2018. augusztus 30., csütörtök

Régi-új dolgok

"Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:
- Mit csinál kend, nénémasszony?
- Gyapjat fonok, öcsémuram.
- Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.
Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:
- No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.
Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is."

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág - A bolondok - részlet)

Íme egészen egyszerűen a gyapjú feldolgozása...

A héten megint elég kevés idő jut a kézimunkázásra, mióta nálunk van Vackor, a befogadott kis németjuhász keverék, vele is bővült a teendők sora. Nemcsak a játék- és tanulási idővel, hanem bizony helyreállítási munkákkal is, mivel a számára kijelölt barátságos és árnyas helyet rendre felfedezi, felássa. Ma a kutyaház tetejével is foglalkoznunk kellett, ugyanis egy egész sor cserép megcsúszott rajta.

Férjem hamar rendbehozta, de mindig akad teendő a kutyabirodalomban, s persze azon kívül is. Idén gazdag volt a termés, de minden előbb érett-érik: a szőlő, a szilva, az alma, a körte. A nyári szárazság miatt kevesebb viszont a bogyós gyümölcs. Úgy látszik a bokrok - locsolás nélkül - nem jutottak annyi vízhez.

A kézimunka tehát félretéve most, marad a kevesebb időt igényló fényképezés. Több tervem is van. Egyrészt szeretnék egy dió-sorozatot, mert azt még nem csináltam, mióta itt élünk. Azután szeretném bemutatni itt a naplóban néhány régi, kedvenc fotósorozatomat, a vadszőlő lassan amúgy is időszerű lenne, tavaly rengeteg kép készült.
Amivel pedig most foglalkozom, azok a régi kötött-horgolt darabok. Nem sok van meg, de azokat szeretném az új babán is lefényképezni. Más háttér, más fények, érdekes még akkor is, ha csak egy-egy negyedóra jut rá.
Szerencsére az új baba a fa lábazatával együtt is igen könnyű és keskeny, egyszerűbb vele közlekedni bent és kint között. Nem írtam ugyan korábban, de ez is fontos szempont a vele való munka során. Izgalmas látni, hogyan hatnak rajta a tőle függetlenül megálmodott és elkészült darabok.

Az Ezüsthíd után az egyszerű és kétféle módon (nagyobb kámzsa- vagy hosszabb derékrésszel) is viselhető Február nevű mellényt / felsőt vettem elő, amelyet 2011-ben készítettem. Ez ugyan sokat eltakar a babából, de azért így is érdekes volt a fényképezés. Az eredmény a képeken látható.

2018. augusztus 26., vasárnap

...avagy a fény arcai

"nincs más, igazi élet, csak az a pogány és vad öröm, mely elragad mindent, ami él, ha fény esik reá"

(Márai Sándor)

Színek, formák, felületek iránti vonzódásomról már írtam sokszor, többek között e napló első bejegyzésében is. Segítségükkel most a láthatatlan és mégis jelenvaló fény arcainak nyomába eredek.

Hogy kézzelfoghatóvá tegyem egy kicsit ezt az örömteli élményt, tegnap újrafotóztam egyik tavalyi modellemet, az Ezüsthidat.

Az első fényképezés december elején történt, reggeli fényben, a régebbi fekete babán, amire azért egy fehér pólót is felhúztam, sőt, egy antracit színű kabátkát is előkaptam néhány kép erejéig. Hó nem volt, a nap nem sütött, így a télre jellemző kékes felhangoktól sem kellett tartanom.

Kilenc óra tájban készülhettek a képek a zöld fáskamra előtt. Nagyon elégedett voltam, mert reggel ritkán sikerülnek jól a képeim és féltem, hogy a világos részeken túl sok lesz a fény, nem látszik majd jól a horgolt felület.
Az akkori fényképezés eredménye itt látható. Nagyon egyértelmű, erősen monokróm, határozott.

Tegnap este még kimentünk egy rövid sétára Apuval, de előtte - úgy fél hét körül - ránéztem a fémlemezes, kicsit már megkopott festésű nagykapunkra, és akkor ért a felismerés, hogy hát itt van a szemem előtt! Még elég nagy is. Igen, a háttér, amit kerestem. Nem mondom, hogy mindenhez, de sok-sok darabhoz jó lehet. Az alapszín világosszürke egy kevés rozsda-rózsaszínnel, idő koptatta foltokkal, épp csak elütő javításokkal, mint egy vízfestmény. Nem túl világos és nem is túl sötét, remek lesz!
(Azóta szóltam is férjemnek, nehogy eszébe jusson belülről átfesteni.)

Amúgy is szándékomban állt már kipróbálni az új babával az Ezüsthidat. A kapu udvar felőli oldala nyugati napot kap, így este hét előtt jól lehet ott fényképezni. Az új sorozat tehát egy nyáresti képsor lett, ez kicsit kékesebb és jóval lágyabb az előzőnél - nyilván a háttér és a "babaruha" miatt is.
Ezt is szeretem...

Még egy fontos dolog: a Boltba felkerülő ingyenes, magyar nyelvű minták közül ez az első, amit már most letölthet, aki szeretné elkészíteni.

Gyorsan készül, és a már korábban említett ráhorgolás (felületi horgolás) az egyetlen kihívás kezdők számára a mintában, de ez sem túl nehéz, csak szokni kell, hogy a fonalat ilyenkor a darab hátoldalán vezetjük. Remélem, sokaknak lesz öröme benne.



2018. augusztus 23., csütörtök

Magyar keresztszemes


"Tulipántos szűrnek hulló tulipántja képe erkölcsének,
Hulló tulipánttal mintha mindig egy-egy magyart temetnének."

(Pósa Lajos)

Valahol mindig sejtettem, hogy a Napmátka műhely előbb-utóbb kibővül majd egy kevés keresztszemes hímzéssel, amelyhez hosszú évek öröme fűz, s amelyről azt írtam többször, hogy félretettem, mert a szemem nem az igazi a hímzéshez, ráadásul az "csak" díszítőtechnika... szemben a kötéssel, horgolással.

S bár a kézimunka általában is nagyon időigényes, az életünkbe nehezen beilleszthető tevékenység, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy újra és újra elővegyem a régi mintakönyveket, megálmodjak valami újat.

Az új ez esetben nem is olyan könnyű kitétel, mivel - szemben a kötéssel, horgolással - a keresztszemes hímzés komoly nemzeti hagyományokkal bír. Ezek kötnek is, de szabadságot is adnak, valahogy úgy, ahogy egy szülő a gyereknek, vagy egy bölcs törvény az életünknek.

Nem láttam értelmét, hogy pusztán azért, mert ma bármilyen (fény)kép könnyen keresztszemes mintává alakítható, ilyesmit böködjek, de annak sem, hogy régi terítőket hímezzek újra és újra.

Nagy kísértés lenne egyszerűen a színeken (háttér, fonal) változtatni, a népszerű rusztikus vagy minimalista irányzatoknak hódolni, de ez megint a hagyomány megerőszakolása lenne, oka van annak, hogy őseink éppen a pirosat és a feketét használták, leggyakrabban fehér háttéren.

Évekkel ezelőtt sokat gondolkodtam rajta, miképp nyúlhatnék motívumainkhoz úgy, hogy valami új, esztétikus és a korhoz illeszkedő szülessen, ugyanakkor ez a "feldolgozás" mégse legyen olyan gyökértelen, káosz-szerű és tiszteletlen, ahogy például a fantasy-sorozatok a mitológiát kezelik.

Ekkor - könyveimet lapozgatva - ismét eszembe ötlöttek a gazdag mintakendők, amelyekben - a cél okán - a motívumok szabadabban, de nagyon tetszetősen, gazdagon jelennek meg, arra is lehetőséget adva, hogy sokszor egy-egy alakzat, mintasor részlegesen szerepeljen.

Ezek alapján elkezdtem tervezni én is tervezni magyar, ősi motívumokra épülő mintakendőimet (faliképeimet), amelyeket a fonal színével egyező sima fakeretben - akár  3-4 darabos sorozatban is - el tudok képzelni, ha nem is minden mai otthon, de sokféle stílusú szoba falán.

Éppen ez az egyik csodálatraméltó vonása a keresztszemesnek, valahogy az öltések szabályos rendjével, kevés, de határozott színeivel modern és hagyományos környezetben is megtalálja az őt megillető helyét.

Sajnos a mintakendők rajzai egy meghibásodott számítógépen maradtak, s már nem hiszem, hogy elővarázsolom őket. Ha mégis meglelem valamelyiket, feltöltöm majd ide, hátha valaki kedvet kap a megvalósításhoz.

Ami viszont a jelen, az a fenti képeken látszik. Kevésbé időigényes és szemkímélőbb, mint akár a mintakendők vagy más, keresztszemes munka.
Magyar motívumokból keresgéltem, terveztem mintasort ezekre a karkötőkre, melyek vegán bőrből (az angol a vonzó cruelty-free jelzővel is illeti), patentkapcsokkal készültek.

Úgy tervezem, hogy egy egész sorozat készül majd, ahogy időm engedi.
A piros felvidéki, a fémszálas pedig gyergyói tulipános minta felhasználásával készült.

2018. augusztus 21., kedd

Fényképezés


És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.


(József Attila: Könnyű, fehér ruhában - részlet)

Kiskorom óta vonz a világ látható része (erről szól ez a blog is.) Édesapám nagyon szeretett fényképezni amatőr szinten, de készített magának sok-sok eszközt is az évek során, állványt, vakut, diavágót, lámpát és a képeit is gyakran maga hívta elő. Volt szuper 8-as kamerája is az elsők között, a vele készített filmeket ő maga szerkesztette. Tavaly karácsonyra digitalizáltuk az öreg tekercseket, hogy ismét megelevenedjenek számára a régmúlt darabkái.

Az évek múltával - ahogy egyre több dolgot próbáltam ki, természetesen megszületett bennem is a lelkesedés a fotózás iránt, ami akkor nem tartott sokáig. Tizenévesen, majd fiatal felnőttként hamar beláttam, hogy ez egy igen drága szórakozás. A képek nem mindig sikerülnek jól, a film drága, ha többet is szeretnék, nyilván bele kéne tanulni, és ilyen-olyan gépet majd kiegészítőket venni. Akkor még nyoma sem volt a digitális képrögzítésnek.

Azután eljött ez is. Dacára annak, hogy férjem szerette és becsülte hagyományos eszközeit, 2006-ban (ha jól emlékszem) megvettük az első - egyébként ma is használatban lévő - digitális fényképezőgépünket, egy közepes árfekvésű Kodak EasyShare Z650 gépet, ami azért nekünk elég drága volt.

Innentől azután szabadjára indult a kattintgatás a családi programokon, a rossz fotókat letöröltük, minden gyorsabb és olcsóbb lett - ami persze az amatőr fényképezést illeti.

2007-től elindult a Napmátka műhely, majd rá egy évvel később a Napmátka tűzhely, az előbbire mindenképpen kellettek a jobb képek. A gépünkkel lehetett is szép felvételeket készíteni, de ezt valahogy tudatosabb szintre kellett emelnem. Elkezdtem figyelni, mi működik és mi nem. Megmaradtam a hobbifotózásnál, de - ha van idő - belenézek rendesen a kamerába, mi hol van, ferde vagy egyenes, milyen a háttér, a színek, a fények. Nyilván utólag is szerkeszthető egy kép, de nem minden hiba javítható, és persze jóval időigényesebb feladat valami elfogadhatót fabrikálni egy kész felvételből, mint eleve jobb képet csinálni.

Kialakult lassan egy bevált eszköztár, ami nyilván szegényes, de egyúttal jellemző is.
Például Budafokon volt egy kedvenc hátterem, "az én rusztikus falam" hátul, a fáskamráknál. Mihelyst eladtuk az ingatlant, az új beköltözők első dolga volt, hogy ezt a falat szépen felújítsák (tökéletesen megértem őket is.) Sok kézimunkámat ennél a falnál fotóztam (pl. Bódva, Esztramos, Február, Ezüst, Méz, Csipke, Háncs, Szőttes, Fűz, Borostyán, Nugát.)

Ehhez persze át kellett vonulni az értetlenkedő társasházi szomszédok szeme előtt, de volt egy helyem, ami bevált, ismertem már a fényviszonyait, és szerettem, mint hátteret.

Azóta is keresem az új hátterem itt, ahol most lakunk, itt-ott kattintgatok, de még nem az igazi. Visszatérve az eszköztárra, az egyszerű, de nem unalmas, és színeiben, stílusában is passzoló háttér mellett a másik fő tényezőm természetesen a fény. Többnyire délután érzem úgy, hogy nem túl sok és nem is kevés. Hacsak lehet, kint fényképezek, bent ritkán lesznek jók a képek, vakuzni nem szeretek.

Kerülöm a közvetlen, erős fényt, és ritkán fotózom a munkáim napsütésben, hiszen az többnyire árnyékot vet. Az is izgalmas persze, ha éppen az a cél (pl. a Liget és a Kert nevű daraboknál.)  A napfény kicsit átfesti a színeket, ezért is kerülöm. Igyekszem sötét és világos felületeket egyszerre alkalmazni a képen, hogy az automata fényérzékelővel se legyen túl sötét vagy túl világos a kép. Mindez persze a kézimunkáim fotózására igaz, mert ott egyfajta egységes stílus elérése is cél, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy helyen, ugyanazon nézőpontból kellene készülnie a képeknek. Az már unalmas is lenne. Van néhány szín és felület, ami viszont folyamatos kihívás, nehéz visszaadni.

A babás bejegyzésben említettem, hogy a baba megkönnyíti a dolgom, mert nem kell másoktól függni a fényképezéskor. Nos, ezt sokan úgy érthették, hogy nincs szükségem modellre, aki a ruhákat viselje. Ez nyilván igaz is, de ezen felül még azzal az előnnyel is jár számomra, hogy nekem sem kell modellt állnom a képekhez (mint azt tettem korábban) s közben a fotóst (szegény férjemet) instruálni, hogy mi mindenre figyeljen oda a fényképezésnél.
És persze a baba nagyon türelmes, mindig ráér, nem nyafog, nincs melege és nem fázik, sőt, a mellei sem lógnak a kor előrehaladtával. Egyszóval tökéletes munkatárs a magamfajta önálló alkotónak...

A kézimunkán kívül is sokat fényképezek, persze. Különösen, mióta vidéken élünk. Az örökké változó táj, a színek, fények mindig új hangulatokat vetítenek, hagyom, hogy megtaláljon a téma. Igyekszem nem felülről készíteni a képeket, hanem a tárgyak, növények, állatok, emberek magasságához igazodva, gyakran guggolva, térdelve vagy éppen fekve fényképezni, s közben figyelni, mi és hogyan, mit mutat.

Nagyon szeretek albumokban, sorozatokban gondolkodni, azok még inkább hangulatot és stílust teremtenek, mint egy-egy önálló kép - én így látom. Viszont nem szeretem a videókat, ahol több az esetlegesség, nincs igazán elkapott vagy kiemelt pillanat, nehezebb a harmóniát megteremteni.

Sokszor elfog a kísértés, hogy milyen jó lenne ezt is rendesen megtanulni (tanulni amúgy is mindig szerettem magam választotta dolgokat), komolyan venni az egészet és fejlődni nemcsak a kézimunkában, de a képi megjelenítésben is. Eddig még mindig sikerült meggyőzni magamat, hogy nem. Nem szabad, mert akkor majd olyan dolgokat is megtanulok, amihez már nem hobbigép való, s akkor vége-hossza nincs a lehetőségeknek, hogy erre is pénzt költsek.
Igaz, hogy mindig, mindenben az önállóságra törekszem - ezért tanultam többek között minimális programozást, webdizájnt -, de valahol mégiscsak meg kell húzni a határt, különben időben és anyagilag is szétforgácsolódik az ember.

Terveim szerint marad tehát a hobbifotózás, ami mellett persze érdemes egy egyszerű gépből vagy éppen a telefonomból is kihozni a lehető legjobbat. Mert lehet ezekkel az egyszerű gépekkel is nagyszerű fotókat készíteni, néha én is elégedett vagyok. Nem mindig, de igyekszem fejlődni, és az ingyenes tanfolyamokból vagy éppen cikkekből ellesni, amit érdemes, kipróbálni új dolgokat. Azt is tudomásul veszem, hogy a hobbifotózásnak megvannak a maga korlátai.

A képszerkesztőket is szeretem, tudom, vannak fotósok, akik eleve elutasítják ezek használatát. De engem, amatőr kattintgatót nem köt ilyen tekintetben semmilyen elv, sőt, szeretem a bennük rejlő izgalmas lehetőségeket, még az sem mindenütt szempont, hogy a kép valósághű legyen, néha jó az effektekkel játszani, és talán a szemlélőnek is nyilvánvaló, hogy módosított képet lát. Amikor ilyesmit alkalmazok, nem is igyekszem ezt eltitkolni vagy eredetinek beállítani.
Máskor pedig a célszerűség azt diktálja, hogy kerüljük az ilyesmit, adjuk vissza egyszerűen, ha lehet, valósághűen a látványt.

Fenti képeim (a folyamatban lévő virágos sálról) ez utóbbi megközelítéssel, szándékkal készültek.
Testvérem sokkal komolyabban, nagyobb tudással és felszereléssel fényképez, az ő sorozatai a dieBombus photography oldalon láthatók.

2018. augusztus 17., péntek

Horgolt virágok














"Már egy kerek esztendeje volt, hogy eljött hazulról, azt hitte, hogy: no már a világ vége sem lehet messze. Amint megy, mendegél, meglát egy gyönyörű szép szigetet. Hát azon a szigeten annyi a virág, hogy a szeme nem telt be a nézésével. Volt ott rózsa is, nem egy, de száz; nem száz, de ezer, szebbnél szebb; égővörös, haloványvörös, sárga, mint a színarany, s fehér, mint a fehér liliom."

(A rózsa - Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág) 

Mostanában nem regényeket, hanem meséket olvasok fel Apunak estefelé, amíg a teraszon pihen és nézi ahogy a kutya és a cicák vacsoráznak, figyeli, hogy visszatérnek-e még a gólyák a fészekre idén. Vélhetőleg már nem, ebben az évben jóval előbb megnőttek a kicsik, minden előbb történt a kertben is a nyárias tavasz okán. A rózsák is egy teljes hónappal korábban nyíltak először. Szóval úgy gondolom, a gólyák már csapatba verődve húzódnak dél felé, a fiatalok biztonsággal repülnek, és valószínűleg már vadászni is tudnak. Az árnyas folyópart jobb hely ilyenkor, mint a forró és hozzájuk képest kicsire zsugorodott fészek. De a folyópart sem zajos, a nagy szárazság miatt alacsony a víz, és bizonyára kevesebb számukra az élelem. Tavaly sem várták ki az ünnepet, idén is előbb vonulnak, pedig jó augusztus végén a jövő tavaszt ígérő kelepelésüket hallgatni. Nem volt sok fészek ez évben, csak kettő a faluban, de mindkét fészken 4-4 gólyakölyök nőtt fel egészségben.
Az egyik kicsi ugyan kiesett a fészekből már egészen "nagyként" - vagy nem sikerült az első repülési kísérlete, de egy bokron landolt, nem történt komolyabb baj. Hozzá kihívtuk a nemzeti park (ANP) munkatársát, s így a többi, hasonló sorsú társával indul tovább még az idén.

Ilyenkor már nem olyan szép a kert, ez a kivárás ideje, még nincsenek itt az ősz színei, virágai, a nyáriak pedig már a locsolás ellenére is megszenvedték a hőséget. A szőlő még nem mind érett be, de a lugas már sárgul, a nyárvége nem az én időm.
A rózsák is szeptemberben lehetnek újra igazán szépek.

És már meg is érkeztünk a virágokhoz, amiről a fenti meserészlet, no meg a bejegyzés is szól. (A mese különlegessége egyébként, hogy a világszerte ismert vagy félreismert(?) szépség-szörnyeteg történet magyar változata.)
Virágokat horgolni gyönyörű dolog, ezt szerintem mindenki tudja, aki valaha is csinálta. Már csak azért is, mert minden motívum egy kis külön alkotás, hamarabb megvan, mint egy egész ruhadarab vagy terítő, és már önmagában díszit, sokféleképpen felhasználható. Napi örömet is ad, nemcsak a majd egyszer kész lesz ígéretét, bár kézimunkázni így is, úgy is jó dolog.

Én most egy szabálytalan formájú sálat, nyakravalót, gallért készítek színátmenetes fonalból (Noro Silk Garden Lite), ahol az azonos forma mellett is más és más minden virág. Pontosabban szólva nem is azonos a forma, mert a virágok hol középen, hol a széleken még kapnak úgynevezett ráhorgolást, felületi horgolást (surface crochet), ami által részben kicsit mervebb, jobb tartású lesz a vékony, egyszálú fonalból készült motívum, részben pedig izgalmas, hangsúlyos felületek keletkeznek. Ez a horgolástechnika különbözik a 3D néven ismert horgolástól, ahol lényegesen kiemelkedünk a felületből, és ténylegesen háromdimenziós alakzatokat készítünk.

A fonal különlegességét adja, hogy háromféle természetes szál, selyem, gyapjú és moher alkotja. (Selyem alatt is sokféle megjelenésű és tulajdonságú anyagot érthetünk, a Tudástár/Szálasanyagok cikkében több információ olvasható róla és a képek is érdekesek.)

Ez a darab tehát készülőben, az egyik felét a fonal drapp-aranybarnás-kékes árnyalatai (a képeimen), a másik felét a sötétbarna, fekete és szürkés motívumok adják majd. Nem fokozatos színátmenettel, de azért csoportosítva képzeltem el a színek felhasználását.

A virágok és a sál készítéséhez - terveim szerint szeptemberben - lesz mintaleírás, ezúttal magyarul is. A már elkészült, ingyenes magyar minták a Bolt polcain találhatók. Aki szeretné elkészíteni, addig is megnézheti ezt a képes útmutatót a ráhorgolás / felületi horgolás mikéntjéről: https://www.wikihow.com/Surface-Crochet.

A sál illetve a virágok elkészítéséhez az első módszert, a kúszószemes (slip stitch) ráhorgolást fogjuk használni. Kicsit szokni kell, hogy ilyenkor a szálat a már kész felület fonákján vezetjük, ezért (is) érdemes ezeket a díszítéseket akkor elkészíteni, amikor még nem horgoltuk egymáshoz a virágokat.

A Vízpart fonal további sorsával még adós vagyok, de valószínű, hogy szövésben találja meg majd a a helyét, azzal pedig "dologidőben" nem foglalkozom. Talán majd télen.

2018. augusztus 14., kedd

Próbanégyzet

Van, aki csinálja, van, aki nem. A mintaleírások természetesen mindig a lelkünkre kötik az elkészítését. Nem akarok hosszan írni itt arról, miért kell, röviden csak annyit, hogy nem csak a helyes méretezéshez (hány szemre kezdjünk), tűválasztáshoz jó, számtalan egyéb dologra használható.

Nézzük, mi mindenre! Sokszor előfordul, hogy bár kész mintaleírásból dolgozunk, szeretnénk azon kicsit változtani vagy egyszerűen más fonalunk van hozzá, mint amiből az eredeti darab készült.
Van, aki kicsit szorosabban köt, horgol ugyanolyan méretű tűvel. Sokan - köztük én is - nem egyforma szorosan kötik a sima és a fordított szemet, és mivel egy sima kötésű darabnál ez igencsak feltűnő lenne, semmi akadálya, hogy két különböző méretű tűvel dolgozzunk a sima és a fordított sorokban. A próbanégyzeten kísérletezhetünk, vajon elég e fél számmal kisebb, illetve nagyobb tű az egyenletes sorokhoz, vagy esetleg egy egész szám különbség kell. Nálam ez többnyire fél szám, vagyis általában fél számmal kisebb tűvel kötöm a fordított sorokat a szép eredmény érdekében. Régóta körkötőtűvel dolgozom a legtöbbet, s mióta a damilhoz cserélhető tűk illeszthetők (esetemben a Drops Pro Romance Interchangeable Circular Needles Delux Set-ről van szó), a tűválasztás után egyszerűen két különböző méretűt rögzítek a damil két végére. Így véletlenül sem tudom elfelejteni a tűváltást az új sor kezdetén. Más-más fonal másként csúszik a kezünk között, tehát mindenképpen érdemes kipróbálni először azt, ami a fejünkben már megszületett. De nézzük tovább a próbanégyzet lehetőségeit:

- ha különböző színeikkel dolgozunk, már itt kísérleztezhetünk színkombinációkkal
- kipróbálhatjuk, mennyire lesz lágy vagy ép merev a kész anyag, milyen lesz az esése (drape)
- lemérhetjük a próbanégyzetünket (gramm pontosságú konyhamérleggel), így hozzávetőleges kalkulációt készíthetünk a teljes ruhadarab fonaligényére egy egyszerű szorzással (azt kell csak megnéznünk, hogy kb. hány próbanégyzet adja majd ki a kész darabot.) Ez a méricskélés arra is jó, hogy figyelmeztessen, ha esetleg túl nehéz lenne a tervezett ruha vagy éppen nem lenne elegendő a fonal.
- kipróbálhatunk mintákat
- kipróbálhatjuk a fonalat (beleértve a színét is, mert pl. egy színátmenetes vagy melír fonal egész másképp mutat megkötve, mint motringban vagy gombolyagban)
- kimoshatjuk, blokkolhatjuk - így újabb információkat kapunk a fonal viselkedéséről, színtartásáról (ez különösen a kézzel festett fonalaknál fontos), de az esése, tapintása is változni fog
- részben helyettesítheti a szabásmintát (pl. egy karkivágás fogyasztását kiszámolhatjuk rajta, nagyobb részek tervezéséhez azonban méreténél fogva nem alkalmas)
- eltehetjük a jövőre, referenciadarabként (mindig lássuk el egy kis cédulával, melyen a legfontosabb adatok szerepelnek (milyen fonalból, színárnyalatból, hányas tűvel (tűkkel) készült a minta. Természetesen ennél jóval több információt is feljegyezhetünk.)

A próbanégyzet mindig kissé nagyobb legyen, mint 10 x 10 centiméter, hogy a széleket kihagyhassuk a számításból.
Hány szemet szedjünk fel hozzá? Ezt ki kell tapasztalnunk. Induljunk ki a fonal zárószalagján feltüntetett információkból! Ha nem szerepel ilyen információ, akkor vegyünk elő egy korábbi próbanégyzetet, vagy egy másik, hasonló vastagságú fonal zárószalagját kiindulópontként. Én mindig legalább 10-12 szemmel többet szedek fel a megadottnál, egyrészt, mert elég szorosan kötök, horgolok, másrészt többnyire kisebb tűvel dolgozom a javasoltnál.

A próbanégyzetet mindig azzal a fonallal és mintával kötjük, ami a ruhadarabunk egészére vagy nagy részére jellemző lesz. Ha pl. két, különböző vastagságú, struktúrájú fonal adja a felület nagy részét, akkor már a próbanégyzetet is ennek megfelelően kötjük - vagyis mindkét fonalat és esetleg különböző méretű tűket használva az egyes sorokban.

Ha szűkében vagyunk az adott fonalnak, vagy nem akarjuk a jövőre eltenni a próbanégyzetet, természetesen le is bonthatjuk később.

Végül a ruhadarab összképét is megtervezhetjük itt kicsiben. Nemcsak különböző fonalak és színek kombinációját próbáljuk ki rajta, hanem megtervezzük a szegélyeket, a mintavariációkat, a felületi díszítéseket, esetleg gombokat, kapcsokat válogatunk hozzá, kitaláljuk azok elhelyezkedését. A próbanégyzet lezárása (befejező sora) legyen olyan, mint amit a ruhadabon is használni szeretnénk, hiszen e tekintetben is nagy a választék, lássuk, mi mutat jó vagy mi alkalmas leginkább a további illesztésekhez. Az odalára felszedhetünk szemeket, próbáljuk ki kicsiben, milyen lesz a passzé, a gomblyuk, stb. De az oldalakra horgolt szegélyt is készíthetünk, természetesen olyat, amit a tervezett ruhán alkalmazni szeretnénk.

A próbanégyzet nyilván nem mindig négyzet, bár alapvető funkciójában az, hiszen elsősorban a megfelelő méretválasztáshoz szeretnénk szemeket és sorokat számolni rajta. De lehet egy hosszabb sáv is, ha van még más is (pl. egy eltérő minta vagy tűvastagság), amit kipróbálnánk.

Elkészítése nem feltétlen nyűg, ellenkezőleg, megelőlegez valamit a készülő darab öröméből, sikeréből, és ebben a fázisban még könnyű változtatni... Megjegyzem, a régi magyar mintaleírások amúgy is jóval több önállóságot követeltek a készítőktől. Például egy 60-as évekbeli Fürge ujjakban nagy valószínűséggel ehhez hasonló mondatokat olvashatunk: " a karkivágás fogyasztását a szabásminta szerint készítjük". Vagyis a szabásmintát először el kellett készíteni a megfelelő méretben az újságban látható rajz alapján, majd kiszámolgatni, hogy egy-egy fogyasztáshoz hány szem és sor szükséges. Ez próbanégyzet nélkül nehezen megy, persze próbálkozni munka közben is lehet, csak jó, ha nem kell annyiszor visszabontani.

Ma már ez a számolgatás inkább a tervezők dolga, a mai mintaleírások könnyebbé teszik a munkát. Mindazonáltal a próbanégyzet - remélem, a fentiekből kiderült - mégsem úri huncutság...

2018. augusztus 8., szerda

Rokka avagy kutyaguzsaly

"A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon. Kezdetben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől származott. Megrendelésre készítették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögligetre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években. Létezhettek felföldi szlovák rokkakészítők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítőkerék fölött helyezkedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögliget), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi kerékgyártók is előállították itt-ott (pl. Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szomszédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csupán."

(Paládi-Kovács Attila: Munkák, emberek, hiedelmek a Bódva mentén 2013)


Bár ismerőseim körében már megosztottam a bejegyzést kísérő fényképeket jó négy hónapja, itt az ideje, hogy a naplóban is helyet kapjanak további mondandóval kiegészítve. 

2-3 éve, amikor férjem hazahozta nekem, egy kopott, fakó, barnásszürke porfogónak látszott. Azóta kiderült, hogy valaha színes volt, nagyon precíz, szépen futó szerkezet, amiről csak a port és koszt, a felülfestést akartam eltüntetni, az eredeti díszítés még meglévő nyomai maradtak. Olajozás, helyreállítás, javítgatások következtek, a hiányzó kampók helyére újakat kaptam testvéremtől.
Ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a dupla ékszíj az vajon egy ékszíj 8-as formában feltéve, vagy két külön ékszíj. Erre vonatkozóan nem nagyon találtam információt, nyilván azért, mert ez másoknak sosem volt kérdés...


