2019. február 7., csütörtök

Téli gondolatok reggeli fényben

A történet zárt vonalú, 
s bármily tág: kör, akár az élet. 
Mitől függ: víg? vagy szomorú? 
Hogy hol kezded, és meddig meséled.

(Fodor Ákos)

Régen nem írtam ide, ahogy decemberben már előre láttam, részben az ünnepek előtti készülődés, részben más teendők vitték el az időt. Nem is beszélve arról, hogy ma már a szószátyár naplók (blogok) kevésbé érdekesek, még a hűséges olvasóknak is ritkán jut rá idejük, hogy belátogassanak, vagy egy egész bejegyzést elolvassanak.

A képi és írásbeli kommunikáció nagy része ma már a Facebookon, az Instagramon, a Pinteresten és hasonló közösségi oldalakon folyik, ahol az információözön okán sem tölthetünk egy-egy bejegyzésnél pár pillanatnál többet. Kár. Mondanám, hogy nem is szeretem őket, de egyrészt tudomásul vettem, hogy egy kézművesnek célszerű ezeken a platformokon is valamilyen szinten jelen lenni, másrészt van néhány oldal - például a Pinterest - amit tényleg szívesen látogatok. Nem elsősorban azért, hogy a saját munkáimat mutogassam, hanem mert régóta kapok itt - akár napi pár percben is - finom inspirációkat. Ráadásul vizuális értelemben is kellemes, szép megjelenésű az oldal, nincsenek reklámok, felugró ablakok, és ismerkedni, barátkozni, másokkal örökké kommunikálni sem kötelező. Én ugyanis - dacára a virtuális jelenlétnek - nem vagyok igazán társasági ember, legalább akkora szükségem van az alkotó magányra, a csendre, mint az időnkénti "látva lássanak" magamutogató kitárulkozására.

Valószínűleg ezért ragaszkodom a napló (avagy blog) kissé háttérbeszorult világához is. Látok magam körül is sok alkotót, aki lassanként cserbenhagyja korábbi blogját, mert ugye jelen kell lenni a fent említett oldalakon, és még ki tudja, hány helyen, és persze valamikor alkotni is kell, nem beszélve a napok sok-sok egyéb teendőjéről.

Egyszóval könnyebb, gyorsabb minden más, hétközben egy-egy képet kitenni valamelyik közösségi platformra, mint leülni és naplóbejegyzést írni. Nincs is mindig mondanivaló. Én sem ígérhetek semmilyen rendszerességet, de ismerve magamat, valószínűleg megmarad ez is, ez a közlési forma. Ahogy tíz éven keresztül ott volt nekem a Napmátka tűzhely (ma már inkább archív recepttár és az akkori évek szomorú-vidám története), úgy most itt van néha mondandóm, és még ritkábban időm, hogy le is írjam, mert ugye nem olyan fontos. És tényleg.

Fontossá inkább az teszi, hogy itt itthon vagyok. Kicsit olyan, mint amikor benyitok a saját szobámba. A virtuális napló oldalát én rendezem be, szabályait én szabom, még akkor is, ha ez egy Blogger template-en történik. Én döntök még a színekről is, a tartalomról is. Hogy kit engedek be. Ezt semmilyen közösségi oldal nem adja meg nekem. Egyfajta második otthon. Virtuális műhely.

Ezért ragaszkodom hozzá. A lehetőségei elegendőek, s bár tanultam némi html, css programozást (minimális szinten), kevés időmet inkább fordítom a tartalomra, mintsem egy saját honlap megalkotására, bár korábban ez is megfordult a fejemben. Egyelőre nem akadályoznak a sablonok, pedig számomra elég fontosak az apró részletek.

De pár szót inkább a mostani képekről. Ahogy az Ében esetében, ezúttal is téli reggelen fotóztam, bár nagyjából két hónap különbséggel. Egyre jobban tetszik ez az időszak, minden egy kicsit más arcát mutatja, másképpen fürdik a metsző hidegben és a puha fényben. A képek apropóját az adta, hogy egy kedves ismerős kérésére előkerestem néhány korábbi, nagyobb mintadarabot. Ezt a csipkemintát például a Napkelet nevű felsőhöz készítettem pár éve, hogy lássam az anyag esését. Más árnyalatokat mutat, mint a ruhadarab oldalán (az első fényképezéskor) vagy akár néhány hónapja, amikor újrafotóztam az új babán. Más, és mégis ugyanaz.

A fény arcai... Szeretem, ahogy változnak a színek a változó fényben. Nem szeretek igazságot tenni, amikor kérdezik, melyik az igazi: mindegyik az. Ez külön öröm. Ahogy a rózsáim is más-más színűek a reggeli és az esti fényben, de a májusi vagy a szeptemberi virágzáskor is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése