2018. augusztus 21., kedd

Fényképezés


És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.


(József Attila: Könnyű, fehér ruhában - részlet)

Kiskorom óta vonz a világ látható része (erről szól ez a blog is.) Édesapám nagyon szeretett fényképezni amatőr szinten, de készített magának sok-sok eszközt is az évek során, állványt, vakut, diavágót, lámpát és a képeit is gyakran maga hívta elő. Volt szuper 8-as kamerája is az elsők között, a vele készített filmeket ő maga szerkesztette. Tavaly karácsonyra digitalizáltuk az öreg tekercseket, hogy ismét megelevenedjenek számára a régmúlt darabkái.

Az évek múltával - ahogy egyre több dolgot próbáltam ki, természetesen megszületett bennem is a lelkesedés a fotózás iránt, ami akkor nem tartott sokáig. Tizenévesen, majd fiatal felnőttként hamar beláttam, hogy ez egy igen drága szórakozás. A képek nem mindig sikerülnek jól, a film drága, ha többet is szeretnék, nyilván bele kéne tanulni, és ilyen-olyan gépet majd kiegészítőket venni. Akkor még nyoma sem volt a digitális képrögzítésnek.

Azután eljött ez is. Dacára annak, hogy férjem szerette és becsülte hagyományos eszközeit, 2006-ban (ha jól emlékszem) megvettük az első - egyébként ma is használatban lévő - digitális fényképezőgépünket, egy közepes árfekvésű Kodak EasyShare Z650 gépet, ami azért nekünk elég drága volt.

Innentől azután szabadjára indult a kattintgatás a családi programokon, a rossz fotókat letöröltük, minden gyorsabb és olcsóbb lett - ami persze az amatőr fényképezést illeti.

2007-től elindult a Napmátka műhely, majd rá egy évvel később a Napmátka tűzhely, az előbbire mindenképpen kellettek a jobb képek. A gépünkkel lehetett is szép felvételeket készíteni, de ezt valahogy tudatosabb szintre kellett emelnem. Elkezdtem figyelni, mi működik és mi nem. Megmaradtam a hobbifotózásnál, de - ha van idő - belenézek rendesen a kamerába, mi hol van, ferde vagy egyenes, milyen a háttér, a színek, a fények. Nyilván utólag is szerkeszthető egy kép, de nem minden hiba javítható, és persze jóval időigényesebb feladat valami elfogadhatót fabrikálni egy kész felvételből, mint eleve jobb képet csinálni.

Kialakult lassan egy bevált eszköztár, ami nyilván szegényes, de egyúttal jellemző is.
Például Budafokon volt egy kedvenc hátterem, "az én rusztikus falam" hátul, a fáskamráknál. Mihelyst eladtuk az ingatlant, az új beköltözők első dolga volt, hogy ezt a falat szépen felújítsák (tökéletesen megértem őket is.) Sok kézimunkámat ennél a falnál fotóztam (pl. Bódva, Esztramos, Február, Ezüst, Méz, Csipke, Háncs, Szőttes, Fűz, Borostyán, Nugát.)

Ehhez persze át kellett vonulni az értetlenkedő társasházi szomszédok szeme előtt, de volt egy helyem, ami bevált, ismertem már a fényviszonyait, és szerettem, mint hátteret.

Azóta is keresem az új hátterem itt, ahol most lakunk, itt-ott kattintgatok, de még nem az igazi. Visszatérve az eszköztárra, az egyszerű, de nem unalmas, és színeiben, stílusában is passzoló háttér mellett a másik fő tényezőm természetesen a fény. Többnyire délután érzem úgy, hogy nem túl sok és nem is kevés. Hacsak lehet, kint fényképezek, bent ritkán lesznek jók a képek, vakuzni nem szeretek.

Kerülöm a közvetlen, erős fényt, és ritkán fotózom a munkáim napsütésben, hiszen az többnyire árnyékot vet. Az is izgalmas persze, ha éppen az a cél (pl. a Liget és a Kert nevű daraboknál.)  A napfény kicsit átfesti a színeket, ezért is kerülöm. Igyekszem sötét és világos felületeket egyszerre alkalmazni a képen, hogy az automata fényérzékelővel se legyen túl sötét vagy túl világos a kép. Mindez persze a kézimunkáim fotózására igaz, mert ott egyfajta egységes stílus elérése is cél, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy helyen, ugyanazon nézőpontból kellene készülnie a képeknek. Az már unalmas is lenne. Van néhány szín és felület, ami viszont folyamatos kihívás, nehéz visszaadni.

A babás bejegyzésben említettem, hogy a baba megkönnyíti a dolgom, mert nem kell másoktól függni a fényképezéskor. Nos, ezt sokan úgy érthették, hogy nincs szükségem modellre, aki a ruhákat viselje. Ez nyilván igaz is, de ezen felül még azzal az előnnyel is jár számomra, hogy nekem sem kell modellt állnom a képekhez (mint azt tettem korábban) s közben a fotóst (szegény férjemet) instruálni, hogy mi mindenre figyeljen oda a fényképezésnél.
És persze a baba nagyon türelmes, mindig ráér, nem nyafog, nincs melege és nem fázik, sőt, a mellei sem lógnak a kor előrehaladtával. Egyszóval tökéletes munkatárs a magamfajta önálló alkotónak...

A kézimunkán kívül is sokat fényképezek, persze. Különösen, mióta vidéken élünk. Az örökké változó táj, a színek, fények mindig új hangulatokat vetítenek, hagyom, hogy megtaláljon a téma. Igyekszem nem felülről készíteni a képeket, hanem a tárgyak, növények, állatok, emberek magasságához igazodva, gyakran guggolva, térdelve vagy éppen fekve fényképezni, s közben figyelni, mi és hogyan, mit mutat.

Nagyon szeretek albumokban, sorozatokban gondolkodni, azok még inkább hangulatot és stílust teremtenek, mint egy-egy önálló kép - én így látom. Viszont nem szeretem a videókat, ahol több az esetlegesség, nincs igazán elkapott vagy kiemelt pillanat, nehezebb a harmóniát megteremteni.

Sokszor elfog a kísértés, hogy milyen jó lenne ezt is rendesen megtanulni (tanulni amúgy is mindig szerettem magam választotta dolgokat), komolyan venni az egészet és fejlődni nemcsak a kézimunkában, de a képi megjelenítésben is. Eddig még mindig sikerült meggyőzni magamat, hogy nem. Nem szabad, mert akkor majd olyan dolgokat is megtanulok, amihez már nem hobbigép való, s akkor vége-hossza nincs a lehetőségeknek, hogy erre is pénzt költsek.
Igaz, hogy mindig, mindenben az önállóságra törekszem - ezért tanultam többek között minimális programozást, webdizájnt -, de valahol mégiscsak meg kell húzni a határt, különben időben és anyagilag is szétforgácsolódik az ember.

Terveim szerint marad tehát a hobbifotózás, ami mellett persze érdemes egy egyszerű gépből vagy éppen a telefonomból is kihozni a lehető legjobbat. Mert lehet ezekkel az egyszerű gépekkel is nagyszerű fotókat készíteni, néha én is elégedett vagyok. Nem mindig, de igyekszem fejlődni, és az ingyenes tanfolyamokból vagy éppen cikkekből ellesni, amit érdemes, kipróbálni új dolgokat. Azt is tudomásul veszem, hogy a hobbifotózásnak megvannak a maga korlátai.

A képszerkesztőket is szeretem, tudom, vannak fotósok, akik eleve elutasítják ezek használatát. De engem, amatőr kattintgatót nem köt ilyen tekintetben semmilyen elv, sőt, szeretem a bennük rejlő izgalmas lehetőségeket, még az sem mindenütt szempont, hogy a kép valósághű legyen, néha jó az effektekkel játszani, és talán a szemlélőnek is nyilvánvaló, hogy módosított képet lát. Amikor ilyesmit alkalmazok, nem is igyekszem ezt eltitkolni vagy eredetinek beállítani.
Máskor pedig a célszerűség azt diktálja, hogy kerüljük az ilyesmit, adjuk vissza egyszerűen, ha lehet, valósághűen a látványt.

Fenti képeim (a folyamatban lévő virágos sálról) ez utóbbi megközelítéssel, szándékkal készültek.
Testvérem sokkal komolyabban, nagyobb tudással és felszereléssel fényképez, az ő sorozatai a dieBombus photography oldalon láthatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése