2019. március 15., péntek

Viola

A csillagok nagy tűzjátéka fényét,
A hold világát, e szép, égi békét, 


Viola felhők bárkáit az estben,
Amint rajtuk a semmiségbe lebben, 


A füzesek mély bánatát az éjben,
Nyárfák ezüstjét fekete fehéren. 


Mindent odaadtam nektek, ami szép volt,
Versekbe szőttem. Életem ezért volt. 


Enyém csak egy nagy honvágy, méla, csendes.
Ne nyúljatok a meztelen szivemhez.

 (Juhász Gyula)

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy csak egy-egy befejezett darab után és kapcsán született új bejegyzés itt a naplóban. Nem így terveztem, tervezem, de most sincs másképp. Bajnak sem baj, jön a jó idő, tehát írásra ritkán lesz mód, azt hiszem. A hónapokhoz kapcsolódó fényképsorozat is vár a folytatásra.
Ha minden hónapban elkészülhet egy-egy új darab, már elégedett lehetek, de ha nem így lesz, akkor másképp. Tervből mindenesetre van bőven.

De beszéljek inkább a képeken látható Viola sálról. A véletlen hozta úgy, hogy éppen ebből a fonalból készült, nem pedig az a szándék, hogy rácáfoljak azokra, akik úgy látják - egyébként nem alaptalanul -, hogy mindig földszínekkel dolgozom.

Télvégi kiárusításban, hazai boltban akadtam rá erre a fonalra, és csak néhány - nyilván kevésbé keresett - színre vonatkozott az akciós ár. Ezekből választottam és szerencsém is volt. Értem ezt úgy, hogy én személyesen, üzletben nem tudok vásárolni, vagyis mindig rendelem valahonnan a fonalat. Így benne van a rizikó, főként egy kézzel festett, semi-solid Malabrigo fonalnál, hogy milyen lesz a szín. Az árnyalatokkal többnyire nincs gond, inkább a színmélység, a világos és sötétebb részek gyakorisága, hossza, váltakozása, különbsége lehet más és más minden egyes motringban. És éppen ez a lényeg. Mert ha nincs nagy különbség (vagyis a fonal közel egyszínű), akkor nincs csodálatosabb a semi-solid festésű fonalnál, gyönyörű mintaképet ad. Ám ha gyakran váltakoznak nagyon világos és jóval sötétebb szakaszok, akkor a motring lehet festői és izgalmas, de inkább egy simakötésű darabban érvényesül mint egy gazdag mintás felületen.

Úgy is mondhatnám, hogy vagy szín, vagy minta, együtt a kettő általában egymás rovására van, szemzavaró.

Ahogy azonban feljebb írtam, szerencsém volt, két olyan motring érkezett, amelyben kevés és csak kicsit világosabb szakasz volt, így a mérleg nyelve nem billent át, a festés izgalmasan kiemelte a virágok mintáját.

A funkcionalitás okán a belső, nagyobb virágok sűrűbb, a külsők levegősebb felépítésűek. A sál merinó gyapjúból készült, így nemcsak dekoratív célú, de egyúttal meleg és puha érzetet nyújt. A virágokat - ahogy a korábbi munkáimnál is - ismét varrással illesztettem egymáshoz, mert így van lehetőségem a kész virágokmotívumokkal több összeállítást is kipróbálni.

A sálnak két egyforma felépítésű szárnya (oldala) van, így szimmetrikusan is hordható, de aszimmetrikusan is. Nem szükséges brossal összefogni, a virágokat egymás közé lehet csúsztatni úgy, hogy összekapaszkodnak.

Nem szóltam még az angol elnevezéséről. Ezúttal nem is angol, hanem latin. A miserere nobis nevet kapta két okból is: a gyönyörű violaszín a katolikus liturgiában a bűnbánat színe, és éppen most, a nagyböjt elején készült el.

(Jóval több kép a sálról a Munkáimból menüpontban látható.)