2018. november 20., kedd

Lázsiás stílusú horgolt sál


A lázsiás népi ékszer, melyet főleg a Dunamentén készítettek és viseltek.
A lakodalmakon a menyasszonytánc során rostába, tányérba összegyűjtött ezüst pénzeket a parasztoknak dolgozó ötvösmesterek körülcifrázták, színes üvegkövekkel kirakták és felfűzésre alkalmassá tették. A pénzérméket sokszor gyönggyel keverve fűzték szalagra vagy zsinórra. A felfűzés után elkészült ékszer neve a lázsiás, melyet később a lányok eladósorba kerülésükkor hordhattak először. (Wikipédia)

(A lázsia) ezüstpénz, mely a 18. sz. végén és a 19. sz. elején Mo.-on is forgalomban volt. – (A lázsiás) női nyakék, melyen ezüstpénz vagy más, sokszor a forgalomból már kivont pénzérmék csüngenek. Korábban Mo. több táján előfordult, a 19. sz. végére azonban csak Szekszárd, Kalocsa, Baja, Szeged vidékén és a Bácskában volt jellemző viselet. Ott az I. világháborúig készült lázsiás (nagypénz, húszas, medál) 3–5 cm átmérőjű ezüst érmékből állt. Helyi stílusú ötvösművű akasztófület és keretet is kaptak az érmék: csipkézett, vésett ezüstlemezt, gyakran színes ékkövekkel. Kívül viselték az érmén a szentek, angyalok képét, míg az uralkodók képmása belül maradt. A 19. sz.-ban inkább textilszalagra, többnyire színes, esetleg gyógyító erejűnek tartott gyöngyök közé fűztek 1–5 szem lázsiást és szorosan a nyakukra kötötték (→ nyakszorító, hagyományos gyöngysor). A 20. sz.-ban a nagygazdák már filigrándíszes tagokból ezüstláncot csináltattak és azon 7–11 érmét viseltek. Ezt már a mellre lazán leeresztve hordták. Ha zárja monogramos, évszámos volt, akkor a lánc egy szakaszát szorosan a nyakukra csavarták és elöl zárták össze, látható helyen. Néha 2–3 sor lázsiást vettek föl egyszerre, akiknek annyi összegyűlt az örökölt és kislánykoruk óta ajándékba kapott pénzdarabokból és kész lázsiásszemekből. Szeremlén és Érsekcsanádon a menyasszonynak a vőlegényadta jegypénzből is csináltattak lázsiást. A 20. sz.-ban néha aranypénzt is beledolgoztattak a lázsiásba. (Magyar Néprajzi Lexikon, Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867)

Augusztusban írtam a megkezdett, virágokból horgolt sálról, amelyet asszimmetrikusra terveztem, akkor még egyféle fonalból (Noro Silk Garden Lite). A színeket nagyjából csoportosítva akartam elhelyezni, tehát egy barnás-kékes színvilágú oldala, illetve egy másik, szürkés-feketés készült volna.

Ahogy már lenni szokott, az idő és a munka előrehaladtával átalakult a terv is. Korábban egy másik fonalból (Madelinetosh Tosh DK) készítettem sokféle, kisebb-nagyobb virágmotívumot (többségét én terveztem.) Ezeket most elővettem, hogy textúrájában és formájában is még változatosabbá tegyem a szép színátmenetes (Noro) fonalból már megkezdett sálat. A Noro ugyanis egyágú, rusztikus, egyenetlen fonal, a Madelinetosh viszont többágú, egyenletes, gyönyörű és pontos mintaképet ad. Mindkettőt intenzív színek jellemzik, az előbbi háromféle állati eredetű szálasanyagból (gyapjú, selyem, moher), míg az utóbbi kizárólag merinó gyapjúból készül.

A végső forma kialakításában - ahogy sokszor már - a baba segített. Miután feltűztem a virágokat, részben egymáshoz horgoltam, részben varrással rögzítettem őket. Utóbbi alkalmával a pitykegombokat is felvarrtam.
Mivel korhoz, személyhez kapcsolódó érméket nem akartam, így a lázsiás ezüstpénzeit itt virágok, horgolt érmék helyettesítik, a fém hatást pedig az egyszerű stílusú, és könnyített anyagból készült gombok adják, amelyekből összesen hetet használtam, nem nehezítik el a sálat. A darab hátoldalára nem kerültek gombok, hogy ülve, hátradőlve is kényelmes legyen a viselete.

Mint minden munkámnál, itt is fontos szempont volt, hogy ne csak esztétikus, de praktikus funkcióval bíró is legyen. Korántsem állítanám, hogy ez a legsokoldalúbb darabom, amit naponta felkap az ember, ha egy kis melegségre vágyik. Nyilván itt a dekoratív megjelenés kerül előtérbe, de azt gondolom, hogy mind az alapanyagválasztással, mind a sál kialakításával arra törekedtem, hogy a hűvösebb őszi-tavaszi napokon - alkalmi ruházatként - pulóver, ruha felett vagy kiskabát alatt betölthesse a nyakmelegítő funkciót. S bár a darab fantázianeve ékszerre utal, kifejezetten horgolt ékszert inkább selyemből készítenék.

A sál zárását a nyaknál két virágmotívum között, rejtett módon oldottam meg, két apró párizsi kapoccsal. Súlya kb. 120 gramm.

Sok-sok kép a ruhadarabról itt található: Lázsiás.