Kötés - horgolás: a hurkolásos technika lehetőségei

egy Ralph Lauren kötött kabát
Bár a kézi kötést sokan csupán hobbinak, esetleg iparművészeti kifejezőeszköznek tekintik, valójában nagyon is alapvető szerepet tölt be ez a felületképző technika a kezdetektől fogva napjainkig az emberiség történetében.

A birkanyírástól a gyapjú feldolgozásán, majd a fonalfonáson és -festésen keresztül a kötött darab elkészítéséig csupa olyan, végtelenül egyszerű folyamattal találkozunk, amely alapvetően keveset változott az elmúlt évezredek alatt, és egy kisgyereknek is könnyen megmutatható, elmagyarázható. (Nem mellékes természetesen, hogy a kiváló minőségű fonalak és igényes ruhadarabok elkészítéséhez nagy gyakorlat és szakértelem is kell, a tömeges gyártáshoz pedig gépek.)

Nyissuk ki a ruhásszekrényünket, legalább képzeletben egy pillanatra! Jó esetben (illetve ha használható darabokat vásárolunk), nem polietilén divatkabátok, vagy strasszokkal, matricákkal teleaggatott, egy szezonra szóló, műanyag holmik állnak itt garmadában, hanem szőtt és hurkolt kelmékből készült darabok.

A szövés mai napig lényegi részét képezi a ruhagyártásnak és így a textilipari folyamatoknak. Azonban van több hátránya is a hurkolással (vagyis végsősoron a kötéssel) szemben.
Szövéssel téglalap formájú felületeket hozunk létre, az így elkészült alapanyagot szabni kell ahhoz, hogy ruhát varrhassunk belőle. Ily módon mindig van anyagveszteség, ami nehezen hasznosítható.
Ráadásul a szövött anyagok kevéssé rugalmasak, nem is használatosak például fehérneműk készítéséhez. Az utóbbiak mindig hurkolt kelméből készülnek, még akkor is, ha az ipari előállítás során ezeket is szabják, varrják. Érdekes azt is megfigyelni, hogy kényelmes, rugalmas, a bőrrel szinte egész nap érintkező alsóruházatunk nagy része pamutból készül. Egy olyan alapanyagból, amely egyáltalán nem rugalmas.
Mindez a hurkolásos technikának, vagyis a kötésnek köszönhető, amely mindig rugalmasságot ad az akár rugalmatlan szálasanyagokból készült felületeknek is. De évszázadok óta kötéssel készülnek a zoknik, harisnyák.

Persze a technikából adódó rugalmasságot tovább növelhetjük egy rugalmas kötésminta vagy rugalmas szálasanyag (például gyapjú) alkalmazásával, de az alapanyagválasztásnak természetesen több más szempontja is van (ld. a szálasanyagokról szóló írást.)

Ahogy már többször utaltam rá, a kötés tehát alapvetően hurkolásos technika. Szemekkel dolgozunk, egy-egy sor szembe hurkoljuk mindig a következőket. A kézi kötésnél ráadásul - szemben az ipari eljárások többségével - nem szabjuk az elkészült darabokat, és többnyire nem is varrással illesztjük össze. Egyszerűen egy darabban kötjük, tetszés szerint alakítva, formálva. (Aki részleteiben is tökéletes dararabokra vágyik és még nem ismerné, annak mindenképpen érdemes elsajátítania néhány technikai fogást, például a szemfelszedés, a leláncolás eltérő módjait, a körkötést több tűvel, a színváltás, a raglán szabás és általában a felülről lefelé kötés tudnivalóit, valamint a rövidített soros kötést.)
További előny, hogy a kötött-horgolt darabokat visszabonthatjuk, ha szükséges, természetesen bizonyos határokon belül.

Lantern Moon kötőtűk
A kötés tehát egy olyan, hurkolásos felületképző technika, ahol folytonos szállal dolgozunk, és anyagveszteség, szabás-varrás nélkül alakíthatunk ki teljes, rugalmas ruhadarabokat. Ez az oka, hogy ipari formája a mai napig fontos szerepet tölt be ruházkodásunkban.

Itt említem meg, hogy a horgolásban is hasonló lehetőségek rejlenek, de az egyrészt alapanyag igényesebb, másrészt inkább csomózásos, kevésbé rugalmas felületet ad.
Jó alternatíva lehet, ha ez a cél, pl. ha egy varrott szövetkabátéhoz hasonló tartású ruhadarabot szeretnénk, illetve csipkéink nagy része az utóbbi technikával készül.

További lehetőség a kissé merevebb, jobb tartású ruha irányában, ha a gyapjúfonalból készült kötött vagy horgolt darabot sűrítjük nemezeléssel, ebben az esetben azonban előre kalkulálnunk kell a bekövetkező méretcsökkenéssel, illetve azzal, hogy az elkészült, immár kevésbé rugalmas, varrt hatású ruhánk nem lesz mosható, csak tisztítható. Ezzel a technikával papucsokat, táskákat, kalapokat is készíthetünk.
A színeket a kötés során tetszés szerint kombinálhatjuk, s mivel e technika alapegysége a szem, így akár a gobelinhez, keresztszemes hímzéshez hasonló képeket is létrehozhatunk.

A kötést ma rendszerint két vagy több tűvel (harisnyakötés), esetleg körkötőtűvel végezzük. A hurkolás azonban megvalósítható másképp is, ismert az egy tűvel, vagy kötőkereten, illetve a tűk nélkül, csupán kézzel végzett kötés.

A Kárpát-medence népviseletében és későbbi polgári öltözetében a kötés főként harisnyák, lábbelik és babaholmik formájában van jelen, a horgolást pedig inkább díszítőtechnikaként, szegélyek, terítők készítésénél alkalmazzák.
Aki a kezdetekre, a különböző eljárásokra, nemzeti megjelenési formáira is kíváncsi, annak figyelmébe ajánlom Kozma Vera: A kézikötés története című könyvét, valamint az interneten (pl. a Wikipédián) fellelhető információkat.

Nehéz lenne megmondani, hogy ma, a XXI. században, amikor a szükségleteinkhez látszólag nincs szükségünk kézimunkára, hányan kötnek, horgolnak világszerte. De azt tudom, hogy csak a Ravelry-nek több, mint hárommillió regisztrált tagja van. Hárommillió olyan ember, aki kezdő vagy profi szinten, de kézimunkázik, és létrehozza azokat a darabokat, amelyek a szó szoros értelemben a tárgyi, de valójában a szellemi kultúránknak is szerves részei.
A kézikötés nem csupán hobbi, hanem az általam ismert legsokoldalúbb textiltechnika, amely jól kombinálható más technikákkal, így horgolással, varrással, hímzéssel is.