Megnéztem jópár videót is, hátha megvilágosodom, de az engem érdeklő részletek vagy nem érdekelnek általában másokat, vagy számukra egyértelműek. Az angolszász és német videókon úgy vettem ki, hogy 8-as formában, gyakorlatilag egy szíjat használnak, és ezt támasztja alá, hogy a ma kapható modern, dupla ékszíjas rokkákhoz is egy szíj jár. Ugyanakkor láttam olyan magyar videót is, ahol a hölgy gyönyörűen font egy olyan rokkán, amin valóban két ékszíj volt (szerencsére eltérő színű és anyagú, így kétség sem férhetett hozzá.)

Így azután belenyugodtam, hogy így is, úgy is működhet a dolog, magyar emberként tényleg ideje lenne már megszoknom, hogy nincs kizárólagosság (mint ahogy nincsenek grammra kimért adagok a receptjeinkben), az a szabály, ami működőképes, az egyéni alkotókészség tág teret kap. Mivel az én rokkámon két külön mély vájat van a hajtókeréken, könnyebb működtetnem két külön ékszíjjal. 
(Ugyanakkor a 8-as megoldás mellett szólna, hogy az a feszítés és meghajtás szemszögéből nézve egy rendszert alkot.)

Ezek a rokkák egyébként nem gyapjú, hanem növényi alapanyagok, elsősorban kender fonásához készültek, és ahhoz is használták őket, az én rokkámon még volt is maradék szösz, illetve az orsókon megfont fonal.
Sajnos az orsókból csak kevés maradt ép, de ez legyen a legnagyobb gond. A lendítőkerék elég kicsi a mostaniakhoz képest, sok időbe telt, míg megtaláltam a ritmust hozzá.



Bár a rokka elnevezését a szláv nyelvből származtatja több forrás, személy szerint azt gondolom, hogy nem kell messzebb mennünk a rop (pl. táncot rop), roppan (pl. a hó a csizma alatt) hangutánzó szavainknál, hiszen ezt a szerkezetet is ütemes lábmozgással hozzuk mozgásba, amihez jellegzetes hang társul. 

A ropka megnevezés pedig országszerte ismeretes erre az eszközre vonatkozóan, nyilván egy szóban majd később írásban is jelölt teljes hasonulással született meg a rokka szavunk. (Arról nem is beszélve, hogy sem a szlovák, sem egyéb szláv nyelvekben nincs hasonló elnevezése. Akkor már a germán-olasz közvetítés megalapozottabbnak tűnik, de semmivel sem jobban, mint a fenti megközelítés - véleményem szerint.)  

A bejegyzés elején szereplő idézet, de pl. a Magyar Néprajzi Lexikon is számos megnevezést felsorol tájegységenként, én - a Bódva völgyben élőként - csak megerősíthetem a szerző állításait, errefelé kutyaguzsaly néven emlegetik a helybeliek, és szinte minden padláson akad belőle egy-egy példány.
(A guzsaly szavunk eredetileg a szösztartó pálcát jelölte, amelyről gyalogorsóra fontak, ahol vagy amíg a rokka nem állt rendelkezésre.)
Régi fotókon még mindig együtt látható a rokkák és a gyalogorsók használata a fonókban, vagyis az ősibb eszköz sem tűnt el.

Nekem szerencsém volt, hogy maga a fa szerkezet jó állapotban maradt meg, nem ette szét a szú, és viszonylag kisebb javításokkal ismét használható eszköz lett belőle (mert nagyon kevés tárgyat őrzök pusztán a szépségéért, koráért.)
Érdekes volt kiismerni, megérteni a működését, majd munkára fogni. Még mindig tanulom. Kevésbé haladós vele a fonás, mint modern társaival, de nem mindennapi érzés dolgozni rajta.


(Képeimen a rokka még felújítás közben.)

2018. augusztus 4., szombat

Búzapirulásra...

Elment a madárka, / Üres a kalitka.  / Azt üzente vissza: / Visszajő tavaszra. 

Ha tavaszra nem jő, / Búzapirulásra; / Ha még akkor sem jő, / Rózsakinyílásra. 

(Bukovina)

Legutóbbi naplóbejegyzésem végén egy próbanégyzetet ígértem a nemrég font Vízpart fonalból. Ezzel egyelőre adós vagyok, most más, főleg kinti teendők foglalják le az időmet. S persze az is igaz, hogy gyapjúval szívesebben dolgozik az ember kicsit hűvösebb időben.

Közben azonban eszembe jutott, hogy a hasonló szerkezetű fonalak - így a már említett Colinette Prism esetében is - többször készítettem olyan ruhadarabokat, amelyekben szerettem volna megőrízni, megmutatni a fonal szépségét, jellemzőit a maga teljességében, és ezért a kötött, horgolt mellényt vagy kabátot hurkolt díszítéssel fejeztem be. Jó tíz éve annak, hogy ilyen munkáim készültek, s persze azt is hozzá kell tennem, hogy ez a megoldás nem éppen anyagtakarékos.

Akkoriban már tudtam, hogy mennyi plusz fonallal kell számolnom egy-egy ilyen befejezéshez. A hurkolt szegélydíszítések a rojtnál is jobban megőrízték a fonal szépségét, hiszen nem keletkezett szétnyíló szálvég.

Ehhez a fajta megoldáshoz nem kellett előre levágni a szükséges fonalmennyiséget, hanem a ruhadarab összeállítása után a gombolyagból horgolótűvel húzott folytonos szállal folytathattam a munkát.

Bármit készítek - kötéssel vagy esetleg szövéssel - mindig horgolótűvel fejezem be a darabot. A szegélyeknek ez ad tartást, rendezettséget, esetenként további díszítést. Az illesztés is szebb. A ruhadarab tartósabbá válik tőle, kevésbé nyúlik meg. Sokszor ez a horgolt szél éppen csak egy sor rövidpálca, máskor pikó (mostanában ezt szeretem használni), de a fent említett hurkolt technika is lehet.

A horgolást arra is használom, hogy a már kész ruhához ezzel a befejezéssel alakítsam ki a gallért, ahogy ez a mellékelt képeken, a Búzapirulásra mellénykénél is látszik, amely egyébként alapvetően egyszerű, lustakötéssel és V-kivágással készült. Régi darab ez már, fényképet is alig találtam róla, de talán jól szemlélteti, miképpen lehet az ilyen típusú fonalakat - a legutóbb leírtakon túl - továbbgondolni...

2018. augusztus 2., csütörtök

Vízpart fonal

Ahogy ígértem, mutatom az előző bejegyzésben szereplő Vízpart fantázianevű fonnivalóból, szöszből készült fonalat. Tegnap elkészült, ma motollára csévéltem, kimostam és a friss levegőn odakint megszáradt.

Emlékeztetőül írom ide, hogy a szösz, vagyis a fonáshoz előkészített szálasanyag jelen esetben merinó gyapjúból, Bluefaced Leicester (BFL) gyapjúból, BFL tincsekből és tussah selyemből állt. Az alapanyag egy része festett, más része festetlenül került a kártolóra, és végül egy levegős, kétágú, vastag (aran/bulky) kártolt fonalat fontam belőle.

A fonal megjelenésében nagyon hasonlít egyik kedvenc fonalamra, melyet korábban rendszeresen vásároltam a Colinette cégtől, Wales-ből. A fonal neve Prism volt, jelenleg nincs gyártásban, illetve a gyártó minden tevékenységét felfüggesztette, azt még nem lehet tudni, hogy átmenetileg vagy egyszer s mindenkorra.

A Prism persze kicsit más volt, gyapjú és pamut keveréke, és izgalmas felületet adott egyrészről az elvékonyodó majd megvastagodó fonalrészekkel, másrészről az egymással ölelkező színekkel, melyeknek külön érdekessége volt, hogy ugyanaz a festék eltérően fogta be az állati és növényi szálakat.

Vízpart fonalammal nem törekedtem pontos másolásra (márcsak a színvilág és az összetétel tekintetében sem), de ösztönösen hasonló szerkezetet hoztam létre.

Korábbi szakmai cikkeim egyikében, jelesül a Fonalválasztás címmel közzétett írásban részletesebben szóltam arról, hogy ne álljunk meg a fonal önmagáért való szereteténél. Nem mintha ez hiba lenne, de a fonalat nemcsak nézegetjük, szeretnénk belőle valamit alkotni, és e tekintetben nagyon nem mindegy, hogy az elképzelésünkhöz milyen fonalat választunk (azon túl, hogy csakis szépet, természetesen...) Javaslom ennek a cikknek el- vagy újraolvasását, hogy legalább akkora örömünket leljük a kézimunkában, mint önmagában a hozzá vásárolt vagy készített fonalban.

Ebben a bejegyzésben kicsit megfordítom (és lerövídítem) a mondanivalót, hiszen adott a fonal, lássuk, hogy mit lehet és mit nem érdemes kezdeni vele.

A fonalunk nem egyenletes felületű és nem egyszínű. Nem is vékony. Ráadásul jellemzően meleg ruhákhoz alkalmas gyapjúból áll. Ezért kerüljük a bonyolult mintákat, mert nem fog szép, éles mintaképet (good stitch definition) adni, ráadásul szemzavaró lesz, és még az élénk, szép színei is összemosódnak, matt, unalmas külsőt öltenek.
Ne készítsünk belőle tulságosan hosszú, nagy, ruhadarabot, mert nehéz lesz és megnyúlhat. Horgoláshoz sem ajánlanám vagy csipkekötéshez, értelmetlen áttört mintát készíteni vele.

Mire használhatjuk akkor? Például szövéshez és kötéshez. Lehet kombinálni más, akár egyszínű fonallal is. Ne felejtsük el, hogy jó minőségű, puha gyapjú és kevés selyem alkotja, lehet belőle sál, kendő, sapka vagy kesztyű, kézmelegítő. Használjunk egyszerű mintát, simakötést, lustakötést vagy szőttes hatású mintát (ld. woven stitch / linen stitch.) Készülhet belőle szép, rusztikus mellény, esetleg kiskabát.
A szövés pedig azért jó ötlet, mert a fonal eredeti szerkezete még jobban látszik, érvényesül.

Én egy sima kötésű próbanégyzetet készítek először belőle, lássuk, hogy fest! Folytatás - remélem - nemsokára.