2019. augusztus 14., szerda

Gondolatok egy leendő kézművesbolt kapcsán

Bármilyen trendi is manapság az offline vonal, bizony nehéz internet nélkül meglenni, különösen nekünk, városból vidékre jött népeknek. Pedig a kert, a ház, Apu ápolása, a kutya és a többi állat is ad bőven teendőt, nem beszélve a munkánkról és a mindennapi feladatainkról.
Ha vihar jön - de elegendő egy kiadós eső is -, már számítani lehet áramkimaradásra, és az internetet is nélkülöznünk kell. Ez szinte szabályszerű. Nem mintha az interneten "csak úgy" elütnénk az időt - ilyen nincs. De megszoktuk, hogy ott nézünk rá a várható időjárásra, a munkával kapcsolatos üzenetekre, Apunak a lehetséges programokra, férjem ott keres alkatrészt és engem a munkám is hozzáköt több vonalon is. Mostanában pedig a készülő webáruházam teendői miatt is sokat ülök a gép előtt. Nem szeretem ezt a webáruház szót, mert egyrészt olyan felemás, félig magyar csak, másrészt meg hogyan lehet egy aprócska kis kézművesboltot a világhálón áruháznak nevezni?

Erről a szóról nekem egyfajta személytelenség jut eszembe, egy nagy tér, majdhogynem raktár, nem pedig egy meghitt, hangulatos kis hely, ahol nézelődni is lehet, nem muszáj vásárolni. Márpedig én a boltomat ilyennek szeretném. Flash-ek, felugráló ablakok és egyéb "direkt marketing" , dinamika nélkül. Nyilván szeretném másokkal megismertetni, és ha már bolt, az elégedett vásárlóknak is örülök, de nem ez lesz az évszázad üzlete, mégcsak nem is gazdagodom meg belőle.

Ami a felületet illeti, nem akarok már én mindent megírni, jó lesz nekem a bérelt tárhely, és ott egy szimpatikus template. Az erdélyi illetőségű Soldigo munkatársai, fejlesztői ráadásul nagyon készségesen, segítőkészen teljesítik megannyi kívánságomat, és elég sok beállítási lehetőség van ahhoz, hogy ne érezzem kompromisszumnak.

A boltocskát ősszel szeretném megnyitni, s mivel főként gyapjúból készült kézimunkáim lesznek majd a virtuális polcokon, úgy gondolom, ez így éppen megfelelő időzítés. A fonalfestésről nem mondtam le, de vannak, akik ezt már hosszabb ideje, nagy tapasztalattal és hozzáértéssel csinálják, így maradok egyelőre a saját virágos vonalamnál, a horgolt sálak, gallérok világában.

Ami komoly fejtörést okoz - mint szinte minden kézművesnek -, az az árképzés. Ha elfogadható, baráti árakat akarok, akkor az alapanyagon felül még az ezer forintos óradíjat sem tudom kihozni, ha viszont komolyan nekiállok, és a nem éppen olcsó alapanyagon túl figyelembe veszem egy ilyen vállalkozás minden tényleges költségét (beleértve az adminisztrációt, az adókat, járulékot, csomagolóanyagot, a rezsit, a webtárhely, a domainnév díját s még megannyi kisebb tételt), akkor gyakorlatilag vagy lehetetlen lesz érvényesíteni az egy-egy darabba befektetett 18-40 óra munkát, vagy igencsak magas árakat kell szabnom, ami nyilván elriaszthatja az érdeklődőket.

Érdekes jelenség viszont, hogy amikor külföldi honlapokon is utánanéztem kézműves árképzési sémáknak, akkor azt találtam, hogy az alapanyagon, a befektetett munkán és minimális adminisztrációs költségen túl szinte sehol nem jelenik meg - sok más tényező mellett - a kapcsolódó közterhek (adók, járulékok) fogalma, ami ugye egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen Magyarországon a jövedelem 40%-át simán elviszi. Curious, ahogy angolul mondanánk, figyelemreméltó.

Igyekeztem számba venni a "termékek" előnyeit, hátrányait is e téma kapcsán. Nyilván hátrány az árak kialakításánál, hogy egy-egy darab kifejezetten munkaigényes és az alapanyag drága, nagytételben, ún. nagyker áron nem beszerezhető, hiszen maga a fonal is gyakran kézműves termék. Cserébe viszont a kész kézimunka teljesen egyedi, tartós (némi gondosság mellett a következő generáció is örökölheti) és kiváló, természetes alapanyagból van ("organikus, fair trade, fenntartható":), mi több, egyszerűen kezelhető. Ezek a szempontok persze nemigen vittek előrébb, de egyre inkább úgy gondolom, hogy a kérdést másképp kell feltennem majd: akarok-e mindenáron értékesíteni vagy ragaszkodom a munkáim valós, korrekt értékéhez akkor is, ha ez esetleg nagyon leszűkíti a potenciális vásárlók körét.

A válasz persze nem is lesz egyszerű, mert egy kézműves nyilván akkor tud dolgozni, alapanyagot vásárolni, terveket megvalósítani, ha bevétele is van. Be kellett látnom, hogy az általam szeretett fonalak jóval drágábbak annál, semhogy csak a saját kedvtelésemre vásároljam és dolgozzam fel őket, és a megálmodott darabokat én magam nagyon ritkán viselném, ha egyátalán. Nem is saját részre készülnek, a kötelező beavatás után gondosan csomagolva várják leendő tulajdonosukat.

Évekkel ezelőtt egyébként árusítottam és adtam el kézimunkáimból, később azonban áttértem inkább a minták tervezésére. Ez utóbbi viszont kevesebb örömet jelent (noha jó látni, mások hogyan alkotják újra, formálják saját ízlésükre az én terveimet.) Egy ideje azonban nem akarok már mást, mint alkotni, virágokat horgolni, színek, formák, felületek varázsában fürödni.

Itt tart tehát ez a dilemma, aminek a végére még nem került pont. Egyelőre készül a bolt, és a gazdasági-jogi hátterét sajnos nemigen könnyíti meg, hogy nekem is van mérlegképes végzettségem, ráadásul vállalkozói szakon és más - a területen jártas - könyvelővel is konzultálok. Ez a terület még mindig sok szempontból kérdéses és mostoha kategória, állásfoglalásokra, és egymásnak sokszor ellentmondó gyakorlatra épül, különösen, ha valaki otthonápolás mellett szeretné végezni.

De essék szó kicsit könnyedebb témákról is! A legutóbbi bejegyzésem óta (ami bizony június elején volt) elkészült egy újabb ruhadarab, Smaragd néven. Festettem néhány saját vállfát is, hogy ne csak a baba lehessen bemutató eszköz.