkban van a heggyel, illetve magával a tűvel. Mondhatjuk, hogy erre a tudományra semmi szükség, maradunk a jól bevált hegyeknél. Azonban érdemes tudni, hogy aki fából vagy bambuszból készűlt tűt választ, az nagy eséllyel Bates-típusú tűt fog kézbe, hiszen ezeket az anyagokat így egyszerű - esztergálásal - alakítani.
Találkozhatunk még a két tűtípus kombinációjával is, ahol a horog egy vonalban van a heggyel, de a nyak a horog felé elkeskenyedik.
A horgolótűk többnyire fémből, fából, bambuszból, esetleg műanyagból készülnek. A kisebb méretűek a nagyobb megterhelés okán acélból, a nagyobbak aluminiumból. Léteznek teflonbevonattal is. Műanyagból csak kifejezetten nagy méretű tűket találunk.
Nyilvánvaló, hogy a fémhegyű tűkön a fonal jobban csúszik. Ugyanakkor figyeljünk a tű kidolgozására is, különösen a horog és a nyak környékén, mert sajnos találkozunk kissé érdes fémfelületekkel is, amelyeken a fonal könnyen megakadhat. Tehát válasszunk jó minőségű tűket!
Figyeljünk oda a horog magasságára is. Ez tulajdonképpen a tű feje, amely lehet hegyesebb, gömbölyűbb, alacsonyabb vagy magasabb is. Ezért két azonos méretű tűvel is egész másképpen tudunk horgolni. Ne felejtsük el, hogy van, aki szorosabban, van, aki lazábban horgol. Nyilvánvaló, hogy a hegyesebb fejet könnyebb beszúrni a megfelelő helyre, viszont a magasabb, csúcsosabb horog áthúzása több helyet (nagyobb hurkot) igényel, így nem tudunk olyan szorosan horgolni vele, mint egy kisebb fejű (de ugyanolyan méretű) tűvel.
Meztelen vagy nyeles tű? Ez is jó kérdés. Véleményem szerint a nyél nélküli fém tűket azok tudják jól és egyátalán használni, akiknek kényelmes helyen van az ujjtámasz (az a bizonyos lapos rész, ahol többnyire a tű méretét is feltüntetik.)
Akiknek ez nem megfelelő helyre esik, azok vélhetőleg nem fognak ilyen tűket használni, hanem valamilyen nyeles tűt választanak.
Ez a szempont ismét átvezet egy következőhöz: a kéztartáshoz. A kézimunkázók szinte kivétel nélkül késtartással vagy tolltartással horgolnak. (Én az első csoporthoz tartozom.) Már ez a tény is alapvetően befolyásolja, hogy mely tűket éreznek kényelmesebbnek. Az is lényeges lehet, hogy mennyire elől vagy hátrébb fogják a horgolótűt. Láttam már olyan horgolót is, aki az ujjtámaszt a nagyujja és a mutatóujja között fogja és a tű fejét a középső ujjával irányítja. Erre például én képtelen lennék... És persze vannak kisebb és nagyobb kezű kézimunkázók hosszabb és rövidebb ujjakkal... és akkor már el is érkeztünk az ergonomikus horgolótűk kérdéséhez, illetve ahhoz a kérdéshez, hogy vajon azok valóban kényelmesek-e, s ha igen, akkor kinek.
Azt hiszem, a fenti szempontok fényében erre azt a választ kell adnom, hogy biztos sokaknak kényelmesek az utóbb említett tűk, de egyrészt azokból is többféle van, másrészt nem biztos, hogy mindenkinek kézre áll.
Az én tapasztalatom az, hogy az ergonomikus tűnyelek sok esetben vastagabbak más horgolótűknél, és akinek kicsi a keze, ez nem biztos, hogy előny. Mint már említettem, máshol és másképp fogjuk a tűket, így a nyél kialakítása vagy a segítségünkre lesz a horgolásnál, vagy nem. Nem véletlen, hogy az Addi is kihozott egy második sorozatot a Swing nevű horgolótűiből Swing Maxi néven, ahol a fémhegy hosszabb, mint a korábbi termékcsaládnál.
Támogatom viszont a lapos és jó fogású, puha nyeleket (pl. Knit Pro Silver), nekem ezek a kényelmesek, különösen, ha a hegy nem túl hosszú.
Fa- és bambuszfejű tűket pedig csak a lazán horgolóknak ajánlok, különben rövid életűek lesznek ezek a szépségek. Ha a fa luxusára vágyunk, válasszunk fém tűt fa nyéllel (pl. Addi Olive.)
De nemcsak szorosabban vagy lazábban horgolunk, van, aki a tűt is szorosabban, van, aki lazábban fogja. Sokan panaszkodnak viszont a kezük, a csuklójuk kifáradására, fájdalmára. Ha valaki ilyet tapasztal, az kipróbálhat esetleg egy másféle tűt vagy megtanulhat egy másik kéztartást. De ami a legfőbb, talán ideje letenni egy kis időre a kézimunkát és más dologhoz kezdeni.
Megvallom őszintén, nekem sosem okozott fájdalmat, görcsöt, gyulladást sem a horgolás, sem a kötés, de nem is jutott rá időm, hogy fél napokat kézimunkázzam. Bármennyire is szeretem, talán egy évben 2-3 alkalommal tudok egyszerre két órát kézimunkázni, a napok nagy részében jó, ha jut félóra rá. A család és az állatok ellátása mellett mostanában ismét a kerté az elsőbbség, de a virágzó gyümölcsfák alatt tervezni, fejben alkotni, fonalak és minták sorsáról gondolkodni azért lehet!
(A kötőtűkkel kapcsolatban más szempontokat is megemlítenék, talán erre is sor kerül egyszer.)